Löke: Nem keményebben, hanem okosabban kell játszanunk

N. T.N. T.
Vágólapra másolva!
2016.05.05. 17:26
null
Löke minden helyzetben életveszélyes a kapu előtt (Fotók: MKSZ/Kovács Anikó)
A kétszeres győztes Győri Audi ETO szombaton a címvédő Buducsnoszt Podgoricával küzd meg a női kézilabda Bajnokok Ligája budapesti final fourjának elődöntőjében. Felvezetőnk második részében a Győr két norvég légiósával, Kari Aalvik Grimsbővel és Heidi Lökével beszélgettünk csapategységről és a hétvégi feladatokról. 

A Magyar Kupa megnyerésével hangolt a Győri ETO a Bajnokok Ligája véghajrájára, a Ferencváros és az Érd is megnehezítette Ambros Martín együttesének dolgát az elmúlt hétvégén.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri a női kézilabda Bajnokok Ligáját 2016-ban?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Valóban kemény meccseket játszottunk a Magyar Kupa négyes döntőjében, amely jól szolgálta a felkészülésünket a final fourra" – kezdte a Nemzeti Sport Online-nak Kari Aalvik Grimsbö. A 31 éves világbajnok kapussal egyetértett norvég csapattársa, Heidi Löke is. [„Tudom, hogy a Podgorica nem játszott ilyen éles találkozókat mostanában, de én mindig mérkőzésekkel készültem fel a fontos feladatokra, nekem ez fekszik."]

A Győrt ebben a szezonban sem kerülték el a sérülések, így Tomori Zsuzsanna, Korsós Dorina, Bódi Bernadett és Planéta Szimonetta sem bevethető (Tóh Gabriella pedig csak nemrég tért vissza), a csapat mégis jól vette az akadályokat.

„Az idei keret sokkal jobban együtt van, a téli szünet után is sokat léptünk előre, látható mindenkin, hogy nagyon akarja a sikert – folytatta Grimsbö. – A csapategység nem jön magától, azért is keményen meg kell dolgozni, és sokat is tettünk azért, hogy ilyen legyen a közösség a pályán és azon kívül. Egyszerűen jól érezzük magunkat egymás társaságában."

„Most is vannak hiányzóink, de a rendelkezésre álló játékosokkal versenyképesebbek tudunk lenni, mint tavaly. Amikor ennyire kicserélődik egy keret, időre van szükség, amíg összeérik az együttes. Mostanra teljes mértékben összeálltunk, és ez meglátszik a mérkőzéseken is” – tette hozzá Löke, akinek felvetettük, mekkora motivációt jelentett a tavalyi, sikertelenebb szezon:

„Mindig előretekintek, így a szezon kezdetekor már nem foglalkoztam azzal, hogy mi nem sikerült. Szerintem senkinek sem kell bizonyítanunk, csak magunkra kell koncentrálnunk, hogy a legjobbunkat tudjuk nyújtani."

Grimsbö nagyon élvezi a győri meccsek hangulatát
Grimsbö nagyon élvezi a győri meccsek hangulatát

A szezon közben érkező Ida Alstaddal együtt már négy norvég válogatott játszik Győrben, ami persze megkönnyítette a beilleszkedésüket is.

„Nagyon szeretek itt élni, szerencsére elég hamar sikerült megszoknom az új környezetet. A fiamnak nagy változást jelentett a költözés, de már jól érzi magát, sokat megért a magyar nyelvből is, és szívesen játszik együtt a magyar gyerekekkel. Olyan csapathoz kerültem, amellyel a legmagasabb szinten is megmérethetem magamat. Imádom a mérkőzések hangulatát, ahogy a szurkolók lelkesednek a csapatért” – vallja a 2015 elején igazolt Grimsbö.

MÉG NEM FOGLALKOZIK RIÓVAL

Grimsbö egyenletesen magas teljesítményével a Katrine Lunde távozása után aggódókat is minden bizonnyal meg tudta győzni. Apropó, Lunde, a jelenleg a Rosztov-Donban játszó kapus kimaradt a norvég válogatott világbajnoki keretéből, így érdekes kérdés, hogy ott lesz-e a riói olimpián. Grimsbö még nem gondol a nyári játékokra.

„Csak teszem a dolgom, és nem foglalkozom azzal, mennyire biztos a helyem az olimpiai csapatban. Hiszek benne, ha jól teljesítek Győrben, akkor nagy esélyem van az utazásra, de azt azért látni kell, hogy nagyon kiélezett a verseny nálunk kapusposzton. Ezért nem is bízom el magamat.”

Löke már 2011 óta az ETO-t erősíti, és még biztosan legalább egy évig marad is a kisalföldi csapatnál. Mint mondta, egyszerű döntést hozott, amikor a szerződésében szereplő plusz egy éves opció életbe lépéséről kellett határoznia, ráadásul a fia, Alexander is jól érzi magát nálunk.

Ambros Martín említette nekünk a BL-negyeddöntő után, hogy mentalitásban sokat lehet tanulni a norvég és holland légiósoktól, akik a számukra sikeres vb után magukkal tudták húzni a többieket is.

„Amikor egy győztes tornáról térsz vissza, az természetesen megnöveli az önbizalmadat – reagált Löke. – Számomra nem számít, hogy mérkőzésen vagy edzésen vagyok, mindig a legjobbamat akarom nyújtani. Minden edzés verseny! Nagyon szeretek futni, szeretem a fizikai felkészülést, általában hetente három vagy négy pluszedzést végzek. Ha a napi két tréningünkből az egyik labdás gyakorlás, akkor általában előtte pluszban lemegyek az edzőterembe, és erősítek vagy futok, mert tudom, hogy erre szükség van a játékomhoz.”

A Győr útja a final fourig

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

A 33 éves beálló már háromszor is megnyerte a BL-t (2013-ban és 2014-ben a Győrrel), Grimsbőnek azonban ez lesz az első final fourja.

„Izgatottan várom! Természetesen nagyon figyelni fogok a saját feladatomra, de mellette próbálom majd élvezni is a hétvégét. A. férjem és a fiam a helyszínen szurkol majd nekem, míg otthon a család a televízió előtt fog szorítani."

„Lehet, hogy különös, de sohasem idegeskedem egy-egy nagy mérkőzés előtt – vette át a szót Löke. – Tizenegy családtagom lesz itt Budapesten, de olyan sokan vagyunk, hogy ez csak egy kis része a rokonságnak!"

Így készül a Sportaréna a final fourra

embed_kod=
|
nso_uj_cikk_embed
Embed kód:
mceBlockPasteEnd

Ami a Buducsnoszt Podgoricát illeti, Grimsbö szerint nem elég felkészülni egyes játékosokból, mert a montenegróiak csapatként is veszélyesek.

„Megfelelő összhang kell a védelemmel, mostanra már elég jól kiismertük egymást. Sokat beszélünk a meccsek során is, és folyamatosan segítünk a másiknak. Néha hangosan kiabálok, de ilyen a stílusom.”

Lökét kimondottan feldobta, amikor megtudta, hogy ki lesz az ellenfél az elődöntőben.

Buducsnoszt? Rendben, csináljuk meg! – emlékezett vissza az első reakciójára. – Ha meg akarjuk nyerni a BL-t, úgyis le kell győznünk a legjobbakat. Szeretem a kemény és kiélezett meccseket, így örültem a sorsolásnak. Nehéz dolgunk lesz, de nagyon hiszek a csapatunkban. Ahhoz, hogy valaki legyőzzön minket, kiemelkedőt kell nyújtania. Nem szabad azzal foglalkoznunk, hogy az ellenfél milyen keményen játszik, nem ebben kell felvennünk velük a versenyt, nekünk okosabban kell játszanunk náluk.

NŐI KÉZILABDA BL, FINAL FOUR (Budapest, május 7–8.)
ELŐDÖNTŐ (szombat)
15.15:
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)–Győri Audi ETO (magyar). Vezeti: Radojko Brkic, Andrei Jusufhodzic (osztrákok) (Tv: Sport1)
17.45: CSM Bucuresti (román)–Vardar Szkopje (macedón). V: Joanna Brehmer, Agnieszka Skowronek (lengyelek) (Tv: Sport1)
HELYOSZTÓK (vasárnap)
15.15:
a harmadik helyért, V: Karina Christiansen, Line Hesseldal Hansen (dánok)
17.45: döntő, V: Kjersti Arntsen, Guro Röen (norvégok)

A négyes döntőre ajegyed.huoldalon válthatja meg előre a jegyeit.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik