Férfi kézi-vb: ez nem jött be – a norvégok már elkezdtek készülni a dánokra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.23. 09:37
null
Berge nem számított a mieink győzelmére (Fotó: tv2.no)
Következő ellenfelünk, Norvégia meg volt győződve arról, hogy Dánia vár rá a franciaországi férfi kézilabda-világbajnokság negyeddöntőjében, így Christian Berge szövetségi kapitány már a mieink tegnapi meccse előtt megkezdte a felkészülést a skandináv derbire.

 

Norvégia már szombaton kivívta a továbbjutását Macedóniával szemben Albertville-ben, ami után az északiak úgy számoltak, Dániával találkoznak a nyolc között, ennek szellemében kezdték el a felkészülést.

„Őszinte leszek, úgy gondoltam, hogy biztosan Dánia jut tovább, de a magyarok nagyon jók voltak, és jobban akarták a sikert. Ez kicsit átírta az előzetes tervünket, mert már elkezdtünk készülni a dánokra. Két és fél napunk lett volna, hogy felkészüljünk belőlük, most másfél napunk maradt, de ez is bőven elég” – mondta el Christian Berge, a norvégok szövetségi kapitánya.

„Nehéz meccsre számítok, a magyar csapatnak sok a rutinos és fizikailag erős játékosa. A taktikánk alapvetően nem változik, rohannunk kell. Nem szabad, hogy leálljunk birkózni. Védekezésben gyorsnak és agresszívnek kell lennünk, hogy ne legyen lehetősége az átlövőiknek, és Lékai se tudja megtalálni a réseket.”

A játékosokat szintén meglepte, hogy nem Dániával mérkőznek a négy közé jutásért:

„Egy kicsit sokkolt, ami történt. Mentálisan a dánokra készültem, de nem tagadom, nagyon elégedett vagyok, hogy így alakult” – nyilatkozta Kristian Björnsen.

A magyar válogatott kedd 17 órától játszik Norvégiával a négy közé jutásért Albertville-ben.

FÉRFI KÉZILABDA-VB, AZ EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
DÖNTŐ (PÁRIZS)
01. 29.Az 1. elődöntő győztese–A 2. elődöntő győztese
17.30
BRONZMÉRKŐZÉS (PÁRIZS)
01. 28.Az 1. elődöntő vesztese–A 2. elődöntő vesztese
20.45
ELŐDÖNTŐ (PÁRIZS)
01. 26.1. Az 1. negyeddöntő győztese–A 2. negyeddöntő győztese20.45
01. 27.2. A 3. negyeddöntő győztese–A 4. negyeddöntő győztese20.45
NEGYEDDÖNTŐ
01. 24.1. Franciaország–Svédország
19.00
01. 24.2. Szlovénia–Katar20.45
01. 24.3. Spanyolország–Horvátország20.45
01. 24.4. Norvégia–MAGYARORSZÁG17.00
NYOLCADDÖNTŐ
01. 21.Norvégia–Macedónia34–24
01. 21.Franciaország–Izland31–25
01. 21.Oroszország–Szlovénia26–32
01. 21.Brazília–Spanyolország27–28
01. 22.Fehéroroszország–Svédország22–41
01. 22.MAGYARORSZÁG–Dánia27–25
01. 22.Németország–Katar20–22
01. 22.Horvátország–Egyiptom21–19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik