Férfi kézi: Zeitz nyílt levélben „tálalt ki”, majd kibékültek a felek

Vágólapra másolva!
2013.07.20. 06:37
Christian Zeitz, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának leendő játékosa nyílt levélben „tálalt ki” a THW Kiel szurkolóinak, amelyben ismertette, miért döntött végül a távozás mellett. A klub később reagált a megjelentekre, cáfolva az abban leírtakat. A felek végül pénteken tisztázták a félreértéseket, ami után világossá vált, hogy az átlövő kitölti a jövő nyárig érvényes szerződését a Kielnél.

Mint ismert, a magyar bajnok június 30-án jelentette be, hogy három évre szóló megállapodást kötött a Kiellel háromszor Bajnokok Ligáját nyerő Zeitzcel, aki legkésőbb jövő nyáron csatlakozhat a csapathoz, és a korábbi átszerződéséhez meg kellene állapodnia a német együttessel. Az átlövő most nyílt levélben indokolta meg a távozását a Kiel szurkolóinak.

„Sokak számára váratlanul hathatott a bejelentés, de a döntésem logikus következménye volt az elmúlt hónapokban történteknek. Sokáig küzdöttem a sérülésemmel, talán túlságosan hamar kezdtem bele újra az edzésekbe. Nem volt kidolgozott rehabilitációs programom, később elkerülhetetlenné vált egy második műtét. Klaus Elwardt természetesen beszélt velem a hosszabbításról, amely több esztendőről szólt volna. De úgy láttam, ez inkább csak egy alibi volt, és nem éreztem fairnek. Sokkal rosszabb feltételeket tartalmazott, mint a jelenlegi szerződésem, pedig tíz évet küzdöttem végig a klubért és a szurkolókért.

Az én koromban gondolnom kellett a jövőmre is, így nem fogadhattam el. Szívesen fejeztem volna be a pályafutásomat a THW-nál, ahogy mindig is mondtam. Időben értesítettem Klaus Elwardtot a döntésemről. Mindig száz százalékot adtam a csapatért, még sérülten is addig játszottam, ameddig tudtam. Ezt fogom tenni az utolsó szezonomban is Kielben, remélem, korrektül bánnak majd velem" – zárta Zeitz a nyílt levelet, amelyből már kitűnt, hogy kitölti a 2014-ig érvényes szerződését, és csak utána csatlakozik a Veszprémhez.

A Kiel is reagált a leírtakra, visszautasítva a vádakat, kifejtve, hogy mindig fair módon járt el a játékosaival szemben, ugyanakkor sajnálatosnak nevezte, hogy egy ilyen, a két félre tartozó tárgyalás részletei a nyilvánosság elé kerültek. A klub és a kézilabdázó végül pénteken tisztázták a dolgokat, amely után véglegessé vált, hogy az átlövő marad a következő idényre.

„Most már újra koncentrálhatunk a sportra, és a csapatra váró célokra. Christian továbbra is fontos része a koncepciómnak" – nyilatkozta Alfred Gislason vezetőedző a találkozó után.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik