Férfi kézi: Jó reklámot csináltunk a magyar kézilabdának – Chema Rodríguez

– A koronavírusos Gulyás István távollétében másodedzőből szövetségi kapitánnyá lépett elő. Milyen volt hazája, Spanyolország ellen vezetni a magyar válogatottat?  
– Megtiszteltetésként éltem meg, hogy a világ egyik legjobb csapata ellen léphettünk pályára, de az még nagyobb öröm, hogy sikerült legyőzni a spanyolokat, ráadásul kifejezetten jó játékkal. Persze a történetnek van pikantériája, mivel mégiscsak a hazámról van szó, ám egy ideje már Magyarország sikeréért dolgozom – mondta a Nemzeti Sportnak a 40 éves Chema Rodríguez, aki Gulyás tavaly júliusi kinevezése óta tölti be a másodedzői posztot a magyar férfi kézilabda-válogatottnál, 2012 és 2017 között azonban még a Veszprém játékosa volt.

– Milyen volt visszatérni a Veszprém Arénába?     
– Csodálatos! Kár, hogy nem lehetett telt ház, biztos fantasztikus lett volna a hangulat, noha így sem panaszkodhatunk. A járvány ugyan sok mindennek keresztbe tesz, én mégis boldog voltam, hogy Veszprémben lehettem – még ha csak kis időre is.

– Mit írt a spanyol sajtó, miután egy újoncokkal teletűzdelt együttes három góllal legyőzte az Európa-bajnoki címvédőt?     
– Megmondom őszintén, nem olvastam a híreket, és nem azért, mert Spanyolországgal játszottunk, vagy hogy nyertünk, egyszerűen ilyen vagyok. Játékosként a jobb teljesítmény után sem nyitottam ki az újságot, ezen edzőként sem változtatok. Nincs bajom az újságírókkal, ám sokszor a tények ismerete nélkül formálnak véleményt, nem látnak bele a csapat életébe.

– Az Eb-ezüstérmes horvátokkal is végig pariban voltunk, végül négygólos vereséget szenvedtünk Eszéken. Nem tettük túl magasra a lécet?     
– Nekünk minden meccsből tanulnunk kell, tapasztalatot gyűjtenünk. Mindig úgy küldjük ki a srácokat a pályára, hogy elsősorban élvezzék, amit csinálnak, bátran kézilabdázzanak, mert csak így tudják felvenni a versenyt a legjobbakkal. Eddig bevált ez a hozzáállás, a mentalitásunkra pedig Horvátországban sem lehetett panasz: küzdöttünk, melóztunk, az utolsó perceket leszámítva ott loholtunk a horvátok nyakában. Bizakodók lehetünk tehát a jövőt illetően.

– A szurkolók többségét meglepetésként érte, hogy a hiányzók ellenére is ilyen jó teljesítményre volt képes az Eurokupában ez a rutintalan magyar gárda. Az edzéseken volt ennek előjele?     
– A legfontosabb, hogy amit gyakoroltunk, élesben is megvalósították a srácok. Többen olyan önbizalommal játszottak a spanyol és horvát világsztárok ellen, mintha legalább kétszáz válogatott mérkőzés lenne a hátuk mögött – ez egyébként engem is meglepett. Mondtam is magamnak, hogy ez igen, most tényleg megmutatták a kétkedőknek, hogy bármit hoz az élet, mindig számolni kell velünk! Az elmúlt egy hétben jó reklámot csináltunk a magyar kézilabdázásnak, ráadásul a kényszerű változtatások miatt a januári egyiptomi világbajnokságra is megnőttek a merítési lehetőségeink. Továbbá az is bebizonyosodott, hogy akarattal, elszántsággal minden kompenzálható. Jó volt látni, ahogy a régiek, a rutinosabbak az első perctől kezdve segítik az újakat – csak így lehet esélyünk a vébén is.

–  Korábbi irányítóként megkülönböztetett figyelemmel követte a szintén debütáló Hanusz Egont?  
– Tetszett Egon játéka, Magyarország szerencsés helyzetben van, amiért ennyi tehetséges irányítója van. Nagyban megkönnyítette a helyzetünket, hogy Győri Mátyás, Juhász Ádám, Lékai Máté, Nagy Bence és Ubornyák Dávid kiesésével előlépett és felvette a kesztyűt. De sorolhatnám a többieket is, akik most először játszottak a válogatottban. Le a kalappal előttük!

– Sokan nem szeretnek utazgatni a jelenlegi helyzetben: nálunk Máthé Dominik csak átszállással jutott haza Norvégiából, míg a Dujshebaev testvéreket Németországból hívták vissza Kielcébe a klubbéli koronavírus-fertőzések miatt. Ezek mennyire nehezítik meg a munkát?     
– Nem egyszerű, de ezzel együtt kell élni, mert az utazás a munkánk része. Az ember fejében mindig ott motoszkál a kisördög, amikor a repülőtérre ér, átmegy az ellenőrzéseken, felszáll a gépre, miközben sok emberrel találkozik és megérint egy csomó mindent. Most megnőtt a felelősségünk, hogy még jobban vigyázzunk a saját magunk, illetve mások egészségére – ennél többet nem tehetünk. Sokat agyaltam én is, bár abban a pillanatban, amikor Magyarországon landoltunk, eltűnt minden negatív gondolatom, problémám és már csak mosolyogni tudtam. A játékosok is így éreznek.

– A pandémia előtt még játszott a francia másodosztályban. Mennyire sikerült beletörődnie, hogy már csak az edzősködésre kell összpontosítania?     
– Nehéz volt átállni, most sokkal többet kell dolgoznom, mint eddig. Játékosként jobbára csak arra koncentráltam, hogy az edzéseken, meccseken jól teljesítsek, edzőként viszont teljesen más lett az életem: sokkal nagyobb a felelősség, folyamatosan szervezni, készülni kell, szinte alig jut idő pihenésre. A lefújás pillanatában már a következő feladatra, mérkőzésre összpontosítok, és hogy a hibákat minél hamarabb kijavítsuk. Egyszóval: fárasztó, de élvezem!