Kézilabda: fergeteges visszavágást tervez a Szeged

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2018.04.01. 10:38
null
Stefan Rafn Sigurmannsson: legalább nyolccal kell nyerni! (Fotó: Földi Imre)
Szerény reményekkel várja a Szeged a Kiel elleni csatát, de kis szerencsével képes a fantasztikus bravúrra, amellyel egy lépésre állna a kölni négyes döntőtől.

 

 

Ledolgozható hátrány? Megtartható előny?

„Nagyot hibáztunk Kielben, amikor a negyvenperces kiváló játék után sorozatosan hibáztunk, eladtuk a labdát, nem értünk vissza védekezni és nem segítettünk a kapusunknak. Utólag is megállapítottuk, hogy nem az erőnk fogyott el, hanem a figyelmünk. Vasárnap ez nem fog megtörténni, mindent megteszünk a hétgólos hátrány ledolgozásért és a továbbjutásért” – mondta Bánhidi Bence, a Szeged beállósa.

„Hatodik idényemet töltöm Kielben, és ha jól számolom, ezzel a csapatommal harmadszor érkeztem Szegedre BL-meccsre, de dunaújvárosi és veszprémi játékoskoromból is jól emlékszem, milyen forró a hangulat ebben a csarnokban. Ezt nekünk figyelmen kívül kell hagynunk, ugyanakkor úgy kell játszanunk, mintha nem lenne hétgólos előnyünk. Megtartható az előnyünk, de csak akkor, ha olyan jó napot fogunk ki, mint a Löwen és a Gummersbach ellen” – vélekedett Marko Vujin, a Kiel jobbátlövője.

Hazudnak az álmok – a számok viszont kegyetlenül őszinték. A BL-nyolcaddöntő első, németországi meccsét 29–22-re megnyerő THW Kiel megalapozottabban ábrándozik a továbbjutásról, mint a húsvétvasárnapra fergeteges visszavágást tervező Mol-Pick Szeged, és ezt a múlt heti kieli csata főbb statisztikai adatai is alátámasztják. Felvezetésként ezekből csak kettőt idézünk, mintegy figyelmeztetőül a második meccsre. Kielben a hazaiak a volt dunaújvárosi és veszprémi Marko Vujin (8 gól) vezérletével 40-szer lőttek kapura 73 százalékos hatékonysággal (29 gól), míg a szegediek 36 kísérlete 61 százalékban volt eredményes (22). Ebből következik a védés/lövés arány: a Kielnél 14/36 (39%), a Picknél 11/40 (27%). Ezek az adatok szinte mindent elárulnak arról, miért végződött hétgólos különbséggel az első mérkőzés, és miért látszik sokkal erősebbnek, ütőképesebbnek a Kiel.

A cáfolatot Juan Carlos Pastor edző magyar bajnoki ezüstérmes, a tavasszal óriási formajavuláson átmenő, a Veszprémet idegenben is legyőző gárdájától várjuk – méghozzá nagyon bizakodva.

„Másfél hetünk volt, hogy felkészüljünk a visszavágóra, amelyen nem játszhatunk olyan sok hibával, mint a kieli találkozó utolsó harmadában – mondta Juan Carlos Pastor, aki ezúttal is rendületlenül hisz csapatában és a temérdek edzésmunkában. – Kiválóan kezdődött a kieli csata, a második félidő derekáig nem is volt semmi baj, magam is úgy éreztem, képesek vagyunk idegenben a hatalmas bravúrra. Attól kezdve azonban néhány eladott labdánkkal lerohantak bennünket, pillanatok alatt négy-öt gólos lett a hátrányunk. Innen már nem volt visszaút, a hajrában csak vergődtünk. A visszavágóra okultunk a hibáinkból, és vasárnap a jó védekezés, a kiemelkedő kapusteljesítmény és az átlövőink pontosan befejezett támadásai megalapozhatják a sikert, a hőn óhajtott továbbjutást.”

A szegediek egyik legjobbja, Stefan Rafn Sigurmannsson is azzal kezdte, hogy csapata túl sokat hibázott Kielben, és ezen a szinten ezt nem lehet büntetlenül megúszni.

„A legfontosabb, hogy a lerohanásaikat meggátoljuk – mondta az izlandi balszélső. – A kapusuknak, Landinnak is pontosabban kell lőni, hogy legalább nyolccal nyerjünk. A célunk egyértelműen ez.”

A kieliek a Pick elleni BL-csata után két Bundesliga-meccset játszottak: március 24-én, szombaton az aranyérmes Löwent verték el remek játékkal és meglepően biztosan (27–22), majd csütörtökön a Gummersbachot fogadták és szintén kiválóan teljesítettek (29–23). Vagyis húsvétvasárnap negyedszer lépnek pályára 12 nap alatt, miközben a Szeged ezalatt csakis a Kiel elleni második BL-meccsére koncentrálhatott.

„Hatalmas a terhelésünk, de eddig jól bírtuk az egymást háromnaponta követő meccseket – mondta Alfred Gíslason edző. – Megérdemelten nyertünk a Szeged, majd a sorozatban harmadik bajnoki címe megszerzésére törekvő Löwen ellen, és ezen a meccsen, amelynek újra Niklas Landin kapus volt a főszereplője, visszatérhetett a szegediek ellen hiányzó Lukas Nilsson. Sajnos a Gummersbach elleni találkozón újra megsérült Nilsson vádlija. Ez nem jó előjel Szegedre, ahol pedig forró tánc vár ránk. Jól ismerem a nagyon tapasztalt csapatot, a csarnokot és a közönséget is. A hétgólos előny persze több, mint az egy, nekünk mégis jobban kell teljesítenünk vasárnap, mint az első meccsen. Csak így juthatunk tovább.”

A NEGYEDDÖNTŐBE JUTÁSÉRT
Skjern (dán)–Veszprém32–2529–3461–59
Kiel (német)–Szeged29–22
Április 1., 17.00
Montpellier (francia)–Barcelona (spanyol)
28–25
28–3056–55
Kristianstad (svéd)–Flensburg (német)
22–26
24–27
46–53
Breszt (fehérorosz)–Nantes (francia)
24–32Április 1., 17.00
Kielce (lengyel)–Löwen (német)
41–17
Április 1., 19.00
Az elöl álló csapatok kezdik otthon a párharcokat. A PSG és a Vardar Szkopje csoportelsőként automatikusan a negyeddöntőbe jutott.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik