Nagy lépést tehet a négy felé Larvikban az ETO

Vágólapra másolva!
2013.02.16. 12:16
null
Görbicz Anitáék nyerni mennek Larvikba (Fotó: Havran Zoltán)
Hatalmas lépést tehet a legjobb négy közé kerülés felé a Győri Audi ETO KC a női kézilabda Bajnokok Ligájában, délután ugyanis a legerősebb csoportellenfél, a hozzá hasonlóan százszázalékos Larvik otthonába látogat – méghozzá remek előjelekkel. A férfi BL-ben újra a saját kezébe veheti a sorsát a Pick Szeged, ha legyőzi a Minszket.  

Ha ezt is megússzák húsz alatt, akkor tényleg le a kalappal. Merthogy a Győri Audi ETO KC első két középdöntős meccsén mindössze 17 és 18 gólt kapott a Bajnokok Ligájában, méghozzá az egyáltalán nem kutyaütő montenegrói Buducsnoszttól és a dán Randerstől, ám a legnehezebb csoportmeccs csak most következik: az előző három kiírásban egyaránt legalább elődöntős (két éve BL-győztes) Larvik női kézilabdásainál lép fel a magyar bajnok. A Larvikról meg, amellyel a korábbi két kiírásban rendre oda-vissza megmérkőzött a Győr, tudjuk, amit tudunk.

„Nagyon gyorsak – szögezte le egyből Görbicz Anita, az ETO csapatkapitánya is. – Ha sikerül elérnünk, hogy ne indítsanak le minket, ne rohanjanak át rajtunk, győzni fogunk, mert felállt fal ellen, azt gondolom, mi vagyunk a jobbak. A visszafutásra nagyon oda kell figyelnünk – még jobban, mint általában. Nagyon nehéz meccsre számítok, amint alighanem mindenki, viszont ettől még nyerni megyünk Larvikba. A védekezésünk az utóbbi BL-meccsek alapján rendben van, ha most is hasonlóan teljesítünk, mint a Podgorica meg a Randers ellen, az jó kiindulási alap lehet.”

Jól hangzik, no meg el is várható az Ambros Martín-i elvek mentén mindig csak a következő lépcsőfokra koncentráló, de azért az emeletek számával maradéktalanul tisztában lévő győriektől, hogy minden ellenfelet felül akarjanak múlni – és a spanyol edző mostanra belenevelte lányaiba, hogy felismerjék a tökéletes védekezés értékét is a látványos játék meg a bombagólok mellett. Ám az első két fordulót ugyancsak parádés játékkal letudó Larviktól (amely szintén húsz gól alatt tartotta az ellenfeleket) alighanem nagyobb ellenállásra kell majd számítani, mint a Podgoricától és a Randerstől – de legalább ismeri az ETO.

„A norvégok figurái megmaradtak, hasonló kézilabdát játszanak, mint az utóbbi években mindig – Gro Hammerseng szülés utáni visszatérésével viszont erősebbek lettek. Sokat videóztunk, elemeztük a játékukat, elsősorban azt, hogyan kell védekeznünk ellene, kire kell mindenképpen kilépnünk, kit lehet talán jobban engedni lőni” – árulta el Görbicz Anita, majd azonnal hozzátette, hogy természetesen senkit sem vesznek félvállról a remek erőkből álló norvég együttesből.

A győriek egyébként kissé hektikusan készültek a Larvik elleni csatára, merthogy kedd hajnalban estek haza Dániából, és nyilván pihenniük is kellett, péntek kora reggel pedig már ismételten útra keltek, ezúttal Norvégiába. A világklasszis irányító szerint azonban ez legfeljebb szombaton háromnegyed hatig zavarja majd a társaságot, utána semmiképp sem.

„Furcsa, az biztos, főleg így, hogy öt nap alatt kétszer is északra repülünk – mondta Görbicz. – Nem sokat tudtunk edzeni, de hát túl kell esni ezen az időszakon is, ha eljön a mérkőzés, a pályán az ember úgyis egy pillanat alatt elfelejt minden előzetes nehézséget.”

Meg aztán úgysem az odaút a lényeg, hanem a hazafelé vezető. Ha az jó hangulatban telik, mindegy is, mi történt még az elindulás előtt…

A norvégok közben nézőcsúcsra számítanak a Győr ellen: pár napja már csupán pár száz jegy volt kapható, azaz elképzelhető, hogy a 3000 ülő- és az 1400 állóhely mindegyike elkel, és így először lesz telt ház a csarnokban a 17.45-kor kezdődő találkozón.

„Ez az első alkalom, hogy le kellett állítanunk a jegyeladásokat. A kilencvenes évek eleje óta dolgozom a Larviknáé, de még nem tapasztaltam ilyen őrületet" – nyilatkozta Björn-Gunnar Bruun Hansen, a klub elnöke utalva rá, hogy már péntek reggel óta nem lehet jegyet venni a Győr elleni meccsre.

NŐI KÉZILABDA BL, KÖZÉPDÖNTŐ
I. CSOPORT, 3. FORDULÓ

Larvik (norvég)–Győri Audi ETO KC, szombat 17.45 (Tv: Digi Sport 1)
Buducsnoszt (montenegrói)–Randers (dán), vasárnap 19.00

Az A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. GYŐRI ETO 2 2 52–35 +17 4
2. Larvik (norvég) 2 2 45–37 +8 4
3. Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 2 2 35–47 –12 0
4. Randers (dán) 2 2 37–50 –13 0

 

ISMÉT SAJÁT KEZÉBE VEHETI A SORSÁT A PICK SZEGED

A kegyes sors visszaadta a Pick Szegednek, amit elvett tőle a schaffhauseni vereséggel. Ugyanis a szegediek egyik nagy BL-vetélytársát, a CO Zagrebet legyőzte a Dinamo Minszk, a másikat, a svájci bajnokot pedig a Berlin – ezzel pedig Skaliczki László együttese újra saját kezébe veheti a sorsát. Az irányító Buday Dániel is azt mondja, a Pick jó eséllyel harcolhat a D-csoportban a negyedik helyért, vagyis a továbbjutásért.

Lássuk be, túlságosan derűlátóak voltak azok a vélemények az évad kezdetén, amelyek BL-csoportjában a háromba, netán a második helyre várták, tippelték a Pick Szegedet. Ehhez sok plusz kellett volna – a sérülések elkerülésétől a játékoskeret megerősítésén át a szellősebb versenynaptárig – , amellyel nem számolhatott Skaliczki László edző nehezen összerakott együttese. A csapat annak köszönhetően tartotta és tartja magát a felszínen a BL-ben, a bajnokságban és a Magyar Kupában, hogy néhány biztos pontra, egy-egy rutinos klasszisra épül.

„A fehéroroszokat nem mindenki vette komolyan az idény elején, és kevesen számítottak rá, hogy csoportunkban versenyben lesznek a második helyért – mondta Buday. – Pedig most ez a helyzet. Nekünk persze nem azért kell megvernünk őket, hogy ne végezzenek előrébb, hanem a saját továbbjutásunkért. Ezt tűztük magunk elé minimális célként már a BL-csatározások sorsolásakor, és az évad közben rájöttünk, erről nem elég csak álmodni. Nagyon sokat edzettünk, igyekeztünk mindent megtenni a Szeged sikereiért, és elérkeztünk oda, hogy a BL-ben visszakaptuk az esélyt a nyolcaddöntőbe jutásra.”

Szurkolók ezrei bizakodnak Szegeden és országszerte, hogy ezt meg is tudja ragadni a csapat, amelynek a keddi csurgói győzelem és a szerdai pihenőnap után két napja maradt a felkészülésre.

„A múlt héten úgy jöttünk haza Schaffhausenből, hogy az ott elszenvedett vereséget gyorsan elfeledjük, és csak a Csurgóra meg a Minszkre összpontosítunk – folytatta Buday Dániel. – Az egyik feladaton túljutottunk, és a másikat is eredményesen oldhatjuk meg, ha a támadásaink utáni visszarendeződésünk gyors lesz, vagyis nem engedjük meg a Minszknek a lerohanásokat. A góllal záruló támadásaink után persze ezt könnyebb lesz megvalósítani. A Svájcban szerzett sebet begyógyította a bajnoki találkozón aratott siker, visszaadta az önbizalmunkat. Erre lesz a legnagyobb szükség, mert csak akkor győzhetünk a nagyon erős, gyors, motivált Minszk ellen, ha elhisszük, van esélyünk.”

FÉRFI KÉZILABDA BL, D-CSOPORT
A TOVÁBBI PROGRAM

Február 16.: Barcelona–CO Zagreb 16.15
Február 16.: Pick Szeged–Dinamo Minszk 15.30 (Tv: Digi Sport 1)
Február 21.: Dinamo Minszk–Barcelona 18.00
Február 23.: CO Zagreb–Schaffhausen 18.00
Február 24.: Füchse Berlin–Pick Szeged 19.00

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 8 7 1 256–199 +57 14
2. Füchse Berlin (német) 9 7 2 261–255 +6 14
3. Dinamo Minszk (fehérorosz) 8 5 1 2 227–203 +24 11
4. PICK SZEGED 8 2 6 210–243 –33 4
5. Schaffhausen (svájci) 9
2 7
254–292 –38 4
6. CO Zagreb (horvát) 8 1 1 6 203–219 –16 3

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik