Női kézilabda: óriási kihívás vár a NEKA-ra az NB I-ben

Vágólapra másolva!
2020.05.26. 15:55
null
Kiss Szilárd szerint történelmi kihívás előtt állnak (Fotó: NEKA)
A következő NB I-es női kézilabda idény új szereplője lesz és jó eséllyel új színfoltja lehet a Nemzeti Kézilabda Akadémia.

 

Ahogy korábban megírtuk, a 2013-ban, Mocsai Lajos kezdeményezésére alapított, balatonboglári bázisú utánpótlás-akadémia együttműködési megállapodást kötött a fővárosi Szent István SE-vel – amely a 2019–2020-as kiírás végeredmény nélküli befejezettnek nyilvánításakor az utolsó, kiesőhelyen állt az élvonalban – és ősztől Szent István SE-NEKA néven indul az első osztályban. A kooperációban a SZISE a versenyeztetésért, a NEKA pedig a képzésért felel, a központ Balatonboglár lesz, a játékosok amatőr sportolói szerződést kapnak. Az együttes gerincét a válogatottal tavaly nyáron Celjében ifjúsági Európa-bajnokságon aranyérmes utánpótláskorú NEKA-játékosok adják, a csapatot ifjabb Kiss Szilárd és Woth Péter irányítja.

HAJDU JÁNOS,
a NEKA sportszakmai vezetóje

Évek óta tartó, szisztematikusan felépített munka eredményeként kipróbálhatják magukat a fiataljaink az élvonalban, ami nagy szó. De az is fontos, hogy emellett ütőképes csapatokat tudjunk kiállítani az NB I B-ben, az ifjúságiaknál és a serdülőknél, biztosítva a folyamatosságot és az egymásra épülő, magas szintű felkészítést.

„Ez óriási szakmai kihívás, hiszen a történelemben még nem volt ilyen helyzet mondta Kiss Szilárd. – Olyan már megesett, hogy a juniorválogatott játszott a felnőtt NB I-es csapatok ellen, de a bajnokságon kívül és nem pontokért. Ez teljesen más szituáció, minden együttes bajnoki pontokért játszik majd ellenünk, egy utánpótláscsapat ellen. A bajnokság legfiatalabb kerete a miénk, amelyik eddig az első osztályban elindult. Tele leszünk kétezerkettes és kétezerhármas születésű, utánpótlás-válogatott játékosokkal. Tárgyalásokat folytatunk, hogy tovább erősítsük az állományt más klubokból, szintén ehhez a korosztályhoz tartozó magyar kézilabdázókkal. Bízom benne, néhányan még csatlakoznak hozzánk.”

Az Eb-győztes ifiválogatottat (soraiban tíz NEKA-kerettaggal) is irányító tréner rámutatott, „ezek a gyerekek” eddig hozzá voltak szokva a győzelmekhez és egyfajta tehetséggondozó programhoz, emellett kevesebb, ekkora téttel bíró mérkőzést játszottak korábban.

„Ezért átmenetet kell létrehoznunk a felnőttszint felé, de nem szabad elkapkodni folytatta Kiss. –Tisztában vagyunk azzal, hogy »mínuszból« indulunk, hogy le vagyunk maradva a többiekhez képest, ahogy azzal is, hogy nagy fokú különbségek is adódhatnak majd idény közben. A részvételünk pozitív hozadéka mégis az lehet, hogy ezek a gyerekek egy évet az NB I-ben játszanak és ezalatt felveszik a ritmust. Biztosat most még nyilván senki nem tud mondani, hiszen ezt az utat, amire rálépünk, még senki nem próbálta. Utánpótlásedzőként megtanultam, a saját érdekek nem írhatják felül, nem előzhetik meg a fiatalok érdekeit, hiszen a gyerekek fejlődése az első. Bármelyik magyar kézilabdázót bármelyik klubnál felépíteni büszkeség, sokféle módszer létezik arra, hogy a tehetség kinője magát, a mi utunk is az egyik ilyen megoldás lehet.”

WOTH PÉTER,
a NEKA edzője
Sokat kell dolgozniuk a játékosoknak, akik eddig hozzá voltak szokva, hogy a
mérkőzéseik többségét megnyerték, ezért ez másfajta érzés lesz, pszichológiailag is
újfajta hozzáállást igényel. A külső nyomás, az elvárás nagyobb, ezt meg kell
tanulniuk kezelni, a mi feladatunk pedig az, hogy ebből a legjobban jöjjön ki
mindenki.

A korábban a PLER férfi- és a Bp. Spartacus NB I-es női csapatánál is dolgozó szakvezető úgy látja, nem jó, ha úgymond „felnőttgondolkodással” vágnak neki a feladatnak, miközben természetesen meg kell tanulniuk felnőttek ellen játszani és meccselni, átvenni bizonyos elemeket arról a szintről. Nagy kihívás és egyben kérdés, hogy ez mennyi idő alatt sikerül.

„Nem új keletű, hogy egy felnőttkeretbe fiatalokat építenek be, az már sokkal inkább, hogy száz százalékban fiataloknak kell megoldaniuk a helyzeteket mondta Kiss Szilárd. – A csapatot már az alapozáskor, júliustól is újfajta ingerek érik majd, amilyenekhez eddig nem voltak hozzászokva. Azt mondtam nekik, hogy izgalom terén kicsit olyan állapot lehet ez, mint amilyen a tavaly nyári, szlovéniai Európa-bajnoki döntőnk volt, az NB I-es meccseket ahhoz lehet hasonlítani. Erre kell gondolniuk, amikor kifutnak ősztől a pályákra.”

A szakember azt is leszögezte, tisztában vannak azzal, hogy a felnőttmezőnyben nem ők lesznek az esélyesek, de nem szabad kapkodniuk, szép apránként kell tovább építkezniük, a legnagyobb erejüknek pedig a higgadtságban és a nyugodtságban kell megmutatkoznia.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik