Férfi kézi: új budapesti csarnokban lehet a 2022-es Eb döntője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.06.26. 17:14
null
Még a magyar szövetséget is meglepte, milyen fölénnyel nyertük meg a szavazást (Fotó: MKSZ)
Egy új budapesti sportcsarnokban rendezhetik meg a 2022-es férfi kézilabda Európa-bajnokság döntőjét, amennyiben a magyar szövetség (MKSZ) elképzelését jóváhagyja a kormány.

Kocsis Máté, az MKSZ elnöke a szervezet keddi sajtótájékoztatóján kiemelte: három és fél, a nyári időszakok nélkül azonban alig három évük van, hogy a rendezésre jól felkészüljenek. Elmondta: bíztak a pályázat sikeres elbírálásában, de meglepte őket, hogy hetvenszázalékos támogatottságot kaptak.

„Az örömünkön túl sürgős feladatot jelent az infrastruktúra jelentős fejlesztése" – jelentette ki az elnök. Kifejtette: mielőbb el kell kezdeni Szegeden az új aréna építését, a veszprémi létesítmény bővítését, valamint a debreceni csarnok felújítását. Hozzátette, a szövetség elnökségében felvetődött annak a gondolata, hogy Budapesten egy új aréna is felépüljön.

„Ennek érdekében a következő hetekben felvesszük a kapcsolatot a magyar kormánnyal, mert pozitív elbírálás esetén az ezzel kapcsolatos kormánydöntéseknek mielőbb meg kell születniük" – mondta Kocsis. Az elnök becslése szerint az Eb összesen 10-15 milliárd forintos beruházást jelent, a hátralévő három év pedig már egyáltalán nem is olyan sok idő. A költségekről szeretnék megkezdeni az egyeztetéseket a kormánnyal.

Nagy László, az Eb-pályázat nagykövete elmondta: Bajnokok Ligája-döntővel felérő izgalom volt számára a pályázatról történő szavazás, és egy BL-fináléban elért sikerhez hasonló volt az öröm is, amit érzett a győztes kandidálás kapcsán.

„Jó lenne ezt a sikert a pályára is átvinni" – tette hozzá a válogatott jobbátlövő.

Az esetleges jövő évi világbajnoki részvétele kapcsán azt mondta, mivel a torna még messze van, lesz pár álmatlan éjszakája.

„A Szlovénia elleni sikeres vb-selejtező után már kaptam erre vonatkozó kérdéseket, szépen kifaroltam belőle, most is ezt teszem. Viszont bárhonnan közelítettem meg a kérdést, a végén mindig ott maradt a levegőben lógva egy de..." – nyilatkozta Nagy, aki kiemelte, a kedvező sorsolás esélyt ad egy kiugró szereplésre, hogy a válogatott elcsípje legalább az olimpiai selejtezőt érő helyek egyikét.

A jövő januárban Dániában és Németországban megrendezésre kerülő vb-n a magyarok Koppenhágában a svédekkel, a katariakkal, az argentinokkal, az egyiptomiakkal és az angolaiakkal lesznek egy csoportban.

Pálinger Katalin, a szövetség alelnöke emlékeztetett, hogy játékosként milyen „fantasztikus érzés" volt hazai rendezésű világversenyen pályára lépnie.

„A magyar szurkolók mindig és mindenhol nagyszerű hangulatot teremtenek, ezt a külföldi játékosok is kiemelik" – mondta Pálinger, aki szerint a magyarországi sportesemények rendezése is ehhez mérhető.

Az alelnök megemlítette, hogy a magyar szövetség három évre ismét megpályázza a női BL négyes döntőjének megrendezését, illetve nem tett le arról sem, hogy a női szakágban újabb világversenyt rendezzen.

„Akár annak a korosztálynak, amelynek legjobbjai a jövő héten küzdenek a debreceni junior vb-n" – mondta.

A férfiak 15. kontinensbajnokságán – a sportág történetében második alkalommal – már 24 csapat vesz részt, az Eb-t 2022. január 14. és 30. között rendezik meg. A csoportmérkőzések során Debrecen, Szeged és Veszprém, míg Szlovákiában Kassa és Pozsony lesz házigazda. Utóbbi a középdöntőben is megmarad helyszínnek, méghozzá az itt bekapcsolódó Budapest mellett, amely az elődöntőknek, a helyosztóknak és a döntőnek is otthont ad.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik