Férfi kézi Eb: nem számított a kerettagságra, el kellett halasztani az esküvőt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.01.15. 17:45
A magyar férfi kézilabda-válogatottal azonos ágon szereplő német csapat beállója, Bastian Roscheck annyira nem számított rá, hogy ott lesz a kontinenstornára készülő keretben, hogy a számára meglepetésszerű döntés miatt az esküvőjét is el kellett halasztania.

A 26 éves beálló annak a lipcsei csapatnak a játékosa, ahonnan a jelenlegi német szövetségi kapitány, Christian Prokop is érkezett a válogatotthoz.

„Ilyen történeteket csak az élet írhat” – mondta Roscheck a torna hivatalos honlapjának, utalva arra, hogy az Eb előtt csupán két decemberi felkészülési mérkőzésen szerepelt a nemzeti csapatban. Már az is meglepte, hogy a bő, 28 fős keretbe bekerült, de aztán minden szűkítésnél bennmaradt, így most ott van a társaival az Eb zágrábi csoportjában, ahol a németek az első fordulóban 32–19-re legyőzték Montenegrót, ma pedig a szlovénok következnek.

„Egy álmom vált valóra azzal, hogy itt lehetek” – tette hozzá a beálló, akinek azonban így egy előre nem számolt problémát is meg kellett oldania, ugyanis január 5-én lett volna az esküvője barátnőjével, Lindával.

„Nem terveztünk nagy felhajtást, csak valami kis ünnepséget. Amikor bekerültem a húszfős keretbe, elhalasztottuk az esküvőt. Egyszerű volt mindenkinek elmagyarázni az okát. Ugyanakkor van egy másik fontos dátum is, amit nem lehet módosítani, Linda áprilisra várja a gyerekünket.”

>> TÖLTSE LE ÉS TÖLTSE KI A TORNA SZURKOLÓI SZOFTVERÉT!

FÉRFI KÉZILABDA EURÓPA-BAJNOKSÁG, HORVÁTORSZÁG
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
D-CSOPORT (VARASD)
18.15:
MAGYARORSZÁG–Spanyolország (Tv: M4 Sport)
20.30: Csehország–Dánia (Tv: Sport2)
C-CSOPORT (ZÁGRÁB)
18.10:
Szlovénia–Németország (Tv: Sport2)
20.30: Montenegró–Macedónia

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik