Férfi kézi Eb: Karl Erik Böhn is szurkol a magyar csapatnak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.01.13. 11:02
A gyógyíthatatlan beteg Karl Erik Böhn a dániai Európa-bajnokságon is szorít a férfi kézilabda-válogatott sikeréért – számolt be róla a blikk.hu.

A magyar szövetség alkalmazásában álló norvég szakember, aki hivatalosan továbbra is a női nemzeti csapat szövetségi kapitányi posztját tölti be, néhány hete tudja, hogy sohasem épülhet fel a leukémiából, de továbbra is élénken érdeklődik szeretett sportága iránt, így nem szívesen hagyta ki a spanyolok elleni első csoportmérkőzést sem.

„Itt az újabb alkalom, hogy szurkoljak a magyaroknak. Amikor csak tehetem, a tévé előtt fogok ülni, s nézem az Európa-bajnokság küzdelmeit” – mondta a Blikk érdeklődésére Böhn, akinél egy éve diagnosztizálták a súlyos betegséget. Sokáig úgy tűnt, megnyeri a rettenetes kórral vívott harcot, de közvetlenül karácsony előtt orvosai tudatták vele: nincs remény, nem lehet meggyógyítani.

„Követem a magyarországi híreket, tudom, hogy egyik legjobbjuk, Nagy László nélkül kénytelenek felvenni a küzdelmet. Ez persze valamelyest ront is az esélyeiken, de ettől függetlenül bízom bennük, remélem, jól szerepelnek ezen a viadalon.”

A női válogatott betegeskedő kapitánya arra is lát esélyt, ha egészségi állapota engedi, személyesen ellátogat a mieink valamelyik meccsére. „Nem tudom még, hogyan alakul a programom, de előfordulhat, felszállok valamelyik kompra, s áthajózom Dániába. A két ország nincs messze egymástól, egy órát sem vesz igénybe az út, az talán nem lenne annyira fárasztó” – tette hozzá a mester, akinek irányításával női együttesünk Európa-bajnoki bronzérmet szerzett 2012 decemberében.

A nagy találkozást a magyar szövetség vezetői is szervezik. Vetési Iván elnök a minap maga is úgy nyilatkozott: a közeljövőben mindenképpen szeretné meglátogatni a beteg kapitányt.

A magyar férfiválogatott legközelebb kedden 18 órától játszik, az ellenfél a Norvégiát öt góllal legyőző Izland lesz, az összecsapást az M1 közvetíti. A mieink csütörtökön 20.15 órától játszanak Norvégiával.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik