Koronavírus: Ligetvári szerint a kéziben nem működne, amit a futballban próbálgatnak

KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN, TOKICS MÁTÉKOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN, TOKICS MÁTÉ
Vágólapra másolva!
2020.05.09. 17:41
null
Ligetvári várja már, hogy ismét a Veszprém szerelésében bizonyíthasson (Fotó: Szabó Miklós)
Ligetvári Patriktól, a Telekom Veszprém és a magyar kézilabda-válogatott balátlövőjétől kérdezhettek a Nemzeti Sport Online olvasói. A 24 éves kézilabdázó az Instagramon idézte fel áprilisi, spanyolországi élményeit, továbbá elmondta véleményét a decemberre halasztott Bajnokok Ligája négyes döntőről is. A bő 30 perces beszélgetésből emellett kiderül, kit tart a valaha volt legkeményebb ellenfelének, miért fontos a karrierje szempontjából Carlos Pérez, és hogy kapott-e dorgálást Lékai Mátétól a Sport TV Karanténkirály című műsorában látottakért.

„Sokkal jobban viseltem az itthoni karantén, mint azt, ami Spanyolországban volt. Kint sokkal jobban megvolt kötve a kezem, sokkal több szabály volt, mikor, mit lehet csinálni. Oké, el tudtam menni boltba vagy kutyát sétáltatni, míg itthon valóban itthon kellett maradni. De így is sokkal jobban érezte magát az ember” – tekintett vissza Ligetvári Patrik az áprilisi hazaérkezését követő kéthetes karanténra. A balátlövő az előző másfél évet, így a koronavírus miatt kihirdetett válsághelyzet első heteit Spanyolországban töltötte, mint az Ademar León (2018–2019) és a La Rioja (2019–2020) kölcsönjátékosa.

„Volt, hogy hajnali négyig fenn voltam és nem jött nagyon álom a szememre. A legnehezebb talán az volt, hogy feldolgozd, milyen gyorsan, mekkorát fordult körötted a világ. Az egyik nap még voltak céljaid a csapattal, aztán jött egy csettintés és az egész elveszett, jelentéktelenné vált” – mesélte a balátlövő, aki hozzátette, egyik napról a másikra szembesültek a koronavírus következményeivel, például amikor a szokásos iskolai toborzásra indultak, aztán meglepetésükre zárva találták az intézményt, ahová érkeztek. Mint Ligetvári hozzátette, egyik nap még edzettek, a másikon teljesen megállt az élet. Tapasztalatairól a Nemzeti Sport KoroNapló című rovatában is rendszeresen beszámolt.

A kézilabdázót április közepén engedték haza Spanyolországból. Az már korábban eldőlt, hogy az évad befejeztével egyébként is eljön a La Riojától és Veszprémben számítanak majd rá.

„Támadásban és védekezésben is számítanak majd rám. Ha kapok 10-15 percet eleinte már boldog lehetek és rengeteget tanulhatok.”

Ligetvári Patrik a magyar válogatott januári edzésén (Fotó: Török Attila)
Ligetvári Patrik a magyar válogatott januári edzésén (Fotó: Török Attila)

Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) döntése értelmében a Bajnokok Ligája négyes döntőjét december végén tartják majd meg. A Veszprém a csoportkör végeredménye alapján lesz majd résztvevő. Bár több – főleg klubváltás előtt álló – játékos kritizálta a döntést, Ligetvári szempontjából nem is alakulhatott volna jobban a vészforgatókönyv.

„Nyilván jobb lett volna, ha a pályán dől el, hogy ki mehet a final fourba. A Veszprém szempontjából jól alakult, Szegeden nyilván kevésbé boldogok. Ami engem illet, örülök, hogy lesz egyáltalán négyes döntő. Remélem, hogy pályára tudok majd lépni Kölnben és idén végre sikerül megnyerni a Bajnokok Ligáját.”

Európában a labdarúgó-bajnokságok jó része már május végén, június elején folytatódik, igaz, zárt kapuk mögött. Ligetvári – bár szívesen játszana már, – úgy érzi, a kézilabda számára nem feltétlenül járható egy hasonló út.

„Oxigénhiányos állapotban nehéz arra gondolni, hogy a kamerákon keresztül mennyien néznek téged. Egészen más állapot. Akármennyire is próbálja felpörgetni magát az ember, legyen bármekkora tétje is a mérkőzésnek, egyszerűen nem olyan, ha nincsenek ott a szurkolók. A játékosnak kell az, hogyha lő egy gólt, csinál egy bravúros védekezést, bemutat egy nagy védést, akkor kimutasson a közönségnek, ők pedig extra adrenalin löketet adjanak nekünk.”

A 24 éves játékos a Nemzeti Sport Instagram-oldalán közzétett interjúban mesélt első kézilabdával kapcsolatos élményeiről, a veszprémi klubikon, Carlos Pérez szerepéről a karrierjében, valamint arról is, okozott-e közte és a csapat kapitánya, Lékai Máté között feszültséget a Sport Tv Karanténkirály című műsora.

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg!

 

Aki esetleg lemaradt róla... IGTV-n már elérhető a Ligetvári Patrikkal készült beszélgetésünk.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik