Férfi kézi-vb: a franciák egyedülálló akcióval készülnek a szurkolóknak

Vágólapra másolva!
2016.01.05. 16:40
null
William Accambray, háttárben pedig az Eiffel-torony (Fotó: Stephane Allaman/DPPI)
Miközben az európai válogatottak javában készülnek a lengyelországi kontinenstornára, a 2017-es férfi kézilabda-világbajnokság szervezői sajtótájékoztató keretében jelentették be, hogy nagyszabású népszerűsítő kampányt indítanak az egy évig tartó visszaszámlálás kapcsán.

Negyven másodperc. Ennyi kellett, hogy a lifttel villámgyorsan felérjünk a 210 méter magas Montparnasse-torony 56. emeletére, itt tartotta ugyanis a francia szövetség a 2017-es férfi világbajnokság sajtótájékoztatóját. A 360 fokos panoráma talán még különlegesebb is, mint ami az Eiffel-toronyról elénk tárul, ugyanis innen Párizs jelképét is láthatjuk.

ORSZÁGJÁRÁS
A Golden League torna keretében indítják el a népszerűsítő események sorát. A január 7-i, francia–norvég meccs alatt mutatják be a hivatalos kampányfilmet Rouenben. Két nappal később Párizsban, amikor a házigazda Katarral találkozik, a kabalaállatot ismerhetik meg a szurkolók. Január 11-én, egy évvel a rajt előtt körút indul, melynek keretében a hónap során az ország számos pontján reklámozzák a tornát.

Vasárnap indul el az egy évig tartó visszaszámlálás, erre pedig külön kampánnyal készülnek a szervezők. A „Le Before” nevet viselő programsorozat keretében bemutatják a vb-trófeát, a kabalaállatot, a torna reklámfilmjét, majd a jegyértékesítés nyilvános szakasza is elkezdődik.

„Nagyszerű érzés, hogy már százezer jegy gazdára talált, a francia kézilabda-társadalom a merényletek ellenére is megmutatta, hogy kiáll a vébé mellett, ez pedig rengeteg erőt ad nekünk” – mondta Joël Delplanque, a francia szövetség elnöke, utalva arra, hogy első körben a francia játékosok és klubok körében nyílt lehetőség a vásárlásra.

Az értékesítés második, szombaton 17.45 órakor kezdődő szakaszában – kézilabdában egyedülálló módon – hét különböző csomag közül választhatnak a szurkolók (tickets.francehandball2017.com a hivatalos jegyértékesítő oldal). A mérkőzések 75 százalékára így már egy mozijegy áráért (9 euró) be lehet jutni, és a drukkerek maguk választhatják meg, hogy a csomaggal melyik meccseket szeretnék megtekinteni az adott városban. Az így vett belépők átlagosan 15 százalékkal olcsóbbak az egy találkozóra szóló jegyeknél, utóbbiakat szeptembertől lehet majd megváltani.

A katari vb-n negyeddöntőbe jutó csapatok (Lengyelország, Spanyolország, Dánia, Horvátország, Németország, Szlovénia, Katar, Franciaország) szurkolói olyan csomagot is választhatnak, amellyel megtekinthetik válogatottjuk összes mérkőzését. Amennyiben a csapat nem jut el a végső szakaszig, a fennmaradó mérkőzésekre szóló tiketteket visszaváltják, és újraértékesítik.

Balról jobbra: Edouard Donnelly, Joël Delplanque, Olivier Krumbholz  és William Accambray (Fotó: Stephane Allaman/DPPI)
Balról jobbra: Edouard Donnelly, Joël Delplanque, Olivier Krumbholz és William Accambray (Fotó: Stephane Allaman/DPPI)

„Szeretnénk mindenkihez elvinni a vébét, ezért alakítottuk ki így az árképzést. Az a cél, hogy tele legyenek az arénák. A francia válogatott Párizsban, Nantes-ban és Lille-ben játssza a meccseit, itt biztosan nem lesz probléma az érdeklődéssel” – mondta Olivier Krumbholz, aki 1998-tól 2013-ig irányította a francia női válogatottat, jelenleg pedig a jövő évi torna versenyigazgatói posztját tölti be.

A torna költségvetése 25 millió euró, a megtérüléshez szükség van a kiemelkedő jegyértékesítésre. A cél, hogy a 650 ezer belépőből legalább 500 ezer gazdára találjon.

William Accambray ugyan minden létező címet megnyert már a válogatottal, a hazai torna azonban számára is különleges lesz:

„Izgatottan várom a vébét, remélem a válogatottal mi is hozzá tudunk járulni, hogy a kézilabda még népszerűbb és elfogadottabb legyen az országban. A hazai közönség támogatása, a család és a barátok jelenléte biztos mindenkinek plusz motivációt fog adni – fogalmazott a PSG balátlövője, aki sérülését követően tegnap már elkezdte klubjával az edzéseket, ám a jövő héten induló lengyelországi Eb-t ki kell hagynia. – Csalódott vagyok, hogy lemaradok a tornáról, de nagy feladataink vannak a PSG-vel a szezon második felére, és utána ott van a riói olimpia is.”

Talán kevesen tudják, hogy a kiváló fizikai adottságokkal büszkélkedő játékos valódi atlétacsaládban nőtt fel, apja kalapácsvetésben, anyja diszkoszvetésben volt többszörös franca bajnok, a testvérei között pedig gerelyhajító és rögbijátékos is van. Accambray-t azonban mindig is a csapatjátékok vonzották.

A sorsolást június 23-án tartják, a 2017. január 11–29. között megrendezendő vb csoportkörének meccseire Párizsban, Nantes-ban, Metzben és Rouenban kerül sor, a nyolcaddöntőket és negyeddöntőket Lille-ben, Montpellier-ben, Párizsban és Albertville-ben, az elődöntőket, a bronzmeccset és a finálét pedig a párizsi AccorHotels Arenában játsszák.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik