Kézi: beivott a kapus, már nem volt válogatott, mire kijózanodott

Vágólapra másolva!
2014.11.01. 16:18
null
Sztrahinja Milics túlzásba vitte az ünneplést, a doppingvizsgálat eredménye előtt bealudt (Fotó: novosti.rs)
Sztrahinja Milics nem tudta, hol a határ az ünneplésben, s ennek az lett az eredménye, hogy kikerült a szerb férfi kézilabda-válogatottból – adta hírül a Magyar Szó.

 

A 26 éves kapus a 2016-os Európa-bajnokság selejtezőjének első fordulója után, amelyben Szerbia 25–21-re nyert Montenegró ellen, túlzásba vitte az alkoholfogyasztást. Amikor válogatottbeli társaival visszatért a nemzeti csapat főhadiszállására, még sikerült neki mintát adnia a rájuk váró antidopping-felügyelőknek, azonban az igazolást, hogy a mintavétel megtörtént, már nem bírta megvárni: azonnal elaludt a helyszínen – tudatta a Magyar Szó.

Dejan Perics, a szerb kézilabda-válogatott megbízott szövetségi kapitánya másnap reggel közölte a csapatagokkal, hogy Milics már nem tagja a válogatottnak.

„A válogatott minden és mindenki felett áll, megfelelő viselkedést igényel, és magas szintű tudatosságot és fegyelmet. Bárkiről lett volna szó, ugyanezt a döntést hoztam volna meg. Milicset kitettük a válogatottból, mivel nem tartotta tiszteletben a nemzeti együttes viselkedési kódexét” – mondta Perics, aki a belgrádi tájékoztatási eszközök szerint a mérkőzés után két óráig adott kimenőt a játékosoknak.

A megbízott szövetségi kapitány szerint „nem fontos, hogy hány óráig volt kimenőjük. Milics megszegte a szabályokat, s ezt senkinek sem fogom megengedni”.

Szerbia vasárnap Izrael ellen idegenben játssza második mérkőzését a 2016-os Eb-selejtezőjében.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik