Férfi kézi BL: tisztul a kép, de kit kaphatnak a mieink?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.01. 14:47
null
Renato Sulicék jó helyzetből várhatják az egyenes kieséses szakaszt (Fotó: MTI)
Már csak három forduló van hátra a férfi kézilabda Bajnokok Ligája csoportköréből, ennek megfelelően egyre inkább tisztul a kép. Mindkét magyar csapat remekül szerepel, ám a nyolcaddöntőnek valószínűleg így is csak a Veszprém vághat majd neki egyértelmű esélyesként.

Bár matematikailag még nem biztos, mi megelőlegezzük a csoportelsőséget az MKB-MVM Veszprémnek – ehhez egy pontot kell még szereznie a hátralévő három mérkőzésen. Ebben az esetben csoportnegyedik várna a magyar bajnokra, és mivel a legerősebb hatosból, a sajátjából nem kaphat ellenfelet, igen jó esélye lenne a legjobb nyolc közé jutásra.

Az erőviszonyok és a jelenlegi állás szerint az A-csoportból a La Rioja, Zagreb, Breszt trió valamelyik tagja érkezhet, a B jelű szextettből a Plock, a Szeged csoportjából pedig még négy csapat (Aalborg, Dunkerque, Zaporizzsja, Schaffhausen) is képben van, de egyik sem jelenthet gondot Ilicséknek.

A hétvégén eldőlt, hogy a Mol-Pick Szeged másodiknál rosszabb helyen nem végezhet a csoportjában, de ez korántsem jelent életbiztosítást a folytatásra nézve. Így ugyanis olyan ellenfelekbe is belefuthatnak a legjobb 16 között, mint például a címvédő Flensburg, a Kolding, a Löwen vagy éppen a Vardar Szkopje.

Ezért sokat számítana, ha a Tisza-partiak megnyernék a csoportjukat. Ehhez – hacsak nem botlik a lengyel gárda a Dunkerque elleni hazai vagy a Zaporizzsja elleni idegenbeli meccsén – Balogh Zsoltéknak legalább öt góllal meg kell verniük szombaton otthon a Kielcét, aztán behúzniuk a maradék két találkozójukat.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 7. FORDULÓ
A-CSOPORT

PSG (francia)–Metalurg Szkopje (macedón) 35–24
THW Kiel (német)–RK Zagreb (horvát) 34–27
Meskov Breszt (fehérorosz)–La Rioja (spanyol) 33–33
A 8. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
La Rioja (spanyol)–THW Kiel (német) – december 3. (szerda)
Metalurg Szkopje (macedón)–Meskov Breszt (fehérorosz) – december 6. (szombat)
NK Zagreb (horvát)–PSG (francia) – december 9. (kedd)

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. THW Kiel (német) 7 6 1 220–191 +29 12
2. PSG (francia) 7 5 2 204–181 +23 10
3. La Rioja (spanyol) 7 3 1 3 209–207 +2 7
4. RK Zagreb (horvát) 7 3 4 163–173 –10 6
5. Meskov Breszt (fehérorosz) 7 2 1 4 192–196 –4 5
6. Metalurg Szkopje (macedón) 7 1 6 170–210 –40 2

B-CSOPORT
Flensburg (német)–KIF Köbenhavn (dán) 27–20
Barcelona (spanyol)–Alingsas (svéd) 42–29
Besiktas (török)–Wisla Plock (lengyel) 30–33
A 8. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Alingsas (svéd)–Flensburg (német) – december 4. (csütörtök)
Wisla Plock (lengyel)–Barcelona (spanyol) – december 6. (szombat)
KIF Köbenhavn (dán)–Besiktas (török) – december 7. (vasárnap)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona (spanyol) 7 6 1 245–194 +51 13
2. KIF Köbenhavn (dán) 7 4 2 1 197–176 +21 10
3. Flensburg (német) 7 4 3 201–197 +4 8
4. Wisla Plock (lengyel) 7 3 1 3 200–198 +2 7
5. Alingsas (svéd) 7 1 6 175–214 –39 2
6. Besiktas (török) 7 1 6 170–209 –39 2

C-CSOPORT
Vardar Szkopje (macedón)–Celje (szlovén) 34–32
MKB-MVM VESZPRÉM–Csehovszkije Medvegyi (orosz) 38–31
Montpellier (francia)–RN Löwen (német) 29–33
A 8. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
RN Löwen (német)–MKB-MVM VESZPRÉM – december 6. (szombat), 21 óra (Tv: Digi Sport1 – élőben az NSO-n!)
Csehovszkije Medvegyi (orosz)–Vardar Szkopje (macedón) – december 6. (szombat)
Celje (szlovn)–Montpellier (francia) – december 6. (szombat)

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MKB-MVM VESZPRÉM 7 7 212–184 +28 14
2. Vardar Szkopje (macedón) 7 4 1 2 209–201 +8 9
3. RN Löwen (német) 7 4 3 210–196 +14 8
4. Montpellier (francia) 7 2 2 3 217–226 –9 6
5. Celje (szlovén) 7 2 5 202–209 –7 4
6. Csehovszkije Medvegyi (orosz) 7 1 6 215–249 –34 1

D-CSOPORT
Aalborg (dán)–Dunkerque (francia) 25–28
Kielce (lengyel)–Schaffhausen (svájci) 33–24
Motor Zaporizzsja (ukrán)–MOL-Pick Szeged 25–29
A 8. FORDULÓ PÁROSÍTÁSA
Schaffhausen (svájci)–Aalborg (dán) – december 4. (csütörtök)
MOL-Pick Szeged–Kielce (lengyel) – december 6. (szombat), 16.30 óra (Tv: Digi Sport1 – élőben az NSO-n!)
Dunkerque (francia)–Motor Zaporizzsja (ukrán) – december 6. (szombat)

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kielce (lengyel) 7 7 221–186 +35 14
2. MOL-Pick Szeged 7 6 1 198–182 +16 12
3. Aalborg (dán) 7 2 1 4 178–185 –7 5
4. Dunkerque (francia) 7 2 5 165–173 –8 4
5. Motor Zaporizzsja (ukrán) 7 2 5 191–195 –4 4
6. Schaffhausen (svájci) 7 1 1 5 182–214 –32 3

KÉT BOMBA ÉS HÁROM PARÁDÉS SZÉLSŐGÓL

Balszélsők szerezték a három legszebb gólt a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 7. fordulójában az EHF honlapjának szerkesztői szerint.

Uwe Gensheimer (Löwen) hétméteresből, csodás csuklómozdulattal talált be, Ivan Nincevic (Besiktas) és Timur Dibirov (Vardar Szkopje) pedig akcióból, a labdát a kapus feje fölött elpörgetve szerzett szépségdíjas gólt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik