Férfi kézi NB I: stabil élvonalbeli tagság a Veszprémi KKFT célja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.09.08. 16:08
A bennmaradás és a stabil NB I-es tagság az élvonalban újoncként szereplő Veszprémi KKFT férficsapatának célja – hangsúlyozta Éles József, a Veszprémi Kézilabda Kft. tulajdonos-ügyvezetője a klub keddi sajtótájékoztatóján.

Éles József kiemelte, nemcsak azt szeretnék elérni, hogy az idény végén bent maradjanak a legjobbak között, hanem azt is, hogy a következő években is az NB I-ben szerepeljen a csapatuk.Éles József kiemelte, nemcsak azt szeretnék elérni, hogy az idény végén bent maradjanak a legjobbak között, hanem azt is, hogy a következő években is az NB I-ben szerepeljen a csapatuk.

Sikerként értékelte, hogy az első fordulóban az egyik közvetlen riválisuk, a Dabas otthonából hoztak el két pontot úgy, hogy játékosaik nagy része élete első NB I-es mérkőzésén lépett pályára, a második félidőben mégis meg tudták fordítani az állást. Az alsóházban idegenben szerzett győzelmek fontosak a bennmaradás szempontjából – mondta Éles.

Tombor Csaba vezetőedző hozzátette, az élvonalbeli tagság mellett a klub hosszú távú célja, hogy minél több magyar fiatalnak biztosítson élvonalbeli játéklehetőséget. A dabasi győzelmet a pozitív szezonkezdet miatt nevezte fontosnak. Mint mondta, erre a meccsre hegyezték ki a felkészülésüket, mivel a következő fordulókban a Telekom Veszprém és a Mol-Pick Szeged ellen lépnek pályára.

Borbély Ádám kapus is pozitívan nyilatkozott a szezonról. Azt mondta, bízik a csapatban, játékostársai tudásában, és úgy szeretne a téli szünetre vonulni, hogy ne kelljen már izgulniuk a bennmaradásért.

A Veszprémi KKFT az NB I első fordulójában 29–27-re győzött a Dabas otthonában.Szerda este városi rangadón játssza első hazai mérkőzését a Telekom Veszprém ellen pályaválasztóként a Veszprém Arénában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik