Férfi kézi: Végig hittem, hogy a Veszprém bejut a final fourba – Davis

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.30. 08:26
Amikor David Davis októberben átvette a Telekom Veszprém irányítását, első dolga volt, hogy tudatosítsa a játékosokban, hisz bennük és abban is, hogy nagy dolgokat érhetnek el az idényben. A férfi kézilabda Bajnokok Ligája kölni négyes döntője előtt arról is beszélt az NSO Tv-nek, hogy mennyire nehéznek érezte a kezdetet, és mi vezetett ahhoz, hogy a siker útjára lépett a bakonyi csapat. 



„Amikor októberben elkezdtem a munkát, és ránéztem a naptárra, az első három mérkőzést látva azt gondoltam, hogy lehetséges az, hogy az év legnehezebb meccsei állnak előttünk?
mondta spanyol vezetőedző. De bíztam magamban és a csapatban is. Az volt az első, hogy ezt elmondtam a játékosoknak, hozzátéve: hiszek abban, hogy valami nagy dologra leszünk képesek az idényben. Egy évad alatt sok minden változhat. Az elején igen bonyolult volt a helyzet, de lépésről, lépésre kimásztunk a gödörből. Sokat dolgoztunk, hittem a munkában, magunkban. Aztán minden jött magától és most itt vagyunk.”


„Amikor októberben elkezdtem a munkát, és ránéztem a naptárra, az első három mérkőzést látva azt gondoltam, hogy lehetséges az, hogy az év legnehezebb meccsei állnak előttünk?
mondta spanyol vezetőedző. De bíztam magamban és a csapatban is. Az volt az első, hogy ezt elmondtam a játékosoknak, hozzátéve: hiszek abban, hogy valami nagy dologra leszünk képesek az idényben. Egy évad alatt sok minden változhat. Az elején igen bonyolult volt a helyzet, de lépésről, lépésre kimásztunk a gödörből. Sokat dolgoztunk, hittem a munkában, magunkban. Aztán minden jött magától és most itt vagyunk.”

Hozzátette, sosem rejtette véka alá az optimizmusát a tekintetben, hogy a Veszprém képes bejutni a final fourba. Azzal meg végképp nem akart takarózni, hogy csak októberben érkezett a klubhoz.

Videónkban arról is beszél, hogy most csak a Kielcére készülnek, továbbá szó esik a bajnoki cím megünnepléséről is.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
NÉGYES DÖNTŐ (KÖLN, LANXESS ARÉNA)
DÖNTŐ – JÚNIUS 2.
Vezeti:Lars Geipel, Marcus Helbig (németek)18.00(Tv:Sport1)
A 3. HELYÉRT – JÚNIUS 2.
Vezeti:Duarte Santos, Ricardo Fonseca (portugálok)15.15(Tv:Sport1)
ELŐDÖNTŐ – JÚNIUS 1.
Telekom Veszprém–Kielce (lengyel)
Vezeti:
Gjorgji Nacsevszki, Szlave Nikolov (északmacedónok)
15.15(Tv:Sport1)
Barcelona (spanyol)–Vardar Szkopje (északmacedón)
Vezeti:
Zigmars Sondors, Renars Licis (lettek)
18.00(Tv:Sport1)

TELEKOM VESZPRÉM
Eddigi legjobb BL-eredmények:
döntős (2002, 2015, 2016), elődöntős (2003, 2006, 2014, 2017)
Szezonbeli BL-mérleg:14–0–4 (532–486)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba:Sterbik Árpád (kapus), Manuel Strlek (horvát, balszélső), Andreas Nilsson (svéd, beálló), Kentin Mahé (francia, irányító), Nagy László (jobbátlövő), Blaz Blagotinsek (szlovén, védő),
Szezonbeli legjobb gólszerzők:Petar Nenadics (szerb, 63 gól), Dragan Gajic (szlovén, 53)
Örökmérleg a final four résztvevőkkel szemben:Kielce 8–1–2, Vardar Szkopje 6–1–1, Barcelona 6–1–14

BARCA LASSA (spanyol)
Eddigi legjobb BL-eredmények:győztes (1996, 1997, 1998, 1999, 2000, 2005, 2011, 2015), döntős (2001, 2010, 2013)
Szezonbeli BL-mérleg:14–0–2 (547–442)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba:Gonzalo Pérez de Vargas (spanyol, kapus), Dika Mem (francia, jobbátlövő), Aleix Gómez (spanyol, jobbszélső), Thiagus Petrus (brazil, védő), Ludovic Fabregas (francia, legjobb fiatal játékos), Xavi Pascual (spanyol, edző)
Szezonbeli legjobb gólszerzők:Aleix Gómez (spanyol, 66 gól), Dika Mem (francia, 63), Casper Mortensen (dán, 56)
Örökmérleg a final four résztvevőkkel szemben:Vardar Szkopje 12–1–2, Veszprém 14–1–6, Kielce 5–2–1

PGE VIVE KIELCE (lengyel)
Eddigi legjobb BL-eredmények:győztes (2016), elődöntős (2013, 2015)
Szezonbeli BL-mérleg:9–1–8 (566–551)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba:Alex Dujshebaev (spanyol, jobbátlövő), Blaz Janc (szlovén, jobbszélső), Julen Aguinagalde (spanyol, beálló), Arcjom Karaljok (fehérorosz, legjobb fiatal játékos)
Szezonbeli legjobb gólszerzők:Alex Dujshebaev (spanyol, 88 gól), Blaz Janc (szlovén, 67), Arcjom Karaljok (fehérorosz, 54)
Örökmérleg a final four résztvevőkkel szemben:Veszprém 1–1–8, Barcelona 1–2–5, Vardar Szkopje 5–0–3

VARDAR SZKOPJE (északmacedón)
Eddigi legjobb BL-eredmények:győztes (2017), elődöntős (2018)
Szezonbeli BL-mérleg:12–1–5 (521–490)
Szezonbeli jelöltek a BL All Starba:Dejan Miloszavljev (szerb, kapus), Tyimur Gyibirov (orosz, balszélső), Dainis Kristopans (lett, jobbátlövő), Ivan Cupic (horvát, jobbszélső), Roberto Parrondo (spanyol, edző)
Szezonbeli legjobb gólszerzők:Dainis Kristopans (lett, 80 gól), Tyimur Gyibirov (orosz, 73), Igor Karacic (horvát, 71), Ivan Cupic (horvát, 68)
Örökmérleg a final four résztvevőkkel szemben:Barcelona 2–1–12, Kielce 3–0–5, Veszprém 1–1–6

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik