Kézi: Egy dolog a papírforma és egy másik a valóság – Nagy L.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.01. 12:44
Tíz napig csak sétálhat, és még könnyű futásra sem vállalkozhat Nagy László, a Veszprém férfi kézilabdacsapatának kapitánya, aki az elmúlt szombaton, a német Flensburg elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés második felében szenvedett töréses sérülést a lövő kezén.

„Az egyik nem szokványos összecsapás közben jártam pórul, amikor egy német játékossal együtt a földre kerültünk és így akartuk mind a ketten megkaparintani a labdát. Eközben préselődött össze és csavarodott meg a kézfejem, még a nagy zajban is hallottam, hogy recsegett-ropogott. Már a kispad felé igyekezve is éreztem, hogy ebből baj lesz. Nem tudtam szorító mozdulatokat végezni, és a fizioterapeutánk már ott a játéktéren törésre utaló jeleket vélt felfedezni. A hétfői műtét Veszprémben jól sikerült, és azután csak megerősíteni tudták, hogy legkevesebb négy, de lehet, hogy csupán hat hét múlva térhetek vissza. Egyelőre azért nem mozoghatok, mert a beültetett rögzítő lemezkének a helyén kell maradnia, és a műtött résznek is stabilizálódnia kell" – nyilatkozta a már a budapesti otthonában tartózkodó Nagy László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.Nagy László a Telekom Sporthír Szolgálat munkatársának.

A Barcelonával kétszer is BL-győztes, a Veszprémmel pedig idén ezüstérmes átlövő nem szakad el a csapatától. Ennek jeléül ő is elutazik Zágrábba a magyar bajnok szombati BL-meccsére, amelynek másnapján egy SEHA-liga-találkozó is vár az együttesre, a szintén horvát Nexe ellenében. Ha az orvosi előrejelzés helytállónak bizonyul, és a rehabilitáció teljes sikerrel jár, a kulcsszerepet betöltő kézilabdázó november 15-én talán már újra BL-mérkőzésen szerepelhet Celjében.

„Egy dolog a papírforma és egy másik a valóság. Mindent el fogok követni azért, hogy a visszatérésem a lehető leggyorsabb és zökkenőmentes lehessen. Ingázás vár rám, mert – a válogatott terapeutájának irányításával – a kezelések egy részét Budapesten, a másikat pedig Veszprémben fogják elvégezni, de ez legyen a legnagyobb baj. Szerencsére messze még január, az Európa-bajnokság időpontja, ahol a válogatottunk hasznos tagja szeretnék lenni" – hangsúlyozta Nagy László, aki úgy gondolja, hogy szombaton Zágrábban már megint egy rendkívül harcos összecsapás vár a csapatára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik