Férfi kézi-vb: a svéd irányító szerint a katarinak az UFC-ben lenne a helye

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.01.17. 14:35
null
Lukas Nilsson (labdával) is megtapasztalhatta a kemény katari védekezést (Fotó: AFP)
Meglepően kiélezett mérkőzést vívott egymással Svédország és Katar a magyar válogatottat is a soraiban tudó csoportban a dán–német közös rendezésű férfi kézilabda-világbajnokságon. A közel-keleti együttes a legvégén az egyenlítésért támadhatott, de Andreas Palicka védeni tudott, így 23–22-re nyert Svédország. A találkozó után több svéd játékos is kritizálta a katari beálló, Jusszef Benali harcmodorát.

 

Benali nyolc góljával a mezőny legeredményesebb játékosa volt, és védekezésben is rendesen odatette magát – a svédek szerint át is lépte azt a bizonyos határt.

Képzett játékos, akinek azonban sajátos stílusa van. Amíg a játékvezetők hagyják neki, nincs mit tennünk” – mondta a svédek irányítója Jim Gottfridsson.

Egyszer belém térdelt az első félidőben, később megrúgta Lukas Nilssont is. Ha neki ezt jelenti a kézilabda, inkább az UFC-ben lenne a helye. Próbálunk a szabályok szellemében eljárni, míg mások ilyen durván játszanak” – tette hozzá Gottfridsson az Expressennek.

Benali két kiállítást is kapott a meccsen, a második félidőben is Nilsson volt az „áldozata”, akit az érzékeny részén is eltalált. A teljes képhez hozzátartozik, hogy az első félidő legvégén Linus Arnesson kapott egyből pirosat azért, mert letarolta a lövésre készülő Benalit.

FÉRFI KÉZILABDA-VILÁGBAJNOKSÁG, DÁNIA ÉS NÉMETORSZÁG
CSOPORTKÖR, 5. FORDULÓ (CSÜTÖRTÖK)
D-CSOPORT
15.30: Egyiptom–Angola(Tv:M4 Sport)
18.00: Katar–Argentína
20.30: Svédország–MAGYARORSZÁG (Tv:M4 Sport)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Svédország 4 4 115–84 +31 8
2. MAGYARORSZÁG 4 2 2 121–105 +16 6
3. Egyiptom 4 1 1 2 99–105 –6 3
4. Argentína 4 1 1 2 94–104 –10 3
5. Angola 4 1 3 96–124 –28 2
6. Katar 4 1 3 99–102 –3 2

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik