Férfi kézi: „Veszprémbe akartam jönni” – Pálmarsson megérkezett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.23. 12:56
null
Aron Pálmarsson megérkezett Veszprémbe (Fotó: mkb-mvmveszprem.hu)
Megjött Magyarországra az MVM Veszprém férfi kézilabdacsapatának nyári szerzeménye, Aron Pálmarsson. A THW Kieltől érkező izlandi irányító-átlövő a magyar klub hivatalos honlapjának adott bemutatkozó interjújában elmondta, utál veszíteni, valamint nem tesz különbséget aközött, hogy irányítóként vagy átlövőként kell játszania.

 

„Nagyon meleg van itt egy izlandi számára – mondta nevetve az mkb-mvmveszprem.hu-nak Pálmarsson, miután megérkezett Magyarországra. – Már voltam itt három-négy alkalommal játszani. Tetszik a környék, Veszprém és a Balaton egyaránt. Várom, hogy itt élhessek.”

Az izlandi válogatott klasszis klubváltásának körülményeire is kitért.

„Valami újat szerettem volna kipróbálni, és nem akartam Németországban maradni, a Veszprém pedig nagyon érdeklődött irántam. Egyeztettem az ügynökömmel, mondtam neki, hogy ide szeretnék jönni, hiszen a veszprémi klub évről évre nagyobb lesz. Aztán beszéltem a veszprémi klub vezetőivel, akik meggyőztek. Elmondták, hogy milyen nemes céljaik vannak, köztük természetesen a Bajnokok Ligája-győzelem, és hogy minden fronton a végső diadalra törekednek. Ezt követően meg is állapodtunk egymással” – mondta Pálmarsson, aki irányítóként és átlövőként is bevethető.

„A Kielben inkább irányítót játszottam, míg a nemzeti csapatomban átlövőt. Ahogy a szituáció hozza, úgy alakítom a játékom, illetve természetesen aszerint, ahogy az edző kéri tőlem. Irányítóként néha csak játékmesternek kell lenned, figyelned a játékot és helyzetbe hoznod a társakat, míg máskor elő kell lépned, és gólokat kell szerezned” – vélekedett a 25 éves játékos.

„A pályán egyáltalán nem vagyok önző, nem érdekel, hogy tíz gólt szerzek, vagy egyet, amíg a csapat nyer. Mindent megteszek a győzelemért, utálok veszíteni. A pályán kívül nyugodt, laza srác vagyok, nincs stressz körülöttem. Szeretek otthon lenni, pihenni, videojátékkal játszani” – árulta el a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Pálmarsson.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik