nemzetisport.hu 2017.08.09 17:59 Frissítve: 2017.08.09 22:21

Kézilabda: Görbicz Anita megtalálta fiatalkori önmagát

A Győr új szerzeménye, Anja Althaus májusban hat gólt szerzett Vardar-játékosként a BL-döntőben, majd visszavonult. A magyar kézilabdacsapat kedvéért mégis visszatért, és mint a DIGI Sport híradójának a német beállós elmondta, Görbicz Anita személye is befolyásolta a döntését. A magyar irányító arról beszélt, hogy milyen hatással van a gyereke a játékára, és elmondta, ki lehet majd egyszer az utódja.

 

Görbicz Anita és Anja Althaus a májusi Győr–Vardar BL-döntőben még óriási csatát vívtak egymással, ma viszont már egy célért küzdenek. A világklasszis német beállós nyáron abbahagyta a játékot.

Aztán valami történt: „Nagyon sok ajánlatot kaptam nyáron, de egyikkel sem törődtem, mert teljesen komolyan gondoltam a visszavonulásom. Aztán egyszer csak megkeresett a Győr, a világ legjobb klubja, és ez gondolkodásra késztetett. Kellett egy kis idő, hiszen már voltak egyéb terveim, a családom is arra számított, hogy nem fogok már játszani. De ekkor arra gondoltam, hogy az én koromban egy ilyen lehetőséget meg kell ragadni. Nem szerettem volna, ha később azon rágódom, hogy miért nem fogadtam el a BL-győztes ajánlatát” – mondta a Sport 24-nek a 34 éves kézis.

A májusi BL-döntőben a Győrnek hat gólt dobó játékos döntését az is befolyásolta, hogy együtt játszhat Görbicz Anitával. „Ő világ egyik legjobb játékosa, és hatalmas csatákat vívtunk egymással klubszinten és a válogatottban is. Bár sokszor játszottunk egymás ellen, de az teljesen más, amikor ugyanolyan színű mezben szerepelsz valakivel. Nagyon örülök, hogy csapattársként is megismerhetem.”

Ezt hasonlóképp látja Görbicz Anita. „Ez így igaz, egy nagyon jó játékosról van szó, és tényleg, szinte az egész pályafutásunk során ellenfélként játszottunk. Örülök, hogy most, az utolsó éveinkben egy csapatban lehetünk.”

A leghíresebb magyar játékos ma már nem csak a kézilabdáért él, mindig ott van a fejében a kisfia is. De a pályán ebből is sikerül tőkét kovácsolnia. „Sokkal türelmesebb és nyugodtabb vagyok, játékban, edzéseken is, de természetesen az edzések előtt és után csak a fiam jár az eszemben. Ez így kerek, én úgy gondolom.”

Azt is megtudtuk a győri szurkolók kedvencétől, hogy kiből lehet egyszer az új Görbicz Anita. „Bízom benne, hogy lesznek még olyan játékosok, mint én” – fogalmazott, majd elárulta, hogy kire céloz. „Pál Tamarára gondolok, benne látom magamat, benne látom azt, amilyen én voltam talán fiatalon” – mondta a friss EYOF-győztesről Görbicz Anita.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.12.17 12:47:50

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (összefoglaló), MOLNÁR KRISZTIÁN (közvetítés)

A mieinket búcsúztató franciák jó védekezéssel állították meg a címvédőt.

2017.12.15 18:19:28

Kézilabda nemzetisport.hu

A norvégok lelépték az elődöntőben a hollandokat, és harmadszor játszanak vb-döntőt a franciákkal.

2017.12.15 11:52:08

Kézilabda BABJÁK BENCE

Andreas Nilsson mindig is különc volt, de Svédországban nem számít zűrös alaknak.

2017.12.14 23:41:46

Kézilabda BALLAI ATTILA

NS-VÉLEMÉNY. Mindenütt képesek vagyunk tehát a reális, józan értékelésre, kivéve a kézilabdázást.

2017.12.12 11:14:00

Kézilabda BÁLINT MÁTYÁS, NEDELYKOV TAMÁS

Bizonyítványosztás: amire építhetünk és amiben fejlődnünk kell • A legrosszabb vb-helyezés ellenére sincs kapitánykérdés.