Férfi kézi: véget ért a Veszprém egyiptomi átlövőjének idénye

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.12.09. 15:21
null
Jahja Omarnak a Plock elleni mérkőzésen elszakadt az elülső keresztszalagja, ezért ebben az idényben már nem lép pályára (Fotó: Pesthy Márton/Veszprém Megyei Napló)
Súlyos sérülést szenvedett a lengyel Orlen Wisla Plock elleni férfi kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzésen a Telekom Veszprém egyiptomi jobbátlövője. Jahja Omar a mérkőzés 40. percében egy csel után kapott a térdéhez és hamar látszott, komoly a baj, hiszen a kézilabdázót társai támogatták le a pályáról – olvasható a bakonyi klub honlapján.

A Telekom Veszprém közölte, a mérkőzést követő elsődleges vizsgálatok után a játékost a Sportkórházban is megvizsgálták, s kiderült, Jahjának elszakadt az elülső keresztszalagja, felépülése hosszú időt vesz igénybe, s ebben az idényben már nem léphet pályára.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR , 9. FORDULÓ
A-CSOPORT
TELEKOM
VESZPRÉMORLEN WISLA PLOCK (lengyel) 32–22 (17–9)
Veszprém Aréna, 5068
néző.  Vezette: Jorum, Kleven (norvégok)
VESZPRÉM:
Corrales – Vajlupau 1, J. Omar 2, NENADICS 9 (1),  NILSSON 5, ED-DERA 4, Elísson 1.  Csere: Cupara (kapus), SIPOS, Ligetvári, PESMALBEK 3,  Mahé 1, GASPER MARGUC 3,  STRLEK  3. Edző: Momir Ilics
PLOCK: Jastrzebski – Pérez Arce 1, Piroch  2, Susnja, Terzic, Lucin 3,    Krajewski 1.  Csere: Witkowski (kapus), Zsitnyikov 2, KOSZOROTOV 7, SERDIO 3, Sarmiento, Dawydzik, Daszek 2 (2), Jaszuhira 1, Sroczyk. Edző:  Xavier Sabaté
Az eredmény alakulása.  4. perc: 
2–2. 9. p.: 7–3. 15. p.: 11–4. 21. p.: 12–7. 26. p.: 15–7. 33. p.: 20–10. 40 p.: 23–17. 48. p.: 27–19. 55. p.: 30–21
Kiállítások: 8, ill. 20 perc
Hétméteresek: 1/1, ill. 3/2

AZ ÁLLÁS
1. Paris SG (francia) 9 8 1 324–285 +39 16
2. TELEKOM VESZPRÉM 9 7 1 1 290–262 +28 15
3. Magdeburg (német) 9 5 2 2 295–278 +17 12
4. Dinamo Bucuresti (román) 9 4 2 3 273–272 +1 10
5. GOG Handbold (dán) 9 3 1 5 297–302 –5 7
6. PPD Zagreb (horvát) 9 2 2 5 250–269 –19 6
7. Orlen Wisla Plock (lengyel) 9 2 1 6 245–268 –23 5
8. FC Porto (portugál) 9 1 8 257–295 –38 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik