Férfi kézi: visszatér a szlovák válogatott balátlövő az FTC-hez

Vágólapra másolva!
2019.07.03. 14:43
A Ferencváros férfi kézilabdacsapatában folytatja a pályafutását Jakub Mikita – adta hírül hivatalos honlapján a klub.

A 26 éves szlovák válogatott kézilabdázó korábban játszott az FTC-PLER-ben is, a 2013–2014-es NB I-es idényben 131, a 2014–2015-ösben pedig 120 bajnoki gólt szerzett, összesen 295 találatig jutott a PLER színeiben. Budapestről elvitte a Csurgó, a védekezésben és támadásban is használt játékos az ott eltöltött két és fél év alatt 147 gólt lőtt.

Csurgóról 2018 januárjában a francia első osztályban szereplő Cessonba szerződött, ahol egy hét után megsérült, majd a térdműtét és a rehabilitáció után idén januárban Ceglédre igazolt. Tökéletes hely volt ez Mikita számára, hogy felépítse magát, mind a 13 tavaszi bajnokin pályára lépett, és egyre jobb formába lendült, ez is jelzi, hogy a sérülése már ténylegesen a múlté. Ennek ellenére a szerződés aláírása előtt egy célzott orvosi vizsgálaton is átesett a Ferencvárosnál, ahol mindent rendben találtak nála – tájékoztatott a fradi.hu.

„Nagyon örülök, hogy visszatérhetek a Fradihoz – kezdte Jakub Mikita. – Szerencsére olyan közegbe kerültem, amely ismerős nekem, sokakkal játszottam már együtt a csapatból. Nehéz időszakon vagyok túl, de már százszázalékos állapotban vagyok, és minden erőmmel azon leszek, hogy kulcsembere legyek a Ferencvárosnak.”

Király Sándor elmondta, hogy a szlovák válogatott kézilabdázó egy plusz egy évre írt alá az FTC-hez. „Olyan együttesbe került most, ahol bizonyíthatja a képességeit. Meggyőződésem, hogy az utóbbi nehéz időszaka után kettőzött erővel fog dolgozni minden edzésen és mérkőzésen. Legalábbis mi ezt várjuk el tőle, de ezzel szerintem nem is lesz gond” – nyilatkozta a szakágvezető.

A magyarul tökéletesen beszélő, kassai születésű Jakub Mikitával betelt a négyes légióskvóta a Ferencvárosnál. A szlovák válogatott balátlövő a hatodik igazolása a csapatnak: a nyáron szintén az FTC-hez szerződött az egyaránt juniorválogatott Győri Kristóf (19 éves) és Schäffer Zsolt (20 éves), a korábbi NB I-es gólkirály, magyar B-válogatott Nagy Bence (23 éves), a már az A-válogatottban is bemutatkozó Bohács Sándor (23 éves) és a szerb juniorválogatott csapatkapitánya, Nikola Ivanovics (20 éves).

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik