Kézi: a románok szerint az ETO elengedte volna Martínt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.05. 09:13
null
Martín klubedzőként már felért a csúcsra, szakmailag szívesen lépne a következő lépcsőfokra (Fotó: Szabó Miklós)
Egybehangzó román sajtóhírek szerint a Győri Audi ETO hozzájárult ahhoz, hogy a BL-címvédő együttest irányító Ambros Martín klubedzői teendői mellett elvállalja a román női kézilabda-válogatottnak az irányítását. Gyakorlatilag egyetlen lépés választotta el a trénert attól, hogy szövetségi kapitány legyen Romániában.

 

 

Különböző román internetes oldalak arról számoltak be, hogy a spanyol szakember megegyezett a román szövetség elnökével, Alexandru Deduval, akivel kezet adtak egymásnak. A győri klub, Martín munkaadójaként, szakmailag kivitelezhetőnek ítélte meg a munkát, ezért első körben áldását adta a dologra. Annál is inkább, mert Martín szerződése erre már lehetőséget ad. (Az edző kérésére került bele a párhuzamos munkavégzésre vonatkozó lehetőség.) Az egyik főtámogató azonban másként gondolta. Az Audi mellett az önkormányzat is jelentős szerepet vállal az ETO életében, utóbbi képviseletében a város polgármestere – nem mellesleg a MOB elnöke –, Borkai Zsolt volt az, aki megvétózta Martín romániai szerepvállalását.

Martín a Nemzeti Sport szerdai számában nyilatkozott arról, hogy motiválja őt a szövetségi kapitánysággal járó feladat, így a jövőbeli tervei között ott szerepel, hogy válogatott mellett dolgozzon. A romániai munkavégzést viszont kizárta.

Borkai Zsolt nem tagadta, hogy beszélt az ügyről Martínnal, de azt erős túlzásnak nevezte, hogy ő fúrta volna meg a megállapodást.

„Nagy szurkolója vagyok a BL-címvédőnek, gyakran megfordulok a csapat háza táján, és bár a napi munkába természetesen nem szólok bele, sokat beszélgetek a vezetőkkel. Egy ilyen beszélgetésem volt Ambros Martínnal is, elmondtam neki, véleményem szerint a jelenlegi helyzetben nem fér bele, hogy megossza a figyelmét” – mondta az Origónak a polgármester.

A románok így kénytelenek tovább keresni a szövetségi kapitányukat. Ideiglenes megbízatással a márciusi tornán – Brazília, Németország és Svédország vesz még részt a Kárpát-kupán – a keretet kijelölő Bogdan Burcea irányíthatja majd az együttest. Egyébként a Corona Brasov edzője a poszt legnagyobb esélyese, akit alighanem véglegesítenek is a pozícióban, viszont Ion Craciunnal párban irányíthatná a román válogatottat.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik