Férfi kézi-vb: Németország továbbjutott a magyar csoportból

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2017.01.17. 19:18
A német válogatott fölényes győzelmet aratott a Szaúd-Arábia felett a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokság keddi játéknapján.


Németország–Szaúd-Arábia


A magyar válogatott csoportjában szereplő Németországnak kötelező győzelmet illett aratnia Szaúd-Arábia ellen – ez volt kedden az egyetlen meccs a C-jelű hatosban.

A németek alaposan megszórták az eddig pont nélkül álló ellenfelet, 38–24-es győzelmet arattak.

Ezzel a sikerrel a németek egyrészt a jobb gólkülönbségükkel átvették a vezetést a horvátoktól, másrészt matematikailag is bebiztosították a továbbjutásukat. Ugyan pontszámban a chileiek még beérhetik, de az egymás elleni eredmény a németeknek kedvez.

A szaúdiak mellett tehát továbbra is 0 pont szerepel, ugyanakkor még simán továbbjuthatnak, hiszen minden csoportból a legjobb négy kvalifikálja magát a következő körbe.
Németország–Szaúd-Arábia


A magyar válogatott csoportjában szereplő Németországnak kötelező győzelmet illett aratnia Szaúd-Arábia ellen – ez volt kedden az egyetlen meccs a C-jelű hatosban.

A németek alaposan megszórták az eddig pont nélkül álló ellenfelet, 38–24-es győzelmet arattak.

Ezzel a sikerrel a németek egyrészt a jobb gólkülönbségükkel átvették a vezetést a horvátoktól, másrészt matematikailag is bebiztosították a továbbjutásukat. Ugyan pontszámban a chileiek még beérhetik, de az egymás elleni eredmény a németeknek kedvez.

A szaúdiak mellett tehát továbbra is 0 pont szerepel, ugyanakkor még simán továbbjuthatnak, hiszen minden csoportból a legjobb négy kvalifikálja magát a következő körbe.

Oroszország–Franciaország

A francia válogatott is igazolta a papírformát. Az oroszok elleni csata elvileg csoportrangadónak számított, ám az eredmény egyáltalán nem volt kérdéses. Thierry Omeyerék 11 góllal győztek, s az utolsó forduló eredményeitől függetlenül biztossá vált, hogy a házigazda végez az első helyen az A-csoportban.

Norvégia–Brazília

Az első félidő szorosan alakult, de 5–4-től mindig a norvégok jártak előrébb az A-csoport második helyének szempontjából kulcsfontosságú meccsen. A brazilok legfeljebb egy gólra voltak képesek felzárkózni – utoljára 13–12-nél.

Az első játékrész hajrájában a később a meccs legjobbjának megválasztott Sander Sagosen négyszer is a kapuba talált, Magnus Jöndal az utolsó másodpercben ötgólosra növelte az előnyt.

A fordulás után a brazilok hét percen át nem találtak a kapuba, a norvégok közben is termeltek, amivel gyakorlatilag el is dőlt a mérkőzés – Magnus Röd üres kapus gólja után a 47. percben már tíz gól volt a különbség (29–19).

A norvég együttesnek – mely ezzel a sikerrel biztosan továbbjutott a legjobb tizenhat közé – ez volt a harmadik győzelme egy vereség mellett, míg a dél-amerikaiak két győzelemmel és két vereséggel várják a folytatást.

A többi mérkőzésen

A Talant Dujsebajev vezette lengyel válogatott megszerezte első győzelmét a világbajnokságon. Igaz, a japánok elleni győzelem nem volt meggyőző, hiszen csak egy góllal bizonyult jobbnak. Ugyanakkor az ázsiaiaknak végzetes lett a vereség, hiszen így biztossá vált, hogy nem juthatnak tovább, és csak az Elnök-kupában folytathatják.

Érdekes meccset vívott egymással Katar és Argentína. Az első félidőben az argentinok mindössze két (!) gólt dobtak, (9–2), viszont megnyerték a második félidőt…

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, FRANCIAORSZÁG

A-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Norvégia–Brazília 39–26 (18–13)
Ld:
Sagosen 7, Myrhol 6, Röd 6, ill. Pozzer 6, Chiuffa 6

Lengyelország–Japán 26–25 (9–11)
Ld:
Daszek 5, Lyzwa 4, Paczkowski 4, ill. Sida 9, Tokuda 4

Oroszország–Franciaország 24–35 (11–16)
Ld:
Siskarjov 6, Kovaljov 4, Zsitnyikov 4, ill. Dipanda 8, Mahé 7, Remili 5

 

AZ ÁLLÁS
1. Franciaország 4 4 128–87 +41 8
2. Norvégia 4 3 1 117–101 +16 6
3. Oroszország 4 2 2 111–112 –1 4
4. Brazília 4 2 2 97–118 –21 4
5. Lengyelország 4 1 3 90–99 –9 2
6. Japán 4 4 97–123 –26 0

 

B-CSOPORT, 4. FORDULÓ
Szlovénia–Tunézia 28–28 (15–13)
Ld:
Kavticnik 7, Janc 6, ill. Szanai 8, Bannur 5

Angola–Izland 19–33 (8–6)
Ld: Lopes 8, ill. Sigurdsson 8, Gunnarson 7, Elisson 6

AZ ÁLLÁS
1. Szlovénia
4 3 1 125–100 +25 7
2. Spanyolország 3 3 95–64 +31 6
3. Macedónia 3 2 1 87–81 +6 4
4. Izland 4 1 1 2 101–94 +7 3
5. Tunézia 4 2 2 101–110 –9 2
6. Angola 4 4 88–148 –60 0

 

C-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Németország–Szaúd-Arábia 38–24 (21–13)
Ld:
Fäth 6, Groetzki 5, Häfner 5, Kühn 5, ill. Alzaer 8, Alabasz 6

AZ ÁLLÁS
1. Németország
3 3 100–61 +39 6
2. Horvátország 3 3 90–76 +14 6
3. MAGYARORSZÁG 3 1 2 85–87 –2 2
4. Chile 3 1 2 75–97 –22 2
5. Fehéroroszország 3 1 2 82–89 –7 2
6. Szaúd-Arábia 3 3 73–95 –22 0

 

D-CSOPORT, 3. FORDULÓ
Katar–Argentína 21–17 (9–2)
Ld:
Mallas 5, al-Karbi 4, ill. F. Fernández 7, Garou 3

AZ ÁLLÁS
1. Dánia
3 3 95–75 +20 6
2. Egyiptom 3 2 1 81–84 –3 4
3. Svédország 3 2 1 93–60 +33 4
4. Katar 3 2 1 73–61 +12 4
5. Bahrein 3 3 67–96 –29 0
6. Argentína 3 3 56–89 –33 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik