- Utolsó módosítás:
- 2010-10-28 02:39:19
A szlovén bajnok egyik legjobbja, Andrea Lekics nélkül fogadja a Rába-parti csapatot.
Ki-ki mérkőzésre készül a Krim a Győr ellen
Szombaton 18 órakor kezdődik a Győri Audi ETO és Zácsik Szandra csapata, a Krim Ljubljana számára az eddigi legfontosabb idei mérkőzés. A szlovén bajnoknak győznie kell ahhoz, hogy megtartsa a BL-elődöntőbe jutási esélyét.
![]() |
| Katarina Mraviková (balra) góljaira Ljubljanában is nagy szüksége lesz a Győrnek (Fotó: Czagány Balázs) |
A Ljubljana legjobbja, a pillanatnyilag kézsérüléssel bajlódó szerb Andrea Lekics csak akkor hosszabbítja meg nyáron lejáró szerződését, ha jövőre a klub képes lesz a BL-elsőségért harcolni. Ellenkező esetben a szerb Zajecsar és a román Valcea között dönt március végéig. A sérült játékost nagyon nehezen tudják pótolni a ljubljanaiak, éppen ezért a Győr fogadása előtt nem túl nagy az optimizmus a szlovén csapatnál.
A játékosok mégis nagyon fogadkoznak.
„Nagy változásra lesz szükségünk a csapaton belül, hiszen Lekics védekezésben és támadásban egyaránt a legfontosabb játékosunk, ő a Krim motorja – vélekedett Marta Bon edzőnő. – Eddig nagyon jól teljesített fiatal csapatunk, amelyben még van tartalék, ezért vagyok bizakodó a szombati meccs előtt. Ugyanakkor be kell látni, hogy az egyik legkellemetlenebb ellenfél érkezik Ljubljanába. Nekünk nem fekszik a Győr játéka, ráadásul jobb a játékoskerete, és a sportdiplomáciát illetően is erősebb nálunk. Azonban nem adjuk fel, nagy lelkesedéssel várjuk a meccset, és bizonyítani szeretnénk a nagyon erős Győr ellen, amely a legkombinatívabb kézilabdát játssza Európában. Ezzel együtt semmivel sem tud meglepni bennünket. Az első meccsen elég jól ment a hatos falas védekezés, ezt szeretnénk megismételni."
Az edzőnő elmondta még, hogy a Győrben nem léphet pályára a sérült Görbicz Anita, de ez a Ljubljanának nem lesz előny. A fiatal Kovacsics Anikó ugyanis remekül irányítja a csapatot. Igaz, nincsenek olyan remek egyéni megoldásai, mint Görbicznek, de remekül hozza helyzetbe a többi játékost.
„Ha Görbicz a pályán van, akkor 99 százalék esély van arra, hogy a sorsdöntő pillanatokban magára vállalja a felelősséget, most viszont nem lehet tudni, ki mit tesz a forró percekben – folytatta Marta Bon. – Szívem szerint jobban örülnék, ha ő játszana. A Győr átlövői félelmetesek, közülük Aurelia Bradeanu a legjobb, de Eduarda Amorim is remek, főleg fizikailag nagyon erős. A győriek védekezésben nagyon jól kihasználják testi erejüket, s ebben nem tudjuk felvenni velük a versenyt. Ezért kell majd olyan taktikát kitalálnunk, amellyel át tudjuk törni az erőszakos védekezésüket."
A szlovén szaksajtó szerint a Krim védekezésében Dragana Cvijics és Zácsik Szandra kapnak főszerepet, míg támadásban Marina Verheljuk, Alja Jankovic és Tamara Mavsar számíthat sok feladatra.
Ljudmila Bodnyeva csapatkapitány szerint a motiváltsággal nem lesz gond.
„A Győrt nem tudtuk legyőzni sem az előző, sem a mostani idényben, ezért most nagyon akarjuk a sikert – mondta az orosz beállós. – Lekicsért is játszunk, hiszen óriási hátrány, hogy egy ilyen fontos meccsen nem lehet a pályán. Legjobb játékosunk nélkül kell hozni a meccsen. Minden tudásunkra szükség lesz, és végig küzdeni a meccset. Vereségre nem is merünk gondolni, mert akkor mindennek vége."
| AZ 1. CSOPORT ÁLLÁSA | |||||||
| 1. | GYŐRI AUDI ETO KC | 4 | 3 | – | 1 | 103-96 | 6 |
| 2. | Larvik (norvég) | 4 | 3 | – | 1 | 109-105 | 6 |
| 3. | Krim Ljubljana (szlovén) | 4 | 2 | – | 2 | 116-112 | 4 |
| 4. | Leipzig (német) | 4 | – | – | 4 | 94-109 | 0 |
-
24 óra sport
-
Legolvasottabb
- 14:39 Videó: szenzációs védés - a levegőben úszva kapta le a korongot
- 14:29 Real Madrid: saját nevelésű középpályás érkezhet - lapértesülés
- 14:28 NS: Szavazzon a Fradi és a Vasas túrájáról - Köztér
- 14:14 NB II: Aranyos Márk és Török érkezhet, Franyó távozik Vácról
- 14:13 Bundesliga 2.: a rossz pálya miatt elmarad Királyék pénteki meccse
- 14:07 Vasas: a Malév-csőd miatt Cipruson ragadhatnak a táborozó fiatalok
- 14:03 Ajax: folytatódik a Cruyff-sztori, lemondanak az igazgatósági tagok
- 13:59 F1: brit politikusok nyílt levélben kérik a Bahreini GP törlését
- 13:59 Kerékpár: beismerő nyilatkozatot várnak Ullrichtól hazájában
- 13:54 Tenisz, Davis-kupa: Kellner és Fucsovics kezd az írek ellen
- 13:49 Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- 13:48 Válogatott: hivatalos a 2012-es program, a norvégok elleni meccsel zárjuk az évet
- 13:46 Anglia: Pearce irányít a hollandok ellen, Capello-utód később
- 13:34 Paks: a 20 éves új szerzemény csatárból védő lesz; irány Belek!
- 13:28 Légiósok: Adorján szeretne olyan sokoldalú lenni, mint Gerrard
- Kupadöntős a Barcelona, esélyt sem adott a Valenciának
- Capello lemondott az angol kapitányi posztról
- Cáceres duplájával Juve-siker a San Siróban
- Khedira és bombázó párja szinte ruhátlanul pózolt - fotók!
- Videó: Ibra megint pofozkodott, most a Juventus kapusát ütötte meg!
- Tenisz: beperli szüleit az adósságokkal küzdő Arantxa Sánchez Vicario
- A Tottenham menedzsere váltja Capellót?
- McLaren: hol van már a tavalyi hó?
- Videó: kis híján tragédia - Lázárék busza vonattal ütközött az átkelőben!
- Formula-1: kezdenek aggódni a Ferrarinál a túl merész autó miatt
- Allegri: Mostanában nem tudjuk megnyerni a kiélezett mérkőzéseket
- A Szeged-Beton kiejtette az egrieket
- Videó: Higuita 45 évesen is kirázza a kisujjából a legendás trükköt
- Bayern München: „Európa legkeresettebb tehetségét” szerződtették
- Hajnalék elütésével a Bayern is elődöntős
- Lassan felébredhetünk: a portugálok is elvitték a három pontot
- Állítsa össze a „lemaradók válogatottját"!
- Koeman: „Nagyon sokat kell még fejlődnünk"
- „Szerzett pontjaik alapján többet vártunk a magyaroktól”
- „Dzsudzsák a magyarok C. Ronaldója"
- „Az U20-as válogatottban megvan az, ami a nagyoknál hiányzik"
- Argentína mélyponton: öt vb-selejtezőn négy vereség
- Richardson lenne a legjobb szabadrúgáslövő?
- Erwin Koeman: „Az egy pont már kevés!”
- Televízióműsor
- Körkép hajrá előtt – mely országok mehetnek Dél-Afrikába?
- VB-ADATBANK, 4. ZÓNA: EURÓPA
- Az angolok kijutottak a világbajnokságra
- A mieink optimisták, a portugálok magabiztosak
- Dél-Afrika háborúval fenyeget Semenya miatt







