Férfi kézi: Karabatic a PSG-ben folytatja – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.14. 16:29
null
Karabatic aláírt a PSG-hez
A PSG férfi kézilabdacsapata hivatalos honlapján jelentette be, hogy négyéves szerződést kötött Nikola Karabaticcsal.

Karabatic 2013-ban igazolt a Barcelonába – bundabotránya és a Pays d’Aix-ben eltöltött fél idénye után –, és a katalán csapattal két szezon alatt nem kevesebb mint 12 trófeát gyűjtött be, köztük a Bajnokok Ligája-serleget, az idei döntőben a Veszprémet legyőzve. A 31 éves francia irányítót még két évig a Barcához kötötte volna a szerződése, ám a szezon végén közölte távozási szándékát a klub vezetőivel, akik nem állnak az útjába.

Az új klubját ekkor még nem nevezték meg, ám nyílt titok volt, hogy szeretne hazatérni Franciaországba, ahonnan a PSG csábította. A párizsi együttesben újra együtt játszhat testvérével, Lukával, aki már korábban elkötelezte magát. Egyes sajtóhírek szerint adózási szempontok miatt kellet várni júliusig a transzferrel.

Ami a Karabatic testvéreket illeti, múlt héten közöltük az ítéletet, amelyben pénzbüntetéssel megúszták a 2012-es sportfogadási ügyet.

Karabatic jelenleg szabadságát tölti, július 21-én csatlakozik a PSG keretéhez.

A PSG honlapja kiemelte, hogy az olimpiai, világ- és Európa-bajnok játékost 2007 után 2014-ben újra megválasztották a világ legjobb férfi kézilabdázójának, valamint hogy 2002 és 2015 között csak 2013-ban nem lett bajnok aktuális csapatával (a Barcelona előtt a Montpellier-ben és a Kielben szerepelt).

A következő szezonban a PSG egy BL-csoportban szerepel majd – többek között – az MVM Veszprémmel és a német THW Kiellel, míg a Barcelona a MOL-Pick Szegeddel.

Így írt alá Karabatic


La première journée de Nikola Karabatic au... by ParisSaintGermainHandball

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik