MONCZ ATTILA 2019.04.14 22:55

Haladnak a korral – Moncz Attila publicisztikája

 

„Szenzációs hangulat, szenzációs körítés” – Méhes Gábor szombaton így kezdte a Győr–Odense kézilabda Bajnokok Ligája-negyeddöntő visszavágójának kommentálását a Sport1-en. Haraszti Ádám kollégám pedig egy héttel ezelőtt nyitotta úgy a Balaton partján az EHF-kupa elődöntőjének első felvonását, hogy „…a Siófok a külcsín terén már eljutott oda, ahova csapatként is szeretne, az európai elitbe”. (A vasárnapi visszavágó eredménye ismeretében megkockáztathatjuk, csapatként is megérkezett oda, hiszen története során először lett finalista egy európai sorozatban.) Ugyanakkor igazságtalan lennék, ha a kommentátori megállapítást csak a már (négyes) döntős két együttesre vonatkoztatnám, hiszen az elmúlt évek alatt bebizonyosodott, Veszprémtől Szegedig, Győrtől a Ferencvárosig vagy éppen Tatabányától Komlóig nem csupán azt a kétszer harminc percet veszik komolyan, amikor a pályán eldől egy-egy találkozó sorsa, hanem az előtte és utána lévő időszakot is.

„Tudjuk, tudjuk, nálatok már a bemutatás külön show” – az elmúlt években az idény előtti EHF-es televíziós értekezleteknek ez egy visszatérő mondata, amikor mi, magyarok meglátjuk az arra az évre kiadott meccs előtti hivatalos protokollt, és gyorsan jelentkezik valamelyikünk, hogy ez nekünk így annyira nem jó. Merthogy csak öt perccel a kezdés előtt szabad elindítani a nemzetközi főcímet és elkezdeni a közvetítést. Na jó, de mi pedig a nézőinkkel együtt maradjunk le, mondjuk, az AC/DC Thunderstruckjáról (Veszprémben és Győrben is ez a „hivatalos” bevonulózene) vagy a siófoki lézershow-ról? Akkor már inkább irány a szürke zóna, egy kis rendezői-szerkesztői ügyeskedés, aztán hátha bejön. Ha már egyszer mindenütt ennyi energiát fektetnek ebbe, akkor nekünk meg kell próbálnunk megmutatni. Van, amikor erősebb a papír, mint a szándék (vagy a dán riporterhölgy sehogyan sem akarja megérteni, hogy, 1., az interjút BL-es mikrofonszivaccsal kell elkészíteni, 2., miatta nem marad csendben 5400 üvöltő dervis, 3., ha a dán csapatot éppen beszólítják, neki atombiztosan nem lesz riportalanya a játékosok közül), és az üzenetek tanúsága szerint sajnos ilyenkor a mi felmenőink csuklanak rendesen, de ez egy ilyen „műfaj”.

A bemutatásnál a zenén és a hangtechnikán túl egyéb látványosságok is adódnak: a férfimeccseken a pomponlányok az „alapfelszerelés” részét képezik, ahogyan a kabalafigurák is, igaz, a veszprémi, szegedi és tatabányai „állatkertet” a siófoki hópárduc kenterbe veri. Oké, tudok olyanról, aki jégtigrisnek (nem, ilyen állat nincs) nézte a jelmezt, viszont a bréktánccal, lelátói kirándulásokkal színesített performanszt egyféleképpen lehetett minősíteni: elsőrangú!

Show, kabala pipa – de mivel lehet még elősegíteni a szurkolótábor és a csapat azonosulását? Például okosan és jól megválasztott jelmondattal és/vagy a közösségi médiában tudatosan használt hashtaggel. Veszprémben egyből három üzenetet is megfogalmaznak, a #WeAreVeszprem (szabad fordításban ez erősen hajaz az O-szektorból gyakran felcsendülő „Ez Veszprém!” buzdításra), a #HandballCity és az #AllReds is egyértelmű, de a Szeged esetében sem kell túl sokat gondolkodni azon, hogy mit takar a #kékek vagy a #csakelőre, ahogyan Tatabányán is egyre jobban igyekeznek építeni a Kék Tigrisek becenevet, egyben márkanevet. Az ETO-nál aligha csupán szponzori megfontolásból szerepel a mezen a város jelmondata, az „A jövő Győrben épül” szlogen, míg Siófokon a közös munkával (értsd: csapat és szurkolók) előrejutást szimbolizálja az Együtt felemelkedünk (Together We Rise) mottó.

Persze valós tartalom, megfelelő háttérmunka és a pályán mutatott produkció nélkül üres szólam lenne egy-egy ilyen szöveg. Szerencsére ma már szinte általános, hogy a közösségi médiát tudatosan és folyamatosan használják az egyesületek, sőt új utak felé is nyitnak. Alkalmazásokat fejlesztenek, az általam két éve először Veszprémben látott Seyu segítségével például a csarnokból kiszorulók is küldhetnek meccs alatt készített buzdító fotókat, amik aztán kikerülnek a kivetítőre, Siófokon a mezőny legjobbjára lehet szavazni egy applikáció segítségével, a Facebookon több csapat is élőképes közvetítéssel jelentkezik a meccseiről. Sőt, néhány éve megjelentek az első önálló klubmagazinok is, így az Építők vagy a Kékek, mindkettő kizárólag kézilabdával foglalkozik.

Az ajándékboltok szerepébe, kínálatába nem is mennék bele, azok természetes velejárói egy XXI. századi modern sportklubnak (illetve egyet azért muszáj megjegyeznem: a kölni final fouron mindig a Veszprémé a legnagyobb üzlet, a külföldi riválisok közül nem is mindenki él a kitelepülés lehetőségével), az viszont talán kevésbé, hogy nem csupán a szurkoló tud mindent a kedvencekről, de egyre több csapat kerül képbe a drukkereivel kapcsolatban is. Mindez apróságnak tűnhet, viszont szerves részét képezi egy olyan összképnek, amivel kapcsolatban nagyon sok külföldi kollégától kapok irigykedő pillantást.

Mert amikor Veszprémben a tetőről leeresztik a fakockát, és abba rendre egy szurkoló illesztheti be az emléklapot (amit egyébként mindig mindkét fél minden játékosa aláír), vagy amikor Siófokon egy időkérésnél a hópárduc egy tortával, rajta égő gyertyákkal lep meg egy születésnapos hölgyet, akkor amiatt tényleg csak irigykedni lehet. Ha meg a tűzoltóság vagy a katasztrófavédelem morog a kis pirotechnika miatt, hát, istenem…

Ugyanakkor szükség van minden ilyen jellegű szolgáltatásra és háttértámogatásra, hiszen a szurkolót ezek segítségével lehet bevonzani, megtartani és „fizetővendéggé” tenni. A jelenlegi sportfinanszírozási rendszerben nem ez a legfőbb bevételi forrás, viszont a mértéke nem elhanyagolható. Ahogyan az sem, hogy tökéletes kiszolgálás esetén a szurkoló még több pozitív tettre, nota bene őrültségre hajlandó kedvenc együtteséért. Az idén még nem láttam olyan nemzetközi kupameccset, amelyen magyar csapat játszott volna idegenben, és ne kapott volna támogatást a lelátóról. A hazai élőképek szinte mindennaposak, ezek közül ebben az idényben mindenképpen a komlóit emelném ki, hiszen ott az Olympiakosz elleni kupameccs előtt tényleg minden szektornak volt „mondanivalója”. Még magyar viszonyok között is kis klub, de a csapat itt is ugyanúgy mindenkié, ugyanúgy „egyként” áll mögötte mindenki, ahogyan az Európa-szerte ismert helyeken.

Nem akarok álnaivnak tűnni, biztos vagyok benne, hogy a szélesebb körű odafigyelésben a növekvő támogatások is szerepet játszottak-játszanak, de legalább ebben az esetben a dotáció felhasználását lehet üzletszerűnek minősíteni, nem pedig felesleges pénzszórásnak, mint oly sok unalomig ismert esetben. Az eredmény pedig a szerencsés konstellációnak köszönhetően a pályán is visszaköszön. Még öt csapatunk áll a nemzetközi porondon, közülük egy döntős (Siófok), egy a Final Fourban szerepelhet (Győr), hármat (Szeged, Veszprém, Tatabánya) pedig egy párharc választ el saját kupasorozata négyes fináléjától. Ha utóbbi három gárda a következő három hétben sikerrel jár, olyan kontingenssel képviseltetjük magunkat az európai elitben, mint 1984 óta egyszer sem. Harmincöt éve a Honvéd, a Szegedi Volán, a Tatabánya, illetve a Vasas, az Építők és a Spartacus is elődöntős volt. Igaz, akkor még mindkét nemnél egyaránt három kupában lehettek érdekeltek honfitársaink, míg mostanság a férfiaknál és a nőknél is már csak két nemzetközi sorozatot rendeznek.

2019.12.11 04:14:17

Kézilabda PAPP BÁLINT

A szövetségi kapitánynak is van miből okulnia; csak szélről nem lehet meccseket nyerni.

2019.12.11 06:56:18

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Kumamoto), HATÁR DÁVID (Budapest), RUSZNÁK GYÖRGY (Budapest)

Norvég–spanyol és orosz–holland elődöntőt rendeznek a női kézilabda-világbajnokságon.

2019.12.10 23:13:21

Kézilabda BOBORY BALÁZS

ALAPVONAL. Ami azonban nincs, vagy legalábbis a hatékony verzióját még nem vettük észre: a számonkérés. Számonkérés az egyesületi munkáról, a tehetséggondozásról, a befektetett tőke és munka megtérüléséről.

2019.12.10 08:13:28

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS, PAPP BÁLINT (Kumamoto)

INTERJÚ. A női kéziválogatott kapitánya a sok cseréről, a nyomásról és a saját helyzetéről is beszélt.

2019.12.09 22:35:08

Kézilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A kumamotói női kézilabda vb-n már csak azért szoríthatunk, hogy mások kiharcolják nekünk az olimpiai selejtező elérését, és ha meglesz, onnantól fel kell építeni jövő tavaszra a válogatottat.