Kézi: Musztafa gondolt egy merészet, betiltaná a vakszot

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.08.17. 17:04
null
Eltűnhet a vaksz a kézilabdából
Ha megvalósul Hasszan Musztafa, a Nemzetközi Kézilabda-szövetség (IHF) egyiptomi elnökének terve, akkor egy éven belül betiltják a vaksz használatát.

 

A július 1-jétől érvényes új szabályok után már újabb változtatáson töri a fejét az IHF elnöke, ugyanis nincs kibékülve a játékosok által használt vaksszal, mert veszélyes szernek tartja, ráadásul a pályákat is beszennyezi.

„Azt hiszem, egy éven belül készen leszünk arra, hogy teljesen betiltsuk a használatát" – idézi Musztafát a Stuttgarter Zeitung és a Stuttgarter Nachrichten.

Mint ismert, a vaksz jobb tapadást biztosít játék közben, így segíti a labdabirtoklást. Az IHF már korábban megbízott egy gyártót olyan kézilabda kifejlesztésével, amely ki tudja váltani a vakszot.

„Közel egymillió eurót már elköltöttünk a projektre, amely nyolcvanszázalékos állapotban van" – tette hozzá Musztafa.

„Először szeretném látni az új labdát" – mondta kicsit szkeptikusan Bob Hanning, a német szövetség alelnöke.

Ha elkészül és beválik az új labda, akkor a hivatalos szabályzatban fogják rögzíteni a vaksz tilalmát, amely minden mérkőzésen érvényes lesz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik