Kézilabda: 2021-től jön a 32 csapatos vb – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.19. 11:50
null
Hasszan Musztafa (jobbra) és az IHF fontos kérdésben döntött Katarban
A 2018-as Super Globe alatt Dohában tartotta soros ülését a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) tanácsa, amely több fontos témakört is érintett. A közvélemény számára a legérdekesebb, hogy döntöttek a világbajnokság mezőnyének bővítéséről, így 2021-től a mostani 24 helyett már 32 válogatott vehet részt a tornán. A bővítés mindkét nemre, és felnőtt, junior valamint ifjúsági korosztályra egyaránt érvényes.

Hasszan Musztafa, az IHF elnöke már augusztus végén, romániai látogatása során megemlítette a bővítés lehetőségét, majd létre is hozott egy munkacsoportot az előkészítésre és a részletek kidolgozására. A végleges döntést most hozták meg a nem hivatalos klubvilágbajnokság alatt.

A 2019-es, olimpiai kvalifikációs férfi világbajnokság januárban Németországban és Dániában lesz 24 csapattal. A következő esztendőben rendezik az első Európa-bajnokságot kibővített mezőnnyel, ugyanis 2020-ban már nem 16, hanem 24 válogatott szerepel a tornán. Mindebből már logikusan következett, hogy a vb mezőnyét is 32 csapatosra növeljék.

A mostani lépéssel más kontinenseknek is lehetőséget akarnak adni a fejlődésre, és a részvételre egy világbajnokságon. Az más kérdés, hogy már eddig is több „érdektelen” mérkőzés kísérte a vb-ket, ezeknek a száma tovább emelkedhet, illetve a leterhelt európai topjátékosokra még több találkozó vár.

A 2021-es férfi vb-nek Egyiptom ad otthont, itt debütál majd a kibővített mezőny.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik