Kézi: „Évszázadonként egyszer van olyan lehetőség, mint a váci akadémia építése”

Vágólapra másolva!
2018.10.11. 14:42
Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára szerint évszázadonként egyszer adódik olyan lehetőség egy város és egy sportág életében, mint a váci Dunakanyar Kézilabda Akadémia (DKA) építése.

„Ez a létesítmény éke és nagyon jó kiegészítője lesz annak, ami a váci sportéletben eddig is zajlott. Olyan lehetőség, ami nem generációnként, hanem évszázadonként egyszer adódik egy város és egy sportág életében” – mondta köszöntőjében a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, majd ünnepélyesen lerakta az akadémia alapkövét a volt Esze Tamás Laktanya területén.„Ez a létesítmény éke és nagyon jó kiegészítője lesz annak, ami a váci sportéletben eddig is zajlott. Olyan lehetőség, ami nem generációnként, hanem évszázadonként egyszer adódik egy város és egy sportág életében” – mondta köszöntőjében a Fidesz-KDNP országgyűlési képviselője, majd ünnepélyesen lerakta az akadémia alapkövét a volt Esze Tamás Laktanya területén.

A két évvel ezelőtt beindult DKA-ban jelenleg két évfolyamon, négyszáz fiatal játékossal zajlik a szakmai munka. Az intézmény célja, hogy bentlakásos rendszerben működő csoportjai a Dunakanyar-régió, valamint Heves, Nógrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megye legtehetségesebb leány kézilabdázóiból álljanak.

Rétvári Bence kiemelte, azt kívánja, hogy az érintett régiók legtehetségesebb fiatal kézilabdázóiból jobbnál jobb sportolókat, egyben példaképeket tudjon majd kinevelni az akadémia.

A parlamenti államtitkár ismertette, hogy az iskoláskorú gyerekek mozgásmennyiségében Magyarország élen jár.

Sok mindenben vagyunk bajnokok és elsők mi, magyarok. A mindennapos testnevelés bevezetése óta nincs olyan európai ország, ahol többet mozognának a fiatalok, és a versenysportban, illetve a szabadidősportban is jelentősen növekedett a létszáma” – szögezte le.

Hangsúlyozta, mindehhez arra is szükség volt, hogy a kormányzat minden szinten és minden módon támogassa a testmozgást. Jelezte, ugyancsak törekednek a világversenyek hazai megrendezésére, hogy ezáltal is sokkal több fiatalban megerősödjön a sport iránti elkötelezettség.

Az akadémia 3000 négyzetméteres területén a kétemeletes, száz fő befogadására alkalmas kollégium, a kiszolgáló épületek és a sportcsarnok építése is idén kezdődött, és a tervek szerint jövő nyárra készül el.

Ekkora vállalkozásba belekezdeni bátorságot kíván, és a váciak voltak olyan bátrak, hogy belekezdjenek ebbe. A most induló beruházás igazolni és bizonyítani fogja mindenki számára, hogy a magyar sportnak, benne a kézilabdának olyan lehetőségei vannak, amelyek nemcsak a jelen, de a jövő sikereit is megalapozhatják, ha valaki élni tud velük” – mondta Kocsis Máté, a Magyar Kézilabda-szövetség (MKSZ) elnöke, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője.

Hozzátette, az észak-magyarországi régióban egyedülálló akadémia jön létre, amely lehetőséget ad a váci kézilabdának, hogy "kinyújthassa csápjait".

Vácott a kézilabda múltja kötelezi a benne dolgozókat, hogy a jövőben is kiváló játékosokat képezzenek” – hangsúlyozta.

Kocsis Máté úgy fogalmazott, a váciak közelmúltbeli példája bizonyította, hogy sokkal inkább érdemes magyar fiatalokra fordítani a figyelmet, mint külföldiekkel feltölteni egy csapatot, és mindez erőt ad az MKSZ-nek ahhoz, hogy megkezdett útját járja tovább. Ezzel arra utalt, hogy a női NB I-ben a számos magyar fiatallal felálló Vác szeptemberben meglepetésre győzni tudott a szinte kizárólag külföldi játékosokat foglalkoztató Siófok otthonában.

Nincs már sok ilyen hely az országban. A magyar kézilabdában az utánpótlás képzése elképzelhetetlen egy ilyen patinás műhely nélkül, amely sokak számára mutat példát a munkájával és az eredményeivel” – jelentette ki a sportági szövetség elnöke.

Fördős Attila (Fidesz-KDNP), Vác polgármestere kijelentette, egy város életében minden jelentős beruházás a jövőbe vetett hitről és határozott elképzelésről szól, és különösen örvendetes, ha ez az ifjúságot érinti.

Az alapkőletétellel elindul egy folyamat, amely a váci és a környékbeli fiataloknak ad lehetőséget, hogy együtt éljenek, sportoljanak, a tehetségüket kibontakoztassák, és már fiatalon versenyhelyzetbe kerüljenek” – mondta.

Kirsner Erika, a DKA elnöke, korábbi 138-szoros válogatott játékos megköszönte, hogy az önkormányzati tulajdonú területet tartós használatba kapták. Hozzátette, Németh András szakmai igazgató vezetésével számos klubbal már együttműködési megállapodást kötöttek a sikeres munka érdekében.

A csütörtöki ünnepélyes eseményen jelen voltak az akadémia fiatal játékosai is, akik először tekinthették meg az építkezést.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik