Férfi kézi BL: Faluvégi tudja, mi kell a Szeged elleni sikerhez

SIMON JÓZSEFSIMON JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2018.09.21. 11:18
null
A nantes-i Faluvégi Rudolf (labdával) felépült vállsérüléséből, és bizakodva várja csapata vasárnapi szegedi szereplését (Fotó: Imago)
Ha a nantes-i edző, Thierry Anti is úgy gondolja, vasárnap Szegeden magyar irányítóval áll fel a tavasszal BL-döntőbe jutó francia együttes.

 

– Bajnokok Ligája-döntős létükre kikaptak az első fordulóban otthon a Flensburgtól, amelyet meg legyőzött szerdán az esélytelenebb vendége, a Zagreb. Hogy van ez?
– Úgy, hogy ebben a sorozatban az A- és a B-csoportban egyaránt fantasztikusan erős csapatok szerepelnek – válaszolta a Nemzeti Sportnak a válogatott Faluvégi Rudolf, a francia Nantes irányítója. – A tizenhat gárda közül legalább tíz nem csupán ábrándokat kerget, amikor a kölni négyes döntőbe jutást tűzi célként maga elé. Ebben az esetben nemcsak jól hangzó szólam, hanem tény is, bárki megverhet bárkit, és ezt példázza több eredmény az első fordulóból is. Kikapott otthon a BL-győztes Montpellier a Vardartól és a Barcelona is a Löwennél. A Flensburgtól elszenvedett hazai vereségünk, és a Szeged eszéki sikere is más fénybe kerül a Zagreb flensburgi győzelmével.

TÖRLESZTENIVALÓ

Két-két meccset játszott a BL-ben és az EHF-kupában a Szeged és a Nantes, és a mérlegük: 3–1 a franciák javára. A királykategóriában az előző idényben a csoportküzdelmekben Szegeden 33–30-ra, a saját csarnokában 30–26-ra győzött a Nantes. Négy éve pedig a második számú sorozatban itt is, ott is a hazai együttes nyert – Szegeden 28–27-re, Nantes-ban 31–23-ra.

BRAVÚR KELL IDEGENBEN

– Ha ennyire kiegyenlítettek az erőviszonyok, talán nem is olyan nagy meglepetés egy-egy mérhetetlenül gazdag sztárcsapat botlása?
– A hagyományosan Kölnbe járóktól nyilván többen várnak ismét sorozatos győzelmeket, de már az előző idényben is láttuk, hogy Dávid bizony le tudja győzi Góliátot. A Montpellier a tavasszal a BL alsó ágáról verekedte fel magát a csúcsra, ilyenre korábban nem volt példa, de ettől szép a sport.

– A Nantes képes javítani vasárnap Szegeden?
– Rossz fényt vetne ránk, ha újabb vereséggel folytatnánk.

– Meglepetés lenne a Szeged sikere a BL-döntős Nantes ellen?
– Hazai pályán különösen veszélyes a Szeged, azt már NB I-es játékos koromban nagyon jól megtanultam. Ez igaz a BL-re is, de hozzáteszem, a szegediek már megtanultak idegenben is győzni. A Zagrebet is legyőzték Eszéken, igaz, nem könnyen és nem annyira sima meccsen, mint amilyenre számítani lehetett.

– Ön is és csapata is szinte hazajár a szegediekhez. Az előző idényben is találkozott a két együttes, és mindkétszer nyert a Nantes.
– A magyar bajnok meg nyilván vissza akar vágni, mi pedig ezt akarjuk megakadályozni. Jól erősített a nyáron a Szeged, szerintem erősebb lett, és különösen nagy fogásnak tartom Mirko Alilovic, Joan Canellas, Jorge Maqueda igazolását, meg persze Dean Bombac visszaszerzését. Arról nem is beszélve, hogy Carlos Pastor sokéves munkája beérett, bajnok lett a Pick, és ez biztosan óriási lelkierőt ad az új idényre.

– Bejuthat a Szeged a kölni négyek közé?
– Négy évvel ezelőtt EHF-kupát nyert, azóta folyamatosan épül, javul. Azon együttesek közé tartozik a BL-mezőnyben, amelyek ott lehetnek a végjátékban.

– A Nantes-tal együtt?
– Nem állítanak elénk ilyen hatalmas feladatot a vezetőink, bár biztosan nagyon örülnének a duplázásnak. Amiként mi, játékosok is. A francia bajnokságban viszont többet várnak tőlünk, szeretnék, ha versenyben lennénk a PSG-vel és a Montpellier-vel az aranyért.

– Ez is szép feladat.
– Én is így gondolom.

– Milyen és mennyi szerepe lehet önnek ebben?

KIRIL LAZAROV, A NANTES JOBBÁTLÖVŐJE
„Némi előny a Szegednek, hogy több kiváló cserejátékost tud harcba küldeni, mint mi. Együttesünket sérülések is hátráltatják, és jól tudom, a korábbi szegedi szerepléseim tapasztalata alapján, hogy milyen nehéz kézilabdázni a szegedi szurkolók által teremtett, telt házas forró hangulatban. Sok régi baráttal találkozhatom majd a csarnokban, és ennek nagyon örülök.”

– Már teljesen felépültem, a januári vállműtétemre nem is gondolok. Az első bajnoki fordulóban pályára léphettem, három gólt lőttem, és ezzel a sikerélménnyel áttört a lelki gát, amely a felkészülési időszakban még akadályozott. Ettől kezdve az edzőmön, a kiválóan dolgozó Thierry Antin múlik, hogy mikor számít rám, melyik meccsen mennyi feladattal bíz meg. Nekem azt mondta, ne legyek türelmetlen, mert a hosszú kihagyást követően fokozatosan kell játékba lendülnöm, és ő – miként a csapat is – ebben messzemenően segít.

HIÁNYZÓ SÉRÜLTEK

– Akkor Szegeden láthatjuk?
– Utazom a csapattal, nagyon szeretnék játszani a magyar közönség előtt, és azt is remélem, hogy sokkal jobbak leszünk, mint a múlt héten a Flensburggal szemben. Csütörtökön az Ivry elleni párizsi meccsünk után a fővárosban maradtunk, mert pénteken innen indulunk Magyarországra. Szombaton a BL-meccs helyszínén edzünk, aztán vasárnap következhet a csoportrangadó. Ezen biztosan nem lép pályára a jobbszélső Eduardo Gurbindo és a balátlövő Guy Nyokas, mert mindkettőnek meghúzódott a combizma.

– Csupán három újonc található a keretükben. Ez annak az elvnek köszönhető, hogy a győztes csapaton nem szabad változtatni?
– A BL-döntőt elvesztettük májusban, de a fináléba kerülésünk a PSG megverésével valóban siker volt, és a kölni kétnapos szereplés győzelemmel ért fel. Nekem még úgy is élmény maradt, hogy ott voltam a kerettel, de félig gyógyultan, sajnos, nem játszhattam. Az újoncaink közül a világ- és Európa-bajnok Valero Riverát kell kiemelni, aki nyolc éve került Nantes-ba, aztán két éve Barcelonába igazolt, az idén pedig visszatért. Gyors, technikás, gólerős balszélső. A másik két új fiú pedig saját nevelés, akik közül a jobbszélső Florian Delecroix az előző idényben kölcsönben a Cessonban szerepelt.

– Kiket tart csapata meghatározó egyéniségeinek?
– Szerencsére sok játékost említhetnék, de kétségtelen, hogy a támadójátékban a volt veszprémi Kiril Lazarov, a még csak tizenkilenc éves Romain Lagarde, a már említett Rivera és a beállós Nicolas Tournat a vezér, illetve Gurbindo, ha nem sérült. A védekezésünket a két kapus, Arnaud Siffert és Cyril Dumoulin dirigálja, ők fele-fele arányban osztoznak a feladataikon.

A SIKER TITKA

– Mi dönthet vasárnap?
– Amiként a legtöbb ellenfelünk, még mi sem vagyunk a csúcsformánk közelében sem, de naponta javulunk. Szegeden akkor lehet esélyünk, ha sok gyors, könnyű gólt lövünk, illetve megbontjuk Bánhidi Bencéék beton védőfalát.

FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR

A MAGYAROK PROGRAMJA

2. forduló. Szombat:
Barcelona (spanyol)–Veszprém, 18 (tv: Sport1). Vasárnap: Szeged–
Nantes (francia), 19 (tv: Sport1)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik