Mikler: Európa két legjobb klubcsapata találkozott

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.06. 11:28
null
Mikler Roland hatvan percen át szinte tökéletesen védett a Löwen ellen (Fotó: MTI)
Mikler Roland fantasztikus teljesítménye is kellett ahhoz, hogy az MKB-MVM Veszprém férfi kézilabdacsapata 27–24-re legyőzze a Löwent a Bajnokok Ligája C-csoportjában. A kapus szerint Európa két legjobb klubcsapata csapott össze.

 

 

„Nem én voltam fontos, hanem az, hogy a kezdeti bizonytalankodás után összeállt a csapatjátékunk – nyilatkozta Mikler Roland a Nemzeti Sportnak. – Szerintem Európa két legjobb klubcsapata csapott össze, ezért büszkék lehetünk rá, hogy a partiból győztesen kerültünk ki. Méghozzá úgy, hogy a nagyon erős támadósorú Löwent huszonnégy gólon tartottuk. Igaz, lőhettünk volna többet is huszonhétnél, de ezúttal ennyi is elég volt a sikerhez.”

Külön gólpárbajt vívott és végül kilenc-kilenc találattal végzett a veszprémi Momir Ilics és a mannheimi Uwe Gensheimer.

„A gólszegény első félidőben mindketten csak három találatot értek el, ugyanakkor nálunk a folytatásban többen is belelendültek – folytatta Mikler. – Tudtuk, hogy a Löwen ellen itthon sem nyerhetünk tíz góllal, hiszen a világ talán legjobb, legmozgékonyabb, legagresszívebb védőfala is őrizte a jól védő Landin kapuját. Csakhogy a védelem nálunk is hatékony volt, ennek is köszönhető, hogy kevés gólt kaptunk.”

A LÖWENNÉL TOVÁBBRA IS A CSOPORT ELSŐ HELYE A CÉL
– Csalódott?
– Kicsit – válaszolta a Löwent irányító Nicolaj Jakobsen. – Nyerni jöttünk, játékosaim mindent meg is tettek érte, mégis kikaptunk. Megjósolom, Veszprémből, ahol őrületes a hangulat, nem sok csapat fog két ponttal távozni. Csak kevéssel voltak jobbak a hazaiak, de ez elég volt a győzelmükhöz. A legfőbb baj az volt, hogy a második félidőben a védekezésünk többször is szétesett.

– A kapusokról mi a véleménye?
– Sorsdöntő volt, hogy Mikler Roland hatvan percen át szinte tökéletesen védett, míg Niklas Landinnak inkább az első félidő sikerült jobban, a másodikban elfáradt.

– Mi a végső céljuk a BL-ben?
– A csoportunkból az első helyen szeretnénk továbbjutni, a sorozat végén pedig ott akarunk lenni a kölni négyes döntőben.

FÉRFI KÉZILABDA BL
CSOPTKÖR, 2. FORDULÓ
A-CSOPORT

PSG (francia)–PDD Zagreb (horvát) 27–22
Kiel (német)–Naturhouse La Rioja (spanyol) 34–32
Meskov Breszt (fehérorosz)–Metalurg Szkopje (macedón) 28–24

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. PSG (francia) 2 2 54–44 +10 4
2. La Rioja (spanyol) 2 1 1 70–65 +5 2
3. RK Zagreb (horvát) 2 1 1 49–52 –3 2
4. THW Kiel (német) 2 1 1 59–59 0 2
5. Breszt (fehérorosz) 2 1 1 59–62 –3 2
6. Metalurg (macedón) 2 2 46–55 –9 0

 

B-CSOPORT
Beisktas (török)–KIF Kolding-Köbenhavn (dán) 24–33
Flensburg (német)–Alingsas (svéd) 31–21
Barcelona (spanyol)–Wisla Plock (lengyel) 30–25

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. KIF Köbenhavn (dán) 2 2 68–45 +23 4
2. Barcelona (spanyol) 2 2 68–53 +15 4
3. Wisla Plock (lengyel) 2 1 1 53–49 +4 2
4. Flensburg (német) 2 1 1 52–56 –4 2
5. Besiktas (török) 2 2 43–61 –18 0
6. Alingsas (svéd) 2 2 49–69 –20 0

 

C-CSOPORT
Veszprém–Rhein-Neckar Löwen 27–24
Vardar Szkopje–Csehovszkije Medvegyi 39–28
Montpellier–Celje 35–29

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Vardar (macedón) 2 2 66–54 +12 4
2. MKB-MVM VESZPRÉM 2 2 64–56 +8 4
3. RN Löwen (német) 2 1 1 59–51 +8 2
4. Montpellier (francia) 2 1 1 59–64 –5 2
5. Celje (szlovén) 2 2 55–62 –7 0
6. Csehov (orosz) 2 2 60–76 –16 0

 

D-CSOPORT
Kielce–Szeged 37–32
Motor Zaporizzsja–Dunkerque 21–23
Aalborg–Schaffhausen 23–23

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kielce (lengyel) 2 2 70–60 +10 4
2. Aalborg (dán) 2 1 1 49–44 +5 3
3. Dunkerque (francia) 2 1 1 44–47 –3 2
4. MOL-PICK SZEGED 2 1 1 59–63 –4 2
5. Schaffhausen (svájci) 2 1 1 51–56 –5 1
6. Zaporizzsja (ukrán) 2 2 47–50 –3 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik