Nagy László: Nem lehetünk elbizakodottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.20. 10:18
null
Veszprémben is szükség lesz a kemény védekezésre (Fotó: MTI)
Nagy László, az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának kapitánya szerint nem engedhetik meg maguknak, hogy elbizakodottak legyenek a PSG elleni idegenbeli kétgólos Bajnokok Ligája-negyeddöntős siker után. A franciák elismerték, még nem eléggé összeszokottak, de képesnek tartják magukat a továbbjutásra.

A veszprémiek 28 gólja közül Nagy László kilencet vállalt, ezzel a rendkívüli produkcióval az egész mérkőzés legeredményesebb játékosának bizonyult. Nem mellékes, hogy mind a kilenc találatát akcióból szerezte, de védekezésben is kulcsszereplő volt.

„Örülünk a győzelemnek, de a mérkőzést és az eredményt a szombati veszprémi visszavágó előtt nem fogjuk túllihegni, vagy értékén felül minősíteni. Nem a túlzott óvatosság mondatja velem, de a kétgólnyi különbség hazai pályán sem jelent százszázalékos biztonságot a számunkra. Ne tűnjön túlzásnak, de a helyzetünk most ugyanolyan, mintha kettő vagy három góllal veszítettünk volna Párizsban. Erőt sokkal inkább az adhat számunkra, hogy a játékunkat a kezdéstől a lefújásig az akarás, a tartás, a fegyelem és a jó csapatmunka jellemezte" – mondta Nagy László a Telekom Sporthír Szolgálatának.

„A PSG az eddigi BL meccsein hullámzó teljesítményt nyújtott, és én éppen ezért tartottam egy kicsit attól, hogy a játékuk az ellenünk vívott küzdelem napján egyenesedik ki, és csap át valamiféle egészen kirobbanó teljesítménybe. De nem így történt, és ebben mi is benne voltunk. Nem vagyok jós, a párizsi győzelmünkről is csak azért beszéltem előre, mert tudtam, hogy jó formában és erőben vagyunk, és taktikailag is alaposan felkészültünk. Hazai pályán a mostaninál is jobb teljesítményt szeretnénk mutatni, kellő szorgalommal, összpontosítással, és csak egy dolgot nem fogunk megengedni magunknak: az elbizakodottságot" – hangsúlyozta Nagy László.

„Mindkét csapatnak voltak jó periódusai. Bekezdtünk, de nem tudtuk megőrizni az előnyünket. Nándi védései döntőek voltak a második félidőben, ha hasonló intenzitással játszunk jövő szombaton is, ott lehetünk Kölnben" – nyilatkozta a hét gólig jutó Momir Ilics, aki Nagy és Fazekas Nándor mellett főszerepet vállalt a sikerben.

„Nagyon nehéz meccs volt. Az első tizenöt percben fantasztikusan védekeztünk, utána a PSG megmutatta, hogy milyen erős, ötgólos előnyünket azonnal eltüntették. Fontos, hogy ne gondoljuk azt, hogy már ott vagyunk a final fourban. Százszázalékosan fel kell készülnünk a visszavágóra is" – fogalmazott Carlos Ortega, a Veszprém edzője.

Philippe Gardent, a PSG szakvezetője szerint erőt meríthetnek az első félidőben bemutatott fordításukból:

„Két nagy csapat nagy meccse volt. Elégedett vagyok, mert vissza tudtunk jönni a nagy hátrányból, jövő héten ez adhat alapot a siker kiharcolásához. Természetesen csalódottak is vagyunk, mert nem tudtunk nyerni, de ezen a szinten nincs nagy különbség egy kétgólos siker és egy kétgólos vereség között. Több ziccert is elrontottunk, ezen javítanunk kell!"

„Voltak szakaszok, amikor jól működött a csapat, míg máskor látszódott még az összeszokatlanság, ezért sem tudtunk jobb eredményt elérni. Még nem hoztuk ki magunkból a maximumot, időre van szükségünk. Tavaly nyáron rengeteg új játékos érkezett, még csak az út elején járunk. Ezzel együtt képesnek tartom az együttest, hogy továbbjusson" – értékelt Ibrahima Diaw, a PSG védekező specialistája.

Borsos Attila, a Nemzeti Sport szakértője szerint ilyen taktikusan kell játszania a Veszprémnek a visszavágón is.

„A Veszprém dicsérete előtt a PSG-ről csak annyit, nem tartotta be edzője utasításait, támadásban eldobálta a labdát, a védekezése többször szétesett. Philippe Gardent-nak többet kellett volna forgatnia csapatát, Császárnak is több lehetőséget adhatott volna. Azt sem értettem, miért nélkülözte gólerős balszélsőjét, Samuel Honrubiát. A Veszprém viszont kihozta a meccsből a lehető legtöbbet. Miután kikecmergett a szünet előtti hullámvölgyből, taktikusan, fegyelmezetten játszott, okosan kihasználta a PSG minden kis hibáját, és megérdemelten győzött. Kiemelkedett a mezőnyből Nagy László, aki mind támadásban, mind védekezésben megmutatta klasszisát. Ha csupán az ő játékát és a PSG legnagyobb sztárja, Mikkel Hansen teljesítményét hasonlítjuk össze, már akkor is rálelünk a különbségre. Ilyen fegyelmezetten és taktikusan kell játszania a Veszprémnek a visszavágón is, de az ünnepléssel még várjunk egy hetet."

Fazekas Nándor: Nem szabad elhinni, hogy már megvan a továbbjutás

FÉRFI KÉZILABDA BL
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

PARIS SG (francia)–MKB-MVM VESZPRÉM 26–28 (14–12)
Párizs, 4900
néző. Vezette: Gubica, Milosevic (horvátok)
PSG:
Annonay – Abalo 2, Narcisse 3, KOPLJAR 4, Diaw, M. Hansen 4, M’Tima 5. Csere: Sierra (kapus), Gunnarsson, Melics 4 (4), VORI 3, Császár, Hallgrímsson 1, A. García. Edző: Philippe Gardent
VESZPRÉM:
Alilovic – Iváncsik T. 2 (2), NAGY L. 9, CHEMA RODRÍGUEZ 2, Sulic 3, ILICS 7 (4), Iváncsik G. 2. Csere: FAZEKAS (kapus), Terzic, Schuch, Vilovszki, Ruesga, Gulyás P. 1, Ugalde 2, Dzsamali. Edző: Carlos Ortega
Az eredmény alakulása.
6. perc: 0–1. 11. p.: 4–4. 16. p.: 4–9. 22. p.: 9–9. 27. p.: 11–12. 32. p.: 15–12. 38. p.: 17–17. 46. p.: 20–19. 49. p.: 20–22. 53. p.: 23–23. 55. p.: 23–25. 58. p.: 25–27
Kiállítások:
–, ill. 8 perc
Hétméteresek:
5/4, ill. 6/6

TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEK
Metalurg Szkopje (macedón)–THW Kiel (német) 21–31 (9–14)
Legjobb dobók:
Manaszkov 6, Atman 4, ill. Vujin 8, Pálmarsson 7, Ekberg, Wiencek 5-5
RN Löwen (német)–Barcelona (spanyol) vasárnap, 19.15
Flensburg (német)–Vardar Szkopje (macedón) hétfő, 19.00

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik