Férfi kézi BL: minden korábbinál nehezebb feladat vár a Szegedre

S. J.S. J.
Vágólapra másolva!
2017.04.23. 12:57
A férfi kézilabda Bajnokok Ligája-sorozat eddigi legnagyobb meglepetését szerezhetné az ebben a szezonban szárnyaló Mol-Pick Szeged a világválogatott erősségű PSG legyőzésével (kezdés: 17.00, Tv: Sport1, élőben az NSO-n).

Az európai legjobbak mumusa a Kielce. Ez a tény azért kerülhet szóba a Szeged–Paris SG BL-negyeddöntő előtt, mert a szegediek ebben az idényben a csoportjukban kétszer is fejet hajtottak a lengyel bajnok előtt, a PSG-nek meg a tavalyi BL-elődöntőből maradt rettentően keserű emléke a Kölnben akkor meglepetésre csúcsra érő gárdáról. Hogy a veszprémieket már ne is említsük – ők egy évvel ezelőtt a BL-fináléban a negatív meglepetést szolgáltatták. Még mindig összeszoruló gyomorral emlékezünk vissza, hogy kilencgólos előnyt adtak el, átengedve a már megszerzettnek hitt BL-trófeát Talant Dujsebajev edző fantasztikus kielcei csapatának.

A címvédő az idén nem lesz ott Kölnben – a Szeged vagy a PSG viszont szerepelhet a sportág legrangosabb klubtornáján. Erre a Nemzeti Sport becslése szerint a Szegednek legfeljebb 25–30 százalék az esélye, hiszen olyan erős ellenféllel mérkőzik, amelynek a második sora is képes lenne bejutni a legjobb négy közé.

„Nagyon jól tudjuk, hogy régi együttesemmel csupa kiemelkedő tudású játékos érkezik hozzánk vasárnap, de nekünk a csapategység az egyik legfőbb erényünk, és ennek köszönhetően képesek vagyunk olyan sztárgárdákat is megverni vagy megszorongatni, mint például a Veszprém vagy a Vardar Szkopje – mondta lapunknak a spanyol José Sierra, a Mol-Pick Szegedbe három éve éppen a PSG-ből szereződő világbajnok és négyszeres BL-győztes kapus. – Nem tudok mást elképzelni, csakis azt, hogy győzelemre törve, minden tudásunkat beleadva küzdjünk a franciák ellen. Egykori csapattársaim közül már csak hárman szerepelnek a PSG-ben, de Daniel Narcisse, Luc Abalo és Mikkel Hansen ma is a legjobbak közé tartozik. Hogy kik a leginkább fontos játékosok a párizsiaknál? Erre lehetetlen úgy válaszolni, hogy bárkit is kiemeljen az ember. Inkább fel kellene sorolni a teljes keretet. Ami mégis erényük és igen fontos, hogy az évek alatt egyre egységesebb csapattá értek.”

Ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett a boszniai horvát Zvonimir Serdarusic edző, aki két éve, vagyis már Sierra távozása után vette át a PSG dirigálást.

„Ismerem a kiváló sikeredző munkásságát német, szlovén és francia csapatoknál, de én sosem dolgoztam vele – folytatta Sierra. – Ugyanakkor látom, hogy közismerten szigorú módszereivel a PSG-t gyorsabb, nagyon színes taktikájú csapattá gyúrta. Ezért aztán minden korábbinál nehezebb feladat előtt állunk. Nálunk csak kisebb sérülések hátráltatták a felkészülést, vasárnap viszont mindenki bizonyítani akar. Remélem, csodálatos bravúrral tudjuk megörvendeztetni szurkolóinkat!”

A Paris ellen ez egyszer már sikerült, mert az 1997–1998-as idényben a City-kupában találkozott a két gárda, és Párizsban 24–19-re kikapott, otthon viszont 26–19-re nyert és továbbjutott a Pick.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik