Kézi BL: „Idén már nem jövevényként tekintenek a Veszprémre”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.05.27. 15:06
Fonyó Károly, az MKB-MVM Veszprém klubelnöke biztos abban, hogy idén már nem „jövevényként” tekintenek Kölnben csapatára.

Tavaly június elsején Kölnben, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája bronzmérkőzése után Fonyó Károly mutatta ki a leghatározottabb formában a felháborodását, és mondta ki, hogy a csapatával bizony csúnyán kibabráltak. A magyar bajnok együttes vezetői nem sokkal később óvással is próbálkoztak, de az európai szövetség nem szolgáltatott igazságot. Azért így is sokat emlegették még a harmadik hely sorsát eldöntő összecsapás fehérorosz játékvezetőinek a nevét, apró, de a végeredményt így is befolyásoló hibás döntéseit.

„Bosszúsan és csalódottan tértünk haza Kölnből, ugyanakkor sok tapasztalattal, és azzal a következtetéssel, hogy a négyes döntőbe először beverekedő csapatunknak akkor még nem adták meg az őt megillető tiszteletet. Szókimondóan azt is kijelenthetem, hogy amolyan keletről érkezett »jövevényként« tekintettek ránk, noha már akkor is erősek és felkészültek voltunk. Ez a történet ott és akkor lezárult, a most következő hétvégén egészen biztos, hogy új fejezet kezdődik. Más fogadtatásra, egészen más megítélésre számítunk, amely a legnagyobb mértékben annak köszönhető, hogy tekintélyt parancsoló győzelmek egész sorát arattuk tavaly májustól napjainkig. A tanulópénzt tavaly már megfizettük, és nem akarunk esélyt adni arra, hogy ez másodszor is megtörténhessen velünk. Túlzás nélkül állíthatom, hogy az MKB-MVM Veszprém most már a világ három legjobb klubcsapata közé tartozik” – hangsúlyozta a Telekom Sporthír Szolgálatnak nyilatkozó Fonyó Károly.

A klubelnök véleménye szerint igen jó döntést hoztak akkor, amikor beneveztek a SEHA-ligába, amelyet ráadásul első nekifutásra magabiztosan meg is nyertek.

„A felkészülésünket segítő, a tudásunkat tovább növelő jó minőségű meccsek egész sorát vívtuk meg ezen a tornán, és emellett derekasan helyt állt a csapatunk a Szeged elleni bajnoki és kupamérkőzéseken is – folytatta Fonyó Károly. – Jobbak, taktikusabbak és sokoldalúbbak is vagyunk, mint tavaly ilyenkor, így minimum egyenrangú ellenfélnek számítunk, ha a Kielhez, a Barcelonához vagy a Kielcéhez hasonlítjuk magunkat. Ez a játékosgárda egészének köszönhető, én mégis kiemelném Mikler Roland teljesítményét, akit túlzás nélkül a csapat főnyereményének is nevezhetek.”

Amikor Veszprémben elkezdődött az új csapat felépítése, három évre szóló tervet készítettek, és annak megvalósításához nagyon biztos hátteret teremtettek.

„Az elmúlt évre a Bajnokok Ligája négyes döntőjének elérését határoztuk meg legfőbb célként, erre az esztendőre a döntőbe jutást, jövőre pedig az első hely megszerzését. Ismerve az ellenfeleink tudását, erényeit és viszonylagosnak mondható gyengéit, úgy gondolom, hogy nagy reményekkel futhatunk neki másodszorra annak a magasságnak, aminél magasabb nincs is az európai kézilabdázásban. Ez egy egészen különleges próbatétel, a nagyjából egyforma tudású csapatok közül az ünnepelhet a végén, amelyik huszonnégy óra leforgása alatt kétszer is bravúrosan tud szerepelni. Más szóval: a napi forma itt meghatározó lehet. Szombat este az elődöntők második párjában küzdünk meg a német győzelmi hagyományok folytatására készülő THW Kiel kézilabdázóival, ami azt jelenti, hogy körülbelül három órával rövidebb időnk marad másnapig a regenerációra. Ezt a hátrányt csak úgy lehet ledolgozni, ha vasárnap is második meccset játszhatunk, azaz döntősök vagyunk – hangsúlyozta az MKB-MVM Veszprém ezúttal fair bíráskodásban bízó első embere.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, FINAL FOUR
DÖNTŐ (Köln, május 31.)
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce18.00 (Tv: DIGI Sport1)
V: Din, Dinu (románok)
A 3. HELYÉRT
THW Kiel/MKB-MVM VESZPRÉM–Barcelona/Vive Tauron Kielce15.15 (Tv: DIGI Sport1)
V: M. Johansson, Kliko (svédek)
ELŐDÖNTŐ (Köln, május 30.)
Barcelona (spanyol)–Vive Tauron Kielce (lengyel)
15.15 (Tv: DIGI Sport1)
V: Licis, Stolarovs (lettek)
THW Kiel (német)–MKB-MVM VESZPRÉM18.00 (Tv: DIGI Sport1)
V: G. Nacsevszki, Nikolov (macedónok)
A legfrissebb híreket itt találja a férfi kézilabda Bajnokok Ligájáról!

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik