Férfi kézi Eb: Krivokapics szerint Dujsebajev nem kamuzik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.01.14. 20:08
Marko Krivokapics jelenleg Juan Carlos Pastor munkáját segíti a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatánál, korábban azonban hosszú éveket töltött Spanyolországban, jól ismeri tehát Talant Dujsebajevet. Szerinte a magyar válogatott szövetségi kapitánya komolyan gondolja, hogy a mieink megnyerhetik a lengyelországi Eb-t.

„Az önbizalom növelésének szempontjából jó, hogy először Montenegró, majd Oroszország következik, mert ha sikerül győzni ezeken a mérkőzéseken, akkor az lendületet adhat az együttesnek – nyilatkozta Marko Krivokapics a Magyar Szónak. – Montenegrót nem szabad lebecsülni, s azt is figyelembe kell venni, hogy sok válogatott van, amelyen nagy a teher az olimpiai selejtező kiharcolása miatt. A magyar csapat esetében a fiatalítás annyiból jelenthet gondot, hogy sok játékosnak nincs még Eb-n vagy vb-n szerzett tapasztalata. Nagy László egy gólt lőtt a Szerbia elleni két mérkőzésen, és én úgy láttam, hogy nagyon fáradt. Ezt a keret két szegedi tagja, Ancsin és Zubai is megerősítette, hiszen egy kemény alapozáson vannak túl, s ez szinte mindenkin látszódott, nem csak a Veszprém jobbátlövőjén. Mivel Nagy László egy szupersztár, biztos vagyok benne, hogy az Eb-n egészen más teljesítménnyel rukkol majd elő. Mivel Talant Dujsebajevet ismerem mint játékost és mint edzőt is, engem nem lepett meg a kijelentése, hogy a magyar válogatott célja az aranyérem. Amikor a pályán volt, akkor is benne volt ez a győztes felfogás, és ő nem kamuból mond ilyeneket, ő ezt így is gondolja, és bízik benne, hogy a fiúknak is sikerül átadni ezt a mentalitást, ezt a pozitív hozzáállást.”Marko Krivokapics a Magyar Szónak. – Montenegrót nem szabad lebecsülni, s azt is figyelembe kell venni, hogy sok válogatott van, amelyen nagy a teher az olimpiai selejtező kiharcolása miatt. A magyar csapat esetében a fiatalítás annyiból jelenthet gondot, hogy sok játékosnak nincs még Eb-n vagy vb-n szerzett tapasztalata. Nagy László egy gólt lőtt a Szerbia elleni két mérkőzésen, és én úgy láttam, hogy nagyon fáradt. Ezt a keret két szegedi tagja, Ancsin és Zubai is megerősítette, hiszen egy kemény alapozáson vannak túl, s ez szinte mindenkin látszódott, nem csak a Veszprém jobbátlövőjén. Mivel Nagy László egy szupersztár, biztos vagyok benne, hogy az Eb-n egészen más teljesítménnyel rukkol majd elő. Mivel Talant Dujsebajevet ismerem mint játékost és mint edzőt is, engem nem lepett meg a kijelentése, hogy a magyar válogatott célja az aranyérem. Amikor a pályán volt, akkor is benne volt ez a győztes felfogás, és ő nem kamuból mond ilyeneket, ő ezt így is gondolja, és bízik benne, hogy a fiúknak is sikerül átadni ezt a mentalitást, ezt a pozitív hozzáállást.”

A teljes cikket itt olvashatja el.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik