Kézilabda: Iker Romero a szezon végén visszavonul

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.22. 11:55
null
Iker Romero a szezon végén visszavonul (Fotó: Imago)
A szezon végén felhagy a játékkal Iker Romero, a Füchse Berlin spanyol csapatkapitánya. A 33 éves világbajnok balátlövő ebben a szezonban Német Kupa-győzelemhez segítette csapatát, a bajnokságban az ötödik helyen áll, és az EHF-kupa négyes döntőjének rendezőjeként még egy trófeára pályázik.

Iker Romero – aki a magyar szurkolók számára azért is lehet különösen kedves, mert korábban Pálinger Katalin párja volt, illetve nagyon jó barátságot ápol Nagy Lászlóval – a Kiel elleni bajnokival búcsúzik profi pályafutásától május 24-én.

„Ez életem legnehezebb döntése, nagyon nehéz beszélni róla. Olyan, mintha nem tizennyolc évig tartott volna a karrierem, hanem csak tizennyolc hónapig – mondta Iker Romero. – Ez a három év Berlinben a hab volt a tortán, jártunk a BL négyesdöntőjében, megnyertük a Német Kupát, és még van esélyünk az EHF-kupában is. Jó lenne megnyerni, de már így is elmondhatatlanul büszke vagyok arra, amit elértem.”

A berliniek marasztalták Romerót, de nem sikerült megegyezniük a hosszabbításról.

„Nagyon sok nehéz pillanatunk volt az elmúlt időszakban, sok fontos játékostól kellett megválnunk, de sportvezetői karrierem során ennyire szomorú még nem voltam – mondta Bob Hanning klubigazgató. – Nagy sportembert veszítünk el, Iker segített nagy csapattá tenni a Füchsét az elmúlt három évben. A győztes mentalitása átragadt a társaira, igazi példakép, nemcsak a játékosok, hanem mindenki előtt.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik