Férfi kézi NB I: mégis újrajátsszák a Tatabánya–Szegedet!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.28. 16:57
A férfi kézilabda NB I-ben szereplő Mol-Pick Szeged a hivatalos honlapján bejelentette, hogy a magyar szövetség fellebbviteli bizottsága elfogadta a klub óvását: így újrajátsszák a Tatabánya–Szeged (18–18) mérkőzést. Az időpont egyelőre nem ismert.

A szegediek azért óvták meg a december 16-i találkozót, mert a mérkőzésről készült videofelvétel elemzése után kialakított álláspontjuk szerint a tatabányaiak egyenlítő gólját követően olyan szabálytalanság történt a kezdőkörben, amely után kék lapot kellett volna adnia a játékvezetőnek, valamint hétméterest a vendégcsapatnak, ám a szankciók elmaradtak.

Az MKSZ első fokon elutasította a szegediek óvását, majd a klub fellebbezése után a másodfok újratárgyalásra visszaküldte a versenybizottságnak, amely ismét indokolatlannak ítélve a tiltakozást ismét elutasította. A Szeged ezután megint benyújtotta fellebbezését, amelynek most helyt adtak. óvták meg a december 16-i találkozót, mert a mérkőzésről készült videofelvétel elemzése után kialakított álláspontjuk szerint a tatabányaiak egyenlítő gólját követően olyan szabálytalanság történt a kezdőkörben, amely után kék lapot kellett volna adnia a játékvezetőnek, valamint hétméterest a vendégcsapatnak, ám a szankciók elmaradtak.

Az MKSZ első fokon elutasította a szegediek óvását, majd a klub fellebbezése után a másodfok újratárgyalásra visszaküldte a versenybizottságnak, amely ismét indokolatlannak ítélve a tiltakozást ismét elutasította. A Szeged ezután megint benyújtotta fellebbezését, amelynek most helyt adtak.

A szegediek kedden amúgy gyarapodtak két bajnoki ponttal: simán, 39–19-re legyőzték a Vácot.

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Mol-Pick Szeged 18 18 611–394 +217 36
2. Telekom Veszprém 19 18 1 601–432 +169 36
3. Grundfos Tatabánya KC 16 12 1 3 412–377 +35 25
4. Csurgói KK 17 9 2 6 444–406 +38 20
5. Balatonfüredi KSE 18 9 1 8 458–446 +12 19
6. CYEB Budakalász 17 9 8 405–436 –31 18
7. Ceglédi KKSE 16 6 2 8 386–417 –31 14
8. Sport36-Komló 18 5 4 9 429–480 –51 14
9. Eger SBS Eszterházy 17 6 1 10 387–428 –41 13
10. Orosházi FKSE- LINAMAR 16 6 10 406–453 –47 12
11. B.Braun Gyöngyös 17 5 1 11 410–470 –60 11
12. Váci KSE 17 5 1 11 407–450 –43 11
13. Balmazújvárosi KK 17 3 2 12 394–475 –81 8
14. Mezőkövesdi KC 19 2 1 16 483–569 –86 5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik