Férfi kézi: Taktikailag van mit pótolniuk a magyaroknak - Ortega

Vágólapra másolva!
2013.03.13. 14:15
Antonio Carlos Ortega, az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője a hivatalos honlapnak adott interjújában beszélt az eddigi magyarországi tapasztalatairól és a közelgő Bajnokok Ligája nyolcaddöntős párharcról.

„Fizikailag roppant erős a magyar bajnokság. Folyamatosan tanultam, ismerkedtem az ellenfél játékosaival, mert csak így ismerhettem meg a csapatok erősségeit. Többek között a Veszprém Televízió felvételeinek köszönhetően az őszi mérkőzéseket rögtön a találkozó után kiértékeltük segítőmmel, Xabi Sabatéval. A vidékieket azonnal a buszon hazafelé, a veszprémi összecsapásokat otthon, a DVD-lemezeket átpörgetve. A tavasszal is minden meccs előtt videóztunk, bármelyik csapat volt az ellenfél. Felfrissítettük az emlékeket, megnéztük, mikor, hol hibáztunk. S már volt tapasztalatom az ellenfelekről. Összességében az is kiderült, hogy hiába erősek a riválisaink, taktikailag és technikailag van mit pótolniuk a magyar játékosoknak. Még az MKB Veszprémben játszóknak is” – idézi Ortegát az mkbveszprem.eu. A vezetőedző kitért arra is, mire menne a Veszprém a spanyol bajnokságban.mkbveszprem.eu. A vezetőedző kitért arra is, mire menne a Veszprém a spanyol bajnokságban.

„Meggyőződésem, hogy versenyben lennénk ott is az aranyéremért a Barcelonával és az Atlético Madriddal. Rögtön hozzáteszem, amit az előbb már említettem, hogy taktikailag lennének gondjaink, mert abban még fejlettebbek a spanyol együttesek. De sokat dolgozunk azért, hogy csökkentsük ebbéli hátrányunkat.”

Ortega szerint bár több játékosában még ott vannak a tavalyi León elleni vesztes párharc emlékei, már a spanyol együttes és a Veszprém sem ugyanaz a csapat.

„Most nem az a León, de nem is a tavalyi MKB játszik egymás ellen. A spanyolok a jelenlegi háttér ellenére a szebbik arcukat mutatják a BL-ben. Átalakultak, változtak, de a negyedik helyen végeztek csoportjukban. Mi viszont az élen zártuk azt a szakaszt. Ezért mi vagyunk a továbbjutásra esélyesek. De én inkább annak vagyok a híve, hogy dolgozzunk csendben, s igyekezzünk minél jobb eredményt elérni vasárnap. Senkinek sem jelent újdonságot, ha azt mondom, hogy ez a párharc is százhúsz percnyi játék után dönt arról, hogy melyik gárda jut a legjobb nyolc közé. A tavalyi pofon bizony még érződik néhány játékoson. De ez már egy másik MKB. S minden összecsapás is más a BL-ben. A rossz érzés elmúlik, mire pályára lépünk. Napról napra fokozódik a harci szellem. Felkészültünk a Leónból, mint ahogy ő is belőlünk. A két meccs alapján a mi akaratunknak, tudásunknak kell érvényesülnie!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik