nemzetisport.hu 2017.08.16 17:50 Frissítve: 2017.08.17 08:10

Férfi kézi: két veszprémi a 12 legjelentősebb átigazolás között

Az Európai Kézilabda-szövetség honlapja készített egy top 12-es listát azokról a játékosokról, akik idén nyáron a Bajnokok Ligája A-, illetve B-csoportjában szereplő csapatokhoz igazoltak. Ketten közülük a Veszprémhez szerződtek. Íme, az EHF szubjektív rangsora.

Blaz Janc lehet a Kielce egyik új csillaga (Fotó: AFP)

 

12. Miha Zarabec (szlovén) – a Celjétől (szlovén) a Kielhez (német)

Aron Pálmarsson és Filip Jícha távozásával irányítóposzton „kissé” meggyengült a Kiel az utóbbi években, ezt az űrt töltheti be Zarabec. Domagoj Duvnjak még a sérüléséből lábadozik, így főszerep várhat az új szerzeményre, aki a szlovén válogatottban és a Celjében már bizonyította rátermettségét.

11. Dejan Manaszkov (macedón) – a Rhein-Neckar Löwentől (német) a Telekom Veszprémhez

Idén augusztus végén még csak a 25. születésnapját ünnepelheti a balszélső, ám a Veszprém már az ötödik klubja lesz a macedón legenda, Pepi Manaszkov fiának. Korábban játszott a Metalurg Szkopjéban, a Wetzlarban és a Vardar Szkopjéban is. Gudjón Valur Sigurdsson árnyékában nem kapott annyi játéklehetőséget a Löwenben, mint amennyit szeretett volna.

10: Petar Djordjics (szerb) – a Flensburgtól (német) a Meskov Breszthez (fehérorosz)

A szabácsi születésű balátlövő fiatalon követte apját, Zorant Németországba. Szerb és német útlevele is van, szülőhazája válogatottját képviseli. Az átalakuló Meskov lesz az első nem német klubja a klasszikus, távoli bombáiról ismert Djordjicsnak.

9. William Accambray (francia) – a Paris Saint-Germaintől (francia) a Telekom Veszprémhez

A francia válogatottal olimpiai, világ- és Európa-bajnok, a Montpellier-vel és a PSG-vel kilencszer francia bajnok lett. A 29 éves balátlövő a sérülései után nem tudott magának helyet szorítani a párizsiak szupercsapatában, bár lehet, hogy ez amúgy sem ment volna Mikkel Hansen, Nikola Karabatic és Daniel Narcisse mellett. A Veszprém az első külföldi klubja.

8. Jerry Tollbring (svéd) az IK Kristianstadtól (svéd)) a Rhein-Neckar Löwenhez (német)

A fiatal balszélső a 2016-os Eb-n robbant be, majd jól szerepelt.a Kristianstaddal is a BL előző kiírásában. Európa topklubjai álltak sorban érte, végül a Löwen lett a befutó, ahol Sigurdssonnal kell osztoznia a posztján. 

7. Dainis Kristopans (lett) – a Meskov Breszttől (fehérorosz) a Vardar Szkopjéhoz (macedón)

A 215 centis lett jobbátlövő a mezőny legmagasabb játékosa. 19 évesen Eperjesre került, ahonnan két év múlva igazolt a Meskovhoz. Most még egy szintet lépett azzal, hogy a címvédő Vardarhoz szerződött. A Kielcébe távozó Alex Dujshebaevet kellene pótolnia, ami – bár különbözik a játékstílusuk – sikerülhet is neki.

6. Rodrigo Corrales (spanyol) – a Wisla Plocktól (lengyel) a Paris Saint-Germainhez (francia)

A barcelonai nevelésű kapus a Wisla Plocknál honfitársa, a fiatal gyémántok csiszolásához nagyon értő Manuel Cadenas kezei alatt fejlődött tovább. A lengyel csapatban első számú kapussá vált, és a spanyol válogatottba is bekerült. A PSG-nél Gorazd Skof helyére érkezik, és a szintén veteránkorú Thierry Omeyer váltótársa lesz.

5. Jure Dolenec (szlovén) – a Montpellier-től (francia) a Barcelonához (spanyol)

Kiril Lazarov távozásával a Barcának szüksége volt egy balkezes gólgépre. Ezt Dolenec személyében találták meg a katalánok. A 29 éves szlovén kiválóság betörésekből és átlövésekből is rendkívül eredményes tud lenni, ezt a januári világbajnokságon is bizonyította, no meg éveken át a Montpellier-ben.

4. Kiril Lazarov (macedón) – a Barcelonától (spanyol) a Nantes-hoz (francia)

A Nantes az utóbbi években előszeretettel erősített BL-győztes játékosokkal. Alberto Entrerríos (a Ciudad Reallal ért fel Európa tetejére), Eduardo Gurbindo (Barcelona) és Dominik Klein (Kiel) után az idén Lazarov érkezett, aki védekezésben sosem jeleskedett, de támadásban még 37 évesen is nagy hasznára lehet a Nantes-nak, Faluvégi Rudolf csapattársaként.

3. Blaz Janc (szlovén) – a Celjétől (szlovén) a Kielcéhez (lengyel)

A 20 esztendős szlovén jobbszélső talán a 2016–2017-es szezon legnagyobb felfedezettje. Bronzérmet nyert a vb-n, gólkirály lett a SEHA-ligában. Úgy volt, hogy egy évet még marad a Celjében, de a Kielce ajánlata ezt felülírta. A 2016-os BL-győztes lengyel klub a német Tobias Reichmann pótlására igazolta.

2. Sander Sagosen (norvég) – az Aalborgtól (dán) a Paris Saint-Germainhez (francia)

Kiöregedőfélben lévő klasszisokból eddig is volt elég a PSG-nél, most viszont megszerezték az egyik legtehetségesebb fiatal kézist. Sagosen az új norvég generáció vezéralakjaként Eb-elődöntőbe és vb-ezüsthöz segítette hazája válogatottját. Nagy kérdés, mennyit lesz pályán Karabaticék mellett, de hogy sokat tanulhat tőlük, az biztos – és a PSG sem lett rosszabb vele.

1. Alex Dujshebaev (spanyol) – a Vardar Szkopjétól (macedón) a Kielcéhez (lengyel)

Alex Dujshebaev az idén játékosként, apja, Talant tavaly edzőként nyert BL-t. Az új szezonban már egy célért küzd apa és fia. Dujshebaevet már négy éve is sok élklub szerette volna megszerezni, ám ő a fejlődése érdekében a Vardart választotta. Vele együtt a csapat is előrelépett, az idei BL-menetelés során a spanyol válogatott jobbátlövő volt a szkopjeiek házi gólkirálya, és a SEHA-liga-győzelemből is vastagon kivette a részét. 24 évesen már érett játékosként kezdhet új fejezetet pályafutásában.

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

2017.11.19 15:10:46

Kézilabda HATÁR DÁVID

A megállíthatatlan Balogh vezetésével 2008 után sikerült ismét felülmúlni a katalánokat.

2017.11.19 12:11:48

Kézilabda nemzetisport.hu

Bár már korábban biztossá vált a továbbjutás, a továbbvitt pontok miatt nyerni kellett Larvikban.

2017.11.18 12:54:36

Kézilabda nemzetisport.hu

A párizsiak hat napon belül másodszor, sorozatban ötödször verték meg a magyar együttest.

2017.11.18 14:43:27

Kézilabda nemzetisport.hu

A címvédő magyar csapat bátran próbálgathatta a fiataljait és a hét a hat elleni játékot is.

2017.11.16 21:28:43

Kézilabda BABJÁK BENCE, TUMBÁSZ HÉDI (FOTÓ)

„211-szeres válogatottként kerültem körön kívülre. Ezt nem könnyű feldolgozni.”