Férfi kézi NB I: nagy csatában kapott ki Gyöngyösön a Bányász

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 15:16
Küzdelmes mérkőzésen, ám a második félidőben végig vezetve, 24–22-re nyert a Gyöngyös hazai pályán, a fordulót a második helyről váró Grundfos Tatabánya ellen a férfi élvonalbeli kézilabda-bajnokság 9. fordulójában. 

Hiába szerezte az első gólt a Gyöngyös, az első játékrészben szinte végig a Tatabánya vezetett, igaz egy találatnál nagyobb különbség csak elvétve akadt a két csapat között. A vendégek azonban az első játékrész utolsó öt percében gólképtelennek bizonyultak. A gyöngyösiek ezt kihasználva egyenlítettek, fordítottak, végül pedig kétgólos előnnyel vonultak szünetre (12–10).(12–10).

Fordulás után is lendületben maradt a hazai gárda, amely nemhogy megőrizte előnyét, hanem apránként növelni is tudta, és az 53. percre 22–18-ra meglépett a bányásztól. A fordulót a második helyről váró Tatabánya a hajrára összeszedte magát, egy találatra fel is zárkózott, az utolsó percben pedig az egyenlítésért is támadhatott, de a Gyöngyös kivédekezte az akciót, 59.59-nél pedig megszerezte a találkozó24–22-es végeredményt jelentő utolsó gólját is.

FÉRFI KÉZILABDA NB I
9. FORDULÓ
HE-DO B. Braun Gyöngyös–Grundfos Tatabánya 24–22 (12–10)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Szeged 9 9 325–224 +101 18
2. Tatabánya 10 7 1 2 267–237 +30 15
3. Csurgó 9 7 1 1 245–219 +26 15
4. Balatonfüred 10 6 4 262–254 +8 12
5. Gyöngyös 9 5 1 3 240–234 +6 11
6. Veszprém 7 5 2 223–170 +53 10
7. FTC 8 5 3 209–192 +17 10
8. Komló 8 4 1 3 217–221 –4 9
9. Dabas 10 2 2 6 244–257 –13 6
10. Cegléd 9 3 6 233–263 –30 6
11. Budakalász 10 2 2 6 247–280 –33 6
12. Eger 9 2 1 6 235–277 –42 5
13. Mezőkövesd 9 1 1 7 204–254 –50 3
14. Vecsés 9 9 192–261 –69 0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik