Kézi: Lunde kiválása után mindenkitől több kell - Martín

B. M.B. M.
Vágólapra másolva!
2014.08.07. 16:07
null
Ambros Martín szerint mindenkitől több kell (Fotó: Szabó Miklós)
Ambros Martín nem szokott megijedni a kihívásoktól – elvégre a sorozatban a harmadik Bajnokok Ligája-győzelem irányába terelgetni a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapatát önmagában sem kis feladat –, úgyhogy az sem ingatta meg a lelkesedését, hogy két héttel a nyári felkészülés kezdete után elveszítette egyik legjobb játékosát, az anyai örömök előtt álló norvég kapust, Katrine Lundét. Úgyhogy most is optimista.

 

„Nyilván nem az a tökéletes szezonkezdet fő jellemzője, hogy kiesik egy kapus a keretből, de még csak augusztus eleje van, vagyis van időnk alkalmazkodni a helyzethez – vélekedett Ambros Martín. – Mindenki jól tudja, Katrine mennyire fontos játékosa a csapatnak mind a pályán, mind azon kívül, de mindig el szoktam mondani, hogy a mi csapatunk nem egyetlen embertől függ – Katrinétól sem, még ha a kapus egyébként szinte külön csapat is a csapaton belül."

Az ETO spanyol trénere szerint Lunde kiválása extra motivációként is szolgálhat mindenkinek.

„Legalább megtudjuk, mire megyünk nélküle, jó kis kihívás lesz – vélte Martín edző. – Pozitívan állok a dologhoz, mint mindenhez: én sem szeretem, amikor váratlan problémák vetődnek fel, viszont ha már itt vannak, felveszem velük a küzdelmet. Ez lesz a feladatunk most is, mindenkitől kicsit több kell majd, játékostól, edzőtől, vezetőtől, sőt szurkolótól egyaránt, és szerintem Katrine hiánya erre is sarkall majd mindannyiunkat."

Emellett persze megtörténhet, hogy kicsit (vagy nem is olyan kicsit) árnyalni kell az ETO taktikáján. Elvégre annak viszonylag fontos eleme volt, hogy középre szorítsák az ellenfelek támadójátékát, mert onnan úgysem lőnek gólt egykönnyen az átlövéseket földöntúli hatékonysággal hárító Lundénak. Az edző azonban még vár egy kicsit vele, hogy felborogassa a stratégiát.

„Ezt még korai volna eldönteni – jelentette ki Ambros Martín. – Kicsit ki kell várnunk, megnézni, hogy Jelena hogyan illeszkedik be, és Herr Orsival hogyan működnek. Több információra van szükség, hogy eldöntsük, mit és hogyan kell módosítani a taktikán. Jelena is a világ legjobb kapusai közé tartozik, ráadásul nagy nemzetközi tapasztalattal, szóval úgy érzem, jó megoldást találtunk Katrine pótlására." Jót és valamelyest ismertet is: Jelena Grubisicet nem most látta először az ETO edzője, így aztán fel van vértezve a szükséges információkkal. „Grubisic játékát már ismertük, hiszen nemegyszer védett ellenünk is, a tavaszi, a Krim Ljubljana elleni BL-középdöntős meccseinken például kimondottan jól – erősítette meg a tréner. – Előtte volt egy hosszabb sérülése, szóval még nem is a csúcsformáját láttuk. Már megérkezett Magyarországra, és egyórányit beszélgettem vele a minap – nagyon jó benyomást tett. Csütörtökön elkezdi az edzéseket, és szombaton, a Siófok elleni edzőmérkőzésünkön már pályára is lép."

Bognár-Bódi Bernadett, Görbicz Anita, Kovacsics Anikó, Herr Orsolya, Orbán Adrienn, Planéta Szimonetta – ez a hat játékos szerepel a győriektől a női kézilabda-válogatott A- és B-keretében, és ha ehhez még hozzávesszük Katrine Lunde kiesését és a sérült kapus, Csapó Kyra hiányát, látható, volt már kevésbé foghíjas a győri keret.

„Nem tudunk teljes csapattal edzeni – rögzítette Ambros Martín. – Ám remekül dolgozik a társaság, újak, régiek mind magas színvonalon teszik a dolgukat, szóval még nagyobb léptekkel haladunk, mint tavaly vagy tavalyelőtt. Márpedig az előttünk álló a szezonban még inkább igaz lesz, ami a korábbiakban: az edzéseken nyújtott teljesítménytől függ, hogyan szerepelünk. Ebben a tekintetben pedig eddig tökéletesen elégedett lehetek."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik