Kézilabda: meghosszabbította szerződését Juhász Ádám

Vágólapra másolva!
2017.08.02. 18:00
null
Juhász Ádám (középen) továbbra is tatabányaiként cikázhat az ellenfelek között (Fotó: Veres Viktor)
Szerdán befejeződtek az egyeztetések a tatabányai vezetőség és Juhász Ádám menedzsere között. Az irányító szerződését két évvel meghosszabbították.

 

Megállapodott Juhász Ádám menedzsere és a Grundfos-Tatabánya vezetősége, hogy a 21 éves válogatott irányító, aki tagja volt januárban Franciaországban a vb-n 7. helyet szerző magyar együttesnek, meghosszabbítja a szerződését.

„Nem volt nehéz egyezségre jutni, mert menedzserem, Szörnyi Attila is azt tanácsolta, mindenképpen fogadjam el Marosi László elnök ajánlatát, maradjak 2019 nyaráig a bajnoki bronzérmesnél, mert ez csak a hasznomra válhat – mondta a Nemzeti Sportnak az egyik legtehetségesebb magyar játékosnak tartott Juhász Ádám, aki 2012-től erősíti a klubot. – Magam is úgy érzem, itt továbbra is biztos a jövőm, mert a nagyszerű EHF-kupa-együttesben olyan kiváló szakmai és sportvezetők irányításával fejlődhetek, mint Marosi László, Vladan Matics vagy Sibalin Jakab és Kontra Zsolt. Remélem, a válogatott szövetségi kapitányának, Ljubomir Vranjesnek is szem előtt leszek az újra bajnoki éremre és európai sikerekre törő Tatabányában.”

A Tatabánya szakmai és anyagi stabilitását tükrözi, hogy csak szerény mértékben alakult át a nyáron, csupán hárman távoztak és ugyanennyien érkeztek.

GRUNDFOS-TATABÁNYA, 2017–2018
Érkezett:
Ionut Iancu (román, kapus, CSM Bucuresti), Fekete Dániel (balátlövő, Székelyudvarhely), Jakov Vrankovic (horvát, jobbátlövő, Dinamo Bucuresti),
Távozott: Tóth Mihály (kapus, Gyöngyös), Nagy Szabolcs (balátlövő, PLER), Leimeter Csaba (jobbátlövő, Budakalász)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik