Kézi-vb: így érhetünk oda a helyosztóra; elbuknak-e a dánok a skandináv belharcban?

Vágólapra másolva!
2019.01.23. 10:57
null
A norvégok ellen is szeretnénk pontot szerezni (Fotó: MKSZ/Kovács Anikó)
A középdöntő utolsó fordulóját rendezik a dán–német közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon. Számunkra a legfontosabb, hogy megszerezzük a helyosztót érő negyedik helyet a II. csoportban, ehhez Egyiptomot kell magunk mögött tartanunk. A legegyszerűbb az lenne, ha pontot tudnánk szerezni a legutóbbi vb-n ezüstérmes Norvégiával szemben (kezdés: 18.00, Tv: M4 Sport, élőben az NSO-n). Bonyolítja a képet, hogy közben a három skandináv csapat nagy harcban van a két elődöntős helyért.

KÖZÉPDÖNTŐ, II. CSOPORT

ÍGY ÉRHETÜNK ODA A HELYOSZTÓRA

Magyarország a negyedik helynél előrébb már biztosan nem végezhet, a Norvégia elleni szerdai pontszerzéssel viszont elkerülné, hogy esetleg az Egyiptoméval összehasonlított gólkülönbség döntse el, negyedik vagy ötödik lesz-e... Az egymás elleni eredmény döntetlen volt, így az nem rangsorol.

Az Egyiptom–Tunézia mérkőzést előbb játsszák le délután, mint a magyar–norvégot, vagyis „vészhelyzetben”, vesztésre állva is tudni fogják a mieink, mennyivel kaphatnak ki, de Csoknyai István és Vladan Matics is elmondta, hogy nem így készítették fel a csapatot a meccsre, hanem szeretnénk pontot szerezni.

Magyarország 4. a középdöntős csoportjában:
– ha pontot szerez a norvégok ellen
– ha Egyiptom pontot veszít Tunézia ellen
– ha kikap a norvégoktól, Egyiptom legyőzi Tunéziát, de a magyarok összesített gólkülönbsége jobb lesz (jelenleg Magyarországé –1, Egyiptomé –13)
– ha azonos a pontszáma és a gólkülönbsége Egyiptoméval, de több a lőtt gólja (jelenleg Magyarországé 108, Egyiptomé 102)
– ha utóbbi sem dönt, akkor sorsolásra kerül a sor

HARC AZ ELŐDÖNTŐÉRT

A csoportunkban még a két elődöntős hely sorsa sem dőlt el, értük a dán, svéd, norvég hármas vív nagy harcot. Ha a norvégok és a svédek is nyernek az utolsó fordulóban, három nyolcpontos csapat között az egymás elleni eredmények rangsorolnak, de könnyen elképzelhető, hogy ezek sem fognak dönteni.

Norvégia és Dánia jut az elődöntőbe, ha a norvégok legyőzik a mieinket, és a dánok sem kapnak ki kettőnél több góllal a svédektől. Szintén a norvégoknak kedvez, ha mindkét meccs döntetlennel zárul. DE, ha a svédek 29–27-re nyernek, a svédek és a norvégok között a gólkülönbség és a több lőtt gól sem rangsorolna, így az egész középdöntőre vonatkozó gólkülönbséget kell megvizsgálni. Ebben jelenleg a norvégok kettővel rosszabbul állnak a svédeknél, tehát elképzelhető, hogy a minél nagyobb győzelemre fognak hajtani ellenünk.
Dánia és Svédország jut be az elődöntőbe, ha a svédek három vagy négy góllal nyernek a dánok ellen. Ötgólos svéd siker esetén a norvégoknak egy mieink elleni győzelem sem érne elődöntőt, csak ha lőtt gólokban jobban végeznek a dánoknál a három nyolcpontos csapat minitabelláján.
Svédország és Norvégia jut be az elődöntőbe, ha a norvégok legyőzik a mieinket, míg a svédek legalább hattal verik a dánokat.
– a legextrémebb esetben, ha a svédek 29–27-re győzik le a dánokat, míg a norvégok 29–25-re nyernek a mieink ellen, a második helyen a norvégok és svédek között a minitabellán belüli összevetés és az egész középdöntős mérleg sem döntene, így sorsolásra kerülne sor.

Erre a kérdésre nem válaszolt a dánok szövetségi kapitánya

Nem kérdés, hogy mindent megteszünk majd Svédország legyőzéséért” – mondta a dánok legnagyobb sztárja, Mikkel Hansen a norvég Verdens Gangnak. A norvégokat azért is foglalkoztatja a kérdés, mert ahogy fentebb leírtuk, van olyan eredmény, amellyel a dánok és a svédek mennének tovább.

Egyébként sem lenne okos a részünkről, ha kicsit kiengednénk, miután eddig megnyertük az összes meccsünket. Ráadásul az elődöntőért harcolunk” – tette hozzá a PSG balátlövője.

A dánokat irányító Nikolaj Jacobsen szerint: „Minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni a győzelemért. A legutóbbi Európa-bajnokság elődöntőjében kikaptunk a svédektől, szóval reméljük, most jobban fog menni ellenük.”

Arról is megkérdezték, inkább a svédeket vagy a norvégokat látná szívesebben az elődöntőben? „Erre a kérdésre nem fogok válaszolni!”

A svédek pontosan fogják tudni a találkozó kezdetekor, milyen eredményre lesz szükségük a továbbjutáshoz. Alapból úgy számolnak, hogy a norvégok megszerzik ellenünk az újabb két pontot.

Akkor felmegyünk a pályára, és legalább hárommal nyerünk” – jelentette ki a balátlövő Lukas Nilsson, míg a veszprémi Andreas Nilsson annyit tett hozzá, hogy minden esélyük megvan az elődöntőre.

KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT

Itt egyszerűbb a helyzet, a társházigazda Németország és a címvédő Franciaország a szerdai utolsó középdöntős meccsek eredményétől függetlenül már biztosan bejutott a pénteki elődöntőbe. Legfeljebb azzal taktikázhat a két válogatott, hogy kit kerülne el szívesebben a 2. csoportból. A 3–5. hely kérdését Spanyolország, Horvátország és Brazília esetében az egymás elleni meccsek gólkülönbsége döntheti el, ha mind a három együttesnek négy pontja lesz/marad szerda estére. Ebben az esetben: 3. Spanyolország (+8), 4. Horvátország (+1), 5. Brazília (–9).

Nekünk a negyedik helyezett kiléte az érdekes, mert ha megtartjuk a negyedik pozíciónkat, ellene vívjuk szombaton a helyosztót.

A volt veszprémi Bjarte Myrhol a norvégok egyik kulcsembere (Fotó: AFP)
A volt veszprémi Bjarte Myrhol a norvégok egyik kulcsembere (Fotó: AFP)

ELLENFÉLNÉZŐ

Összesített magyar mérleg Norvégia ellen: 29 mérkőzés, 18 győzelem, 2 döntetlen, 9 vereség, 679–626-os gólkülönbség

Legutóbbi mérkőzés: 2017. január 24., Albertville (vb-negyeddöntő)
Norvégia–Magyarország 31–28 (17–10)
Legjobb magyar dobók:
Császár 11, Bánhidi 6, Bodó 5

Norvégia az idei vb-n ötből négy meccsén szinte lemosta a pályáról ellenfeleit a csoportkörben, csak Dániától kapott ki néggyel. A középdöntőben Egyiptom és Svédország ellen már kicsit izzadva szerzett két-két pontot, így van esélye az elődöntőbe jutásra. Szövetségi kapitánya, a 45 éves Christian Berge 63-szor játszott a norvég válogatottban irányítóként, hazája együttesét négy éve dirigálja.

A két éve elvesztett világbajnoki finálé után nekünk nagyon magasan van a mérce, és az igen kiegyenlített mezőnyben nehéz megfelelni a várakozásoknak – mondta Berge hétfőn, a svédek legyőzése után. – A torna hajrájához közeledve egyre erősebb ellenfelekkel találkozunk, és tudjuk, szerdán a magyaroknak létkérdés lehet az ellenünk elérhető jó eredmény. Miként nekünk is, bár az elődöntőbe jutásunk a dán–svéd meccs eredményétől is függ, sőt az esetleges svéd győzelem gólkülönbségétől is.”

A norvégoknál csak a 18 éves Alexander Blonz játszik hazai klubban, a Stavangerben, a többség Bundesliga-együttesekben, valamint a francia és a dán bajnokságban. A csapatkapitány a 14 éve Veszprémben is megforduló Skjern-beállós, Bjarte Myrhol, és hozzá hasonlóan vezéregyéniség a PSG irányítója, Sander Sagosen, a Flensburg balszélsője, Magnus Jöndal, illetve kapusa, Torbjörn Bergerud.

Mint ismert, hétfőn és kedden első alkalommal pihenhetett, regenerálódhatott és edzhetett két egymást követő napot a magyar csapat a torna során, amibe hétfőn több regeneráció és közös csapatprogram fért bele, míg kedden a ráhangolódásé, elemzésé és az edzésé volt a főszerep. A friss apuka, Lékai Máté kedden tért vissza a csapathoz, míg a párjával szintén gyermeket váró Balogh Zsolt szerdán csatlakozik társaihoz, hogy pályára léphessen a találkozón.

Nagyon jól éreztem magam a pályán, azért jöttem ki én is a vébére, hogy játsszak – mondta a keddi edzés előtt a torna közben becserélt Schuch Timuzsin, akivel keményebb lett a mieink védekezése. – Örülök, hogy tudtam segíteni a csapatnak. Friss voltam, így újult erővel tudtam beszállni a mérkőzésekbe.”

A védekező-specialista szívem szerint már játszott volna, mert a csapat megszokta a sűrűbb ritmust. A vb-n

A norvégok egy fiatal, gyors csapat, technikai képzettségben nagyon jók, a világ élmezőnyében vannak. Kérdés, hogyan tudunk belőlük felkészülni, mennyire leszünk frissek, hogyan tudjuk forgatni a csapatot. Nehéz egy játékost kiemelni tőlük, az biztos, hogy a lerohanásaikra oda kell figyelnünk.”

A védekezés mellett sok múlik majd a kapusteljesítményen, ebből a szempontból Székely Márton is bizonyította, hogy lehet rá számítani:

Már a norvégok sem azt a dinamikát, sebességet hozzák, mint a torna elején, de ez minden csapatra érvényes. Ha könnyen elszórjuk a labdákat támadásban, akkor leindítanak minket. Arra kell figyelnünk, hogy labdabiztosak legyünk, és minden támadást góllal vagy legalább kapura lövéssel zárjunk. Ha a védekezésünk úgy összeáll, mint a legutóbbi meccseken, akkor jó esélyünk lesz.”

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, DÁNIA ÉS NÉMETORSZÁG
KÖZÉPDÖNTŐ, 3. (UTOLSÓ) FORDULÓ

I. CSOPORT
15.30:
Brazília–Izland
18.00:
Franciaország–Horvátország
20.30:
Németország–Spanyolország
II. CSOPORT
15.30:
Tunézia–Egyiptom (Tv: M4 Sport)
18.00:
Norvégia–MAGYARORSZÁG (Tv: M4 Sport)
20.30:
Dánia–Svédország (Tv: M4 Sport)

AZ I. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Németország 4 3 1 105–86 +19 7
2. Franciaország 4 3 1 113–99 +14 7
3. Horvátország 4 2 2 101–97 +4 4
4. Spanyolország 4 2 2 117–105 +12 4
5. Brazília 4 1 3 96–120 –24 2
6. Izland 4 4 93–118 –25 0
A II. CSOPORT ÁLLÁSA
1. Dánia 4 4 117– 90 +27 8
2. Norvégia 4 3 1 122–109 +13 6
3. Svédország 4 3 1 122–107 +15 6
4. MAGYARORSZÁG 4 1 1 2 108–109 –1 3
5. Egyiptom 4 1 3 102–115 –13 1
6. Tunézia 4 4 90–131 –41 0

A csoportok első két helyezettje jut az elődöntőbe, a 3. helyezettek a vb 5. helyéért, a 4. helyezettek a torna 7. helyéért játszhatnak. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2–7. helyezettek jogot szereznek a 2020-as ötkarikás selejtezőn való részvételre.

A MAGYAR VÁLOGATOTT KERETE – NÉVJEGYEK ÉS RÖVID JELLEMZÉSEK ITT!
Kapusok: MIKLER Roland (Telekom Veszprém), SZÉKELY Márton (Grundfos Tatabánya)
Jobbszélső: HORNYÁK Péter (Balatonfüredi KSE)
Jobbátlövők: BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged), NAGY László (Telekom Veszprém), MÁTHÉ Dominik (Balatonfüredi KSE)
Irányító: LÉKAI Máté (Telekom Veszprém)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Mol-Pick Szeged), SIPOS Adrián (Grundfos Tatabánya), SCHUCH Timuzsin (Ferencváros)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Mol-Pick Szeged), ILYÉS Ferenc (Grundfos Tatabánya), LIGETVÁRI Patrik (Ademar León – Spanyolország), SZITA Zoltán (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: BÓKA Bendegúz (Balatonfüredi KSE), JUHÁSZ Ádám (Grundfos Tatabánya)
Szövetségi kapitány: CSOKNYAI István és Vladan MATICS
Kapusedző:
SZATHMÁRI János

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik