Kézi: Jíchára nem Karabatic helyetteseként tekintenek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 17:56
null
Jícha a Barcában is 39-es mezben fog játszani
Filip Jíchát hivatalosan is bemutatták a Bajnokok Ligája-győztes Barcelona férfi kézilabdacsapatánál. Xavier Pascual, a katalánok vezetőedzője elmondta, nem Nikola Karabatic helyetteseként tekintenek a cseh átlövőre.

„Nagy kihívás és lehetőség egyben a barcelonai szerződés. Láttam a csapat örömét a final four megnyerését követően, szeretnék segíteni a címvédésben. Új fejezet kezdődik a karrieremben: sok trófeát nyertem Németországban, de amikor a katalánok hívtak, tudtam hogy váltanom kell. Imádom a kézilabdát, ott fogok segíteni, ahol szükség van rám" – mondta Filip Jícha a hivatalos bemutatása alkalmával.

„Ismerem Karabaticot, játszottunk is együtt, kikérdeztem a klubról, ő is azt tanácsolta, hogy jöjjek ide. Nincs bennem félelem, tudom, mire vagyok képes. Minden sorozatban a végső győzelem a célom. A BL négyes döntője után pihenésre volt szükségem. Az előző héten kezdtem újra az edzéseket, de vigyáznom kell" – tette hozzá a cseh átlövő, aki a mezszámával kapcsolatban elmondta, gyerekkorában kilencesben játszott, de aztán ez a szám foglalt volt, ekkor választotta a 39-et.

Xavier Pascual, a Barcelona vezetőedzője szerint nem Karabatic helyetteseként tekintenek az új játékosra.

„Jícha olyan játékos, aki sokat adhat nekünk. Jó korban van, komplett játékos, támadásban és védekezésben is bevethető. Csapatjátékosra volt szükségünk, és ő ilyen. A Barca kerete mindig nyitva áll, az edzések alapján fogom eldönteni, ki lesz a kezdő."

„Jícha nem azért jön, hogy helyettesítse Karabaticot, de persze tudom, hogy mindenki hozzá fogja mérni. Jícha szeret edzeni és versenyezni, valamint éhes a sikerre."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik