Kézilabda: Skaliczki elhagyja a Kövesdet, és Csabán folytatja

Vágólapra másolva!
2016.02.18. 16:42
A békéscsabai klub közleménye szerint 2016. július 1-jétől 2018. június 30-ig szóló szerződést kötöttek Skaliczki Lászlóval.

A békéscsabai klub közleménye szerint 2016. július 1-jétől 2018. június 30-ig szóló szerződést kötöttek Skaliczki Lászlóval.

A 60 éves szakember magyar-fizika tanári képesítéssel rendelkezik, Újkígyóson kezdte edzői pályafutását, majd 1992-ig a békéscsabai NB I-es férfi kézilabdacsapatot irányította – olvasható a beol.hu-n. 1992-től három éven át az NB I-es Komló kispadján ült.

Dolgozott a másodosztályban is a Tiszavasvári csapatánál, amelyet 1999-ben feljuttatott az NB I-be. Vezetőedzőként a Pick-Szeged és a Dunaferr SE férfi együttesével ünnepelhetett magyar bajnoki címet, előbbi csapattal KEK-döntőt játszott és Magyar Kupa-elsőséget is szerzett. Skaliczki László dolgozott a magyar ifjúsági válogatottnál, 2001-től 2008-ig pedig a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya volt. A nemzeti együttes kispadján 163 alkalommal ült, a 2004-es athéni olimpiai játékokon a negyedik helyre vezette a válogatottat.

Skaliczki 2014 januárja óta az NB I-es Mezőkövesdi KC vezetőedzője, amellyel kétszer (tavaly és idén) is bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjébe, s először bronzérmet nyert.

A Békéscsaba tavaly ősszel vált meg Avar György vezetőedzőtől, s azóta megbízott edzőként a klubelnök Szabó Károly irányít.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik