HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2017.10.19 12:49 Frissítve: 2017.10.19 13:34

Férfi kézi: Ortega keze látszik még a csapatjátékon – Vranjes

A Telekom Veszprém várhatóan csak a következő év elejétől játszik olyan stílusban, amilyet nyáron érkező edzője, Ljubomir Vranjes elvár tőle. Erről a svéd tréner beszélt a Figyelő című lapnak adott interjúban.

HIRDETÉS

 

 

Ljubomir Vranjes jól ismeri Carlos Ortegát, a kép a 2000-es olimpia elődöntőjén készült (Fotó: AFP)

„Rengeteg taktikai változtatást hoztunk már. Talán nem látszik kívülről, de sok apró módosítás történt védekezésben és támadásban is – magyarázta a hetilapnak Ljubomir Vranjes. – De néhány hét vagy akár hónap alatt azt a játékot megváltoztatni, amit az elmúlt négy évben képviselt a csapat, lehetetlenség. Időre és türelemre van szükség. Ha túl gyorsan változtatunk, rossz irányba fogunk menni. Edzünk mindennap, és dolgozunk ezen. Bresztben például sok változtatásunk látszódott, a Flensburg ellen kevesebb, de februárra, márciusra látványosabb lehet az összehasonlítás.”

„Flensburgban nem volt egyszerű, hiszen játékosból nemcsak edző lettem, hanem sportigazgató is. Az első hat-hét hónap ott nagyon kemény volt. De olyan csapathoz kerülni sem egyszerű, mint a Veszprém, hiszen itt évek óta megvannak a szerepek az öltözőben – mondta klubváltásáról a tréner. – A spanyol edzőknek nagy hatása volt a csapatra, Carlos Ortega keze látszik a csapatjátékon, és Xavi Sabaténak is hasonló volt a filozófiája. Számomra tehát új szeleket hozott a Veszprém, de a játékosok véleménye alapján úgy vélem, hogy én is lendületet adhatok. Szerintem ez egy olyan helyzet, amelyben mindkét fél nyerhet.”

Vranjes kiemelte, hogy célja minden egyes meccset megnyerni a csapattal, és beszélt az Aron Pálmarsson-ügyről is, szerinte nem csak veszteség érte azzal a klubot, hogy az izlandi irányító-átlövő nem játszik többet a klub kötelékében. „Pálmarsson tényleg a világ egyik legjobbja, és számoltam vele. De az alapján, ahogy a csapat reagált a döntésre és ahogy teljesít azóta, a csapategység igazán erős. Én ugyanúgy hiszek a csapatban Pálmarsson nélkül is.”

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.06.21 00:35:50

Kézilabda BALLAI ATTILA

NS-VÉLEMÉNY. Győzött a jobb.

2018.06.13 18:09:33

Kézilabda nemzetisport.hu

A szlovénok nyertek Veszprémben, de összesítésben egy góllal a magyar válogatott volt a jobb.

2018.06.10 13:46:17

Kézilabda BALLAI ATTILA, VINCZE SZABOLCS

Golovin Vlagyimir elégedett a felkészüléssel, de nem tudja, melyik arcát mutatja a csapat.

2018.06.10 23:43:12

Kézilabda BALLAI ATTILA

ALAPVONAL. A magyar játékosok nem elsősorban kézilabdázóként, hanem sportemberként aratták a szombat esti diadalt. Ettől lett ez még értékesebb. Hiszen kézilabdázni képtelenség folyamatosan egyenletes, magas szinten, de emberként, hittel, lélekkel helyt- állni – erre sokkal nagyobb az esély.

2018.06.09 19:15:57

Kézilabda NEDELYKOV TAMÁS (Koper), RUSZNÁK GYÖRGY (közvetítés)

Kiváló védekezés, hidegvér, több jó egyéni teljesítmény és nagyszerű játék: előnnyel várjuk a veszprémi visszavágót.

HIRDETÉS
HIRDETÉS