Férfi kézi NB I: Tavasszal sokkal erősebbek leszünk! – Matics

VINCZE SZABOLCSVINCZE SZABOLCS
2019.10.31. 10:05
null
Vladan Maticsnak nincs könnyű dolga a sérülések miatt (Fotó: Földi Imre)
Sohasem kezdte még olyan nehezen az idényt a Tatabánya, mint most. Edzője, Vladan Matics szerint nincs más megoldás, ki kell bírniuk az évad első felét.

 

A Grundfos Tatabánya férfi kézilabdacsapata az elmúlt öt évben – amióta Vladan Matics ült le a kispadjára – stabilan a 3. helyen végzett a magyar bajnokságban, de talán még sosem kezdett olyan nehézségek közepette egyetlen idényt sem, mint a mostanit.

Kezdődött azzal, hogy az együttes leggólerősebb játékosa, az előző évad NB I-es gólkirálya, a montenegrói balszélső, Milos Vujovics az idény végén egészségesen hagyta el Tatabányát, de a nyáron sérülten tért vissza, így nem tudta elvégezni az alapozást. Mivel még most sincs rendben a sarka, egyelőre a tréner is csak találgat, mikor számíthat a játékosra úgy, mint régen, így egyelőre a tapasztalatlanabb, 21 éves Ernei Bencének kell többet vállalnia mellette.

„Aztán az első fordulóban, az Eger ellen súlyos térdsérülést szenvedett Juhász Ádám, aki olyan ebben a csapatban, mint a jobbkezem, a gárda esze és irányítója – mondta a tréner. – Emiatt a sérülésből visszatérő Győri Matyi nagyobb terhelést kapott, mint kellett volna, így most valódi irányító nélkül kell keresnünk az utunkat. Újra kell építeni az egész rendszert, ami e nélkül a poszt nélkül nagyon nehéz.”

Vranjes itthon marad
A német SG Flensburg-Handewitt férfi kézilabdacsapata szezon közben megkereste a Grundfos Tatabányát, hogy kölcsönkérje a bajnoki bronzérmes magyar együttes bosznia-hercegovinai beállósát, Vladimir Vranjest. A tatabányaiak nem akartak akadályt gördíteni a távozása elé egy ekkora lehetőség kapujában, ám a németek végül egykori játékosuk, a 33 éves klublegenda, német válogatott Jacob Heinl mellett döntöttek, aki visszatér a dán Esbjergtől, így Vranjes Tatabányán marad.

Hogy ne legyen könnyebb a helyzet, a nyáron érkező orosz balátlövő, Vitalij Komogorov könyökműtéten esett át, és bár nemrég állt újra edzésbe, idő kell neki, míg éles meccseken is bevethető lesz. Egy ideig úgy volt, hogy a beálló Vladimir Vranjes sem biztos, hogy a klubnál marad, de ügye végül megoldódott (lásd keretes írásunkat).

A kieső kulcsjátékosokhoz jönnek a mindennapi apróbb sérülések, ami alapesetben talán nem is lenne akkora gond, de a csapat ezen a szinten nehezen bír el ennyi kiesőt.

„A Csurgó ellen jöttek ki leginkább a problémáink, tizenkét mezőnyjátékosunk volt, ebből kettő fiatal és tapasztalatlan. Védekezőként csak Sipos és Ilyés volt elérhető. Ennek ellenére ha az ellenfélhez hasonló százalékkal értékesítjük a ziccereinket, nyerhettünk volna” – elemzett Matics, aki szerint az sem sokat segít, hogy az ősszel nem túl szerencsés a sorsolásuk sem, az utóbbi idények stabil harmadik helye miatt pedig nagy a teher a csapaton.

Juhász Ádám, a Tatabánya irányítója
„Eddig sohasem voltam sérült, így a mostani helyzet nekem is új. A szeptemberi műtétem után hat hétig térdrögzítővel jártam, amit már levettem, és elkezdtem vízitornázni is. A civil életben már szinte százszázalékosan tudom használni a lábam, de az élsporttal óvatosabbak vagyunk a gyógytornásszal, mert bár néha úgy érzem, legszívesebben már most elkezdenék futni, de betartjuk, amit kell. Nem sietünk el semmit, ha minden jól megy, még az idén elkezdhetem a futóedzéseket. Nagyon rossz a lelátón ülve nézni a hazai meccseinket, mert időként úgy érzem, még egy jó lábbal is beállnék segíteni, és sajnálom a többieket, mert tudom, mennyit dolgoznak az edzéseken.”

Amely ráadásul a magyar válogatott szempontjából is kiemelt fontosságú, az elmúlt héten ugyanis hat játékost adott a Gulyás István vezette nemzeti csapatnak: a kapus Borbély Ádámot, a jobbszélső Hornyák Pétert, a jobbátlövő Ancsin Gábort és Balogh Zsoltot, az irányító Győri Mátyást és a beálló Sipos Adriánt. Ehhez csatlakozott a bosznia-hercegovinai válogatott Vladimir Vranjes és a montenegrói Milos Bozsovics, így az elmúlt héten annyira kevesen maradtak Tatabányán, hogy szinte csak kondiedzéseket tudtak végezni.

„Öt éven át kiegyensúlyozottan ott tudtunk lenni a dobogó alján, a Veszprém és a Szeged mögött, ami nem kis feladat volt. Valamit jól csinálunk, ha a nyáron a Veszprém elvitte tőlünk Székely Mártont, a Szeged Rosta Miklóst, a francia Chambéry a román Demis Grigorast, a román Dinamo Bucuresti pedig Jakov Vrankovicot – folytatta a szakember. – Nekünk nincs végtelen büdzsénk, hogy ezeket a játékosokat azonnal pótoljuk, így évről évre építkeznünk kell, amit meg is teszünk. El kell fogadni, hogy most nehezebb év jött, ki kell bírni ezt az időszakot, ha megtesszük, a tavasszal sokkal erősebbek leszünk!”

Ezen a ponton azonban felvetődik a kérdés, hogy várhatnak-e ezzel a megerősödéssel tavaszig, ugyanis az idény eredményessége szempontjából sorsdöntő lehet a november, amikor is az ukrán ZTR Zaporizzsja csapatával csapnak össze az EHF-kupa harmadik selejtezőkörében, ami már a csoportkörbe jutásról dönt.

November 13-án Vladan Matics együttesére NB I-es rangadó is vár, Balatonfüredre utaznak. Addig azonban van lehetőségük önbizalmat meríteni a mezőkövesdi idegenbeli (november 2.) és az Orosháza elleni hazai (november 10.) bajnokiból.

A Matics által említett tavasz már a télen elkezdődik.

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek