Férfi kézi: Dzsamali is a magyar válogatott keretében

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.10.26. 12:27
null
Dzsamali Iman formába lendült a Kristianstadban, ami válogatott behívót ért
Talant Dujsebajev szövetségi kapitány kijelölte a magyar férfi kézilabda-válogatott 20 fős keretét a november 6–8. közötti debreceni Provident-kupára, illetve az azt megelőző edzőtáborra. A keret összetételét a célegyenesbe forduló Európa-bajnoki felkészülés mellett több játékos sérülése is kényszerűen alakította. A tornán a magyar válogatott az Eb-résztvevő Fehéroroszország és a biztos olimpiai induló Argentína ellen lép pályára.

 

„A november másodika és nyolcadika közötti időszakban szeretnénk a korábban tanultakat felfrissíteni, és reményeim szerint az Eb-re való közvetlen felkészülést is megkezdjük. A Provident-kupa kiváló lehetőség, hogy jó ellenfelekkel szemben gyakoroljunk” – mondta el a kerethirdetésről Talant Dujsebajev szövetségi kapitány.

„A torna tökéletes alkalom, hogy az általam kijelölt legjobb magyar kerettel, amelyből a sérült Nagy László hiányzik, célirányosan készüljünk a kontinensviadalra. A keret nyitott mindkét irányban, a most kimaradókkal hamarosan személyesen is egyeztetek.”

A válogatott keretéből hiányzik sérülés miatt Nagy László és Harsányi Gergely, de nincs ott a névsorban Lékai Máté és Ilyés Ferenc sem, behívót kapott viszont Dzsamali Iman, a Veszprémből a svéd Kristianstadban szereplő balátlövő, aki az elmúlt hetekben remekelt a BL-ben.

A torna záró találkozójával korábbi kommunikációs igazgatójára, a 2014-ben 50 esztendős korában elhunyt Diószeghy Zsoltra emlékezik a Magyar Kézilabda-szövetség.

A MAGYAR FÉRFI KÉZILABDA-VÁLOGATOTT KERETE
Kapusok:
BARTUCZ László (Csurgói KK), SZÉKELY Márton (Csurgói KK), MIKLER Roland (MVM Veszprém KC)
Jobbszélsők: GULYÁS Péter (MVM Veszprém KC), PÁSZTOR Ákos (Grundfos Tatabánya KC)
Jobbátlövők: ANCSIN Gábor (Mol-Pick Szeged), BALOGH Zsolt (Mol-Pick Szeged)
Irányítók: CSÁSZÁR Gábor (Kadetten Schaffhausen – svájci), FALUVÉGI Rudolf (Csurgói KK), NAGY Kornél (Dunkerque HB – francia)
Beállók: BÁNHIDI Bence (Balatonfüredi KSE), HEGEDŰS Márk (Mol-Pick Szeged), SCHUCH Timuzsin (MVM Veszprém KC), ZUBAI Szabolcs (Mol-Pick Szeged)
Balátlövők: BODÓ Richárd (Grundfos Tatabánya KC), BORSOS Tamás (Ceglédi KKSE), DZSAMALI Iman (IFK Kristianstad – svéd), ZDOLIK Bence (Balatonfüredi KSE)
Balszélsők: GAZDAG Tibor (Csurgói KK), IVÁNCSIK Gergő (MVM Veszprém KC)

Szövetségi kapitány: Talant DUJSEBAJEV
Edző: SÓTONYI László
Csapatkoordinátor: BARTÓK Csaba

FÉRFI KÉZILABDA, PROVIDENT-KUPA (Debrecen, Főnix Csarnok)
November 6., péntek
20:00 Argentína–Fehéroroszország
(A találkozó előtt 18 órától rendezik a DVSC-TVP–Budaörs női NB I-es mérkőzést.)
November 7., szombat
14.30 Magyarország–Fehéroroszország
(16.45: Magyarország B–Argentína)
November 8., vasárnap
13.00 Magyarország–Argentína
(10.45 Magyarország B–Fehéroroszország)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik