Férfi kézi: francia válogatott szélsővel erősít a Hamburg

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.03.31. 15:44
Kentin Mahé személyében francia válogatott balszélsővel erősödik a következő szezontól a Hamburg férfi kézilabdacsapata. A 21 éves játékos jelenleg a Gummersbachban játszik, de már aláírta három évre szóló szerződését a HSV-val.

A hétszeres francia válogatott Mahét a nyáron Berlinbe távozó svéd Fredrik Petersen helyére igazolta a Hamburg.

„Szeretnék segíteni a Gummersbachnak a bent maradás kiharcolásában, aztán egy nagy lépés következik a pályafutásomban, amiből profitálni szeretnék, és remélhetőleg a HSV is profitál majd belőle” – nyilatkozta a 2010-es U18-as Eb-n a gólkirályi címet és a torna legértékesebb játékosának járó díjat is megszerző Mahé a Hamburg honlapjának.

A Flensburg elleni BL-negyeddöntőre készülő HSV már korábban bejelentette, hogy Adrian Pfahl, Henrik Toft Hansen és Petar Djordjics is a soraiban folytatja a következő idénytől, Igor Vori, Dan Beutler és Michael Kraus viszont elhagyja a csapatot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik